Film

Csak azért is szerelem!

  • 2015. július 18.

Film

Manapság divat az életre úgy tekinteni, mint pánikra okot adó helyzetek gazdag tárházára. Van kapunyitási és -zárási pánik, középkorúak számára kifejlesztett pánik, és nyilván előközépkorú, ill. kapuzárást megelőző élethelyzetre alkalmazható pánik is – az életet pánikhelyzetek sorozatának tekintő aktor pedig nem akar az lenni, ami, nem akar ott lenni, ahol, és főleg nem úgy, ahogy. A pánikelméletnek magát önfeledten átadó ember mindig az aktuális és pszichológiailag ügyesen körülírt pánikhelyzettel van viszonyban, nem saját magával.

Itt most középkorúság felé közelítő, unalmas jólétüket magánéleti bonyodalmakkal elrontani igyekvő emberek sajnálják magukat élvezettel. Csupa rendezett egzisztencia, gyerek(ek), a válás folyamatban, láthatás és elköltözés a fő élettémák. És nem tudják, hogy most kezdődik valami, vagy inkább múlik elfele.

Mivel ún. vígjátékot látunk, ún. vicces helyzetek is vannak az ún. filmben. Egy amúgy vallási fanatikus ifjú hölgy vibrátort felejt a válása alkalmából a másik nem társaságát egyre hevesebben kereső főhős kocsijában. Annak kiskamasz lánya rábukkan a tárgyra, így a szintén kiskamasz, bár harmincas apuka magyarázkodni kényszerül jövendőbeli exe előtt. Ül egymással szemben két alulöltözött felnőtt. Azt verbalizálják, hogy a milyen micsodájukat a másik milyen mijébe hogyan helyeznék bele. Egyre hevültebben ecsetelik, majd némi lihegések közepette (úgy tűnik) át is élik a fan­táziát – de nemhogy a másikhoz, még magukhoz sem nyúlnak. No, ilyen a film is.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.