8. Verzió

Algéria, egy csata képei

  • - kg -
  • 2011. november 3.

Film

Algéria, egy csata képei Öröm, ha néhanapján megkerülnek filmek. Még nagyobb öröm, ha néhanapján megkerülnek filmrendezők.

René Vautier ilyen: egy talált művész, akinek élete és műve elválaszthatatlan az algériai függetlenségi háborútól. Dokumentumfilmes, aki nem érte be honfitársa, Alexandre Astruc híres kamera-töltőtoll elméletével; Vautier nem állt meg a kényelmes töltőtollnál, az ő eszköze a csőre töltött kamera volt, azzal járt-kelt a frontvonalak mögött, ahol egészen más képeket talált, mint amelyek a francia propagandaosztály kirendelt munkatársainak tudósításaiba bekerültek. Míg a francia film leendő sztárja, Claude Lelouche fiatal süvölvényként műfajilag tisztességes háborús propagandadarabot rendezett, addig Vautier nem csak műfajilag volt tisztességes; nem a háborús érdekek, hanem egy felettébb ódivatú, lesajnált valami, az igazság szolgálatába állította a kamerát. Olyasmiket látott - ártatlanul legyilkolt civileket, bajtársaikat sirató katonákat, háborús hasznot (a gyilkolás pillanatát) leső haditudósítót -, melyek nemcsak a franciákat, de a függetlenségéért harcoló felet is kényelmetlenül érintették. Hogy is ne érintették volna, amikor köztudott; a francia katona civileket nem öl, a függetlenségi harcos arcán pedig nem csorognak a gyász könynyei. Minden olyan kép, ami ennek ellentmondott, nem Cannes-ba, hanem börtönbe juttathatta készítőjét; nem egy filmes tapasztalhatta meg, mennyit érnek a képei - letöltendő években. René Vautier ritka jelenség: egy elkötelezett filmes, aki nem békeidőben, s nem egy kávéházi asztal mellett lett ellenálló.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.