Magyar Narancs
hetilap borító
Előfizetés
Hetilap

8. Verzió

Algéria, egy csata képei

  • - kg -
  • 2011. november 3.

Film

Algéria, egy csata képei Öröm, ha néhanapján megkerülnek filmek. Még nagyobb öröm, ha néhanapján megkerülnek filmrendezők.

René Vautier ilyen: egy talált művész, akinek élete és műve elválaszthatatlan az algériai függetlenségi háborútól. Dokumentumfilmes, aki nem érte be honfitársa, Alexandre Astruc híres kamera-töltőtoll elméletével; Vautier nem állt meg a kényelmes töltőtollnál, az ő eszköze a csőre töltött kamera volt, azzal járt-kelt a frontvonalak mögött, ahol egészen más képeket talált, mint amelyek a francia propagandaosztály kirendelt munkatársainak tudósításaiba bekerültek. Míg a francia film leendő sztárja, Claude Lelouche fiatal süvölvényként műfajilag tisztességes háborús propagandadarabot rendezett, addig Vautier nem csak műfajilag volt tisztességes; nem a háborús érdekek, hanem egy felettébb ódivatú, lesajnált valami, az igazság szolgálatába állította a kamerát. Olyasmiket látott - ártatlanul legyilkolt civileket, bajtársaikat sirató katonákat, háborús hasznot (a gyilkolás pillanatát) leső haditudósítót -, melyek nemcsak a franciákat, de a függetlenségéért harcoló felet is kényelmetlenül érintették. Hogy is ne érintették volna, amikor köztudott; a francia katona civileket nem öl, a függetlenségi harcos arcán pedig nem csorognak a gyász könynyei. Minden olyan kép, ami ennek ellentmondott, nem Cannes-ba, hanem börtönbe juttathatta készítőjét; nem egy filmes tapasztalhatta meg, mennyit érnek a képei - letöltendő években. René Vautier ritka jelenség: egy elkötelezett filmes, aki nem békeidőben, s nem egy kávéházi asztal mellett lett ellenálló.

Előző cikk a rovatban Bent és kint
Következő cikk a rovatban A nyolcadik

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Kritika

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Kritika

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Kritika

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Kritika

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

Kritika

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

Kritika

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Kritika

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.