Interjú

„Majd elmegyek dolgozni”

Nagy Zsolt színész

Film

Tizenegy évvel A vizsga után bújik ismét Jung András állambiztonsági ügynök szerepébe A játszma című folytatásban. Úgy gondolja, hogy az elmúlt több mint egy évtized alatt élni, de játszani sem lett könnyebb itthon. Továbbra is azt mondja, jobb lenne, ha befogná a pofáját – ennek ellenére beszélt az ellenzéki összefogásról, a vidékről és a Freeszféről is.

Magyar Narancs: A vizsga önmagában egy kerek, lezárt történetű film. Mindannyian egyet­értettek a folytatásban?

Nagy Zsolt: Köbli Norbert forgatókönyvíró hívott fel, hogy megírta a második részt, de csak akkor szeretné elkészíteni, ha minden egykori szereplő visszatér. El is küldte mindenkinek a könyvet és végigkérdezett minket, benne vagyunk-e. A legnagyobb kérdés persze Kulka János szerepvállalása volt. Már az első rész is az ő karaktere köré épült, és A játszmában is ő a kulcsfigura. Fantasztikus volt vele dolgozni, példaértékű, hogy a sztrókja után is beleállt a munkába. De ugyanilyen becsülendő az egész stáb hozzáállása, szerintem alázat és odafigyelés szempontjából is mindannyiunknak nagy tanítás volt a forgatás.

MN: A plakáton meztelenül tűnsz fel, de nemcsak ebből a szempontból tudunk meg többet az általad alakított figuráról, megismerjük a házasságát, a múltját, a félelmeit is.

NZS: Szeretek Köblivel dolgozni, mindig hagyja, hogy szétgyúrjuk a forgatókönyvet. Trollkodni persze nem lehet a szöveggel, a főbb vonalakba, a dramaturgiába nem nyúlunk bele, de lehet finomhangolni a figurákat, a mondatokat. Nem nagyon hiszek a folytatásokban, de úgy érzem, sikerült felülmúlnunk az előzményt. A vizsgát kevesebb pénzből forgattuk, elégedetlen voltam magammal, úgy éreztem, szétesik a film. Aztán kellemesen csalódtam, nem hittem, hogy ilyen jó lesz. A játszma felkérését épp ezért örömmel fogadtam, szeretek forgatni, nagyjából kétévente van lehetőségem egy nagyobb produkcióban játszani.

MN: E szerepedhez hasonlóan vidékről származol, Kisvárdán születtél és Tuzséron nőttél fel. A környéket ma már az ország Svájcaként emlegetik: Seszták Miklós egykori miniszer egyebek mellett Mekit, stadiont, mozi- és csúszdaparkot gründolt oda, a foci­csapat most szerzett ezüstérmet az NB I.-ben. Szoktál még hazajárni?

NZS: Rendszeresen, minden évben. Ma már nincs nagy különbség, az emberek nem akarnak földet művelni, zöldséget és gyümölcsöt termeszteni, elmennek és megveszik a hipermarketben. Eltűnt a nagymamám generációja is, akik derékszögbe állva gazoltak meg szedték a krumplit. Ott is minden a közösségi média körül forog, a fiatalok reggeltől estig a telefont pöckölik, azon keresztül pedig az egész világba belelátnak. Amikor én voltam gyerek, nem láttam semmit, maximum Kisvárdáig tudtam elnézni. Ez 18 éves koromig bőven elég is volt. Gyönyörű vidék, tökéletes, kerek életet lehet ott élni, ha nincsenek nagy vágyaid. Én elkezdtem vágyakozni a színház iránt, ezért jöttem el. Kulturálisan semmi nem változott: ott vannak a szép új épületek, de ki használja azokat? Nem kellenek kulturális események, színház vagy ilyen jellegű rendezvények. Egyedül a tanárok nem szarják le ezeket: ők ugyanolyan lelkiismeretesen tanítanak, mint ahogy annak idején az osztályfőnököm.

MN: Az új ellenzéki mantra szerint épp ezért a fővárosi értelmiségnek is le kell menni vidékre.

NZS: Baromság. Nem hiszek abban, hogy ha valaki párszor megfordul vidéken, megnézi, hogyan élnek ott az emberek, majd egyből megérti őket. Ahhoz ott kell élni, együtt kell dolgozni, és velük együtt megpróbálni csinálni valamit. Orbán és Mészáros is vidéken éltek, ezt szeretik, nem Budapestet: meccsre járni, az egyszerű, hétköznapi emberek dolgaival foglalkozni. Ahogy én látom, csak a technika fejlődött, de egyébként ugyanaz van, mint 150 évvel ezelőtt: egy masszív uralkodó réteg trónol az országon, amely központosította a hatalmat. Náluk van a pénz, paripa, fegyver, ők irányítanak. Én pedig csak egy színész vagyok, akinek a véleménye a világon semmit nem nyom a latban. Persze jártathatom a pofámat, de igazából nincs értelme, bele is fáradtam már. Főleg az ellenzéki blama után. Az emberek itt is, ott is folyamatosan átvágják egymást, elárulják a másikat. Én nem láttam még ebben az országban igazi összefogást azon kívül, amit a Fidesz összehozott. Persze lehet róla azt mondani, hogy maffia, hogy gazemberek, hogy lopnak, de egy működő rendszert építettek fel.

MN: Úgy látod, hogy működik?

NZS: Működik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.