Vagy mittudomén! – Voks (ATV)

Film

A magyar televíziózás leghihetetlenebb műsorait mostanában kétségkívül Havas Henrik jegyzi. Hihetetlen például, hogy a Voks című választási műsor egyáltalán létezik: nem azért, mert a választás már megvolt (hisz mindig van egy következő választás, néha kettő is), hanem sajnos a műsorvezetői teljesítmény okán.

Ne kerteljünk, van ennek egy fiziológiai része is, ami bár együttérzésre késztet, mégis nehéz hallgatni róla. Havas frakció helyett szekciót, Mesterházy helyett Esterházyt, személyében helyett pedig szemébent mond, s csak ritkán jut az eszébe teljes formában az a mondat vagy történet, amit amúgy rendre erőszakkal ránt be a beszélgetésbe, megakasztva aktuális áldozatát az asztal másik oldalán. "Akarjuk, tesszük vagy mittudomén!" - vágja ki magát például abból a kínos rövidzárlatból, amely az SZDSZ egykori szlogenjének ("Tudjuk, merjük, tesszük") éppenséggel teljesen céltalan felidézését borította homályba, s a néző így magában önkéntelenül is rábólint Vadai Ágnes egyik visszavágására: "Lassan az ön ideje is lejár, vigyázzon!"

false

A múlt héten ugyanis épp Vadaival kezdődött a Voks. Havas és Vadai igazi összeszokott parti: Havas fletózik egy jót, impotens balfaszt emleget, mire Vadai rutinszerűen rámutat Havas krónikus Gyurcsány-fóbiájára, és több tiszteletet kér a volt miniszterelnök és aktív pártelnök számára. Mindeközben, fájdalom, semmiről nem tudunk meg semmit, de legalább nem borul a műsor. Nem úgy a következő vendég, a producer Kálomista Gábor esetében, aki - értékeljük a dolog abszurditását! - gógyijával lemossa a pályáról a fokozott önbecsülésű műsorvezetőt. Havas mindenféle gazdasági statisztikákkal indít, ami szemre is nyilvánvalóan inkorrekt húzás, hiszen alanya nem erre a témára ült be a műsorba. A valódi témánál (Schilling-affér) azután fordul a kocka, s Kálomista, miután zsebre tette a veszprémi kézilabdásoknak adresszált bókokat, rövid úton kivégzi a műsorvezetőt. "Ezért érdemes felkészülni" - alázza a szorult helyzetében magát készületlennek valló Havast, s a producer, akit az imént még azért csuklóztattak, mert nem olvassa az ÉS-t, most vígan mutathat a Havas előtti papírhalomra: "Meg fogja köztük találni, csak keresse!" A műsorvezetői kudarc oly nyilvánvaló, hogy Havas rögtön visszavágót kér, s mire ezek a sorok megjelennek, már meg is volt e második gigászi összecsapás.

A műsor legszánalmasabb szakasza ezzel letudva, ám a legkínosabb még csak ezután jön. Mert bár Hiller Istvánnal igazi feszültségmentes és abszolúte iránytalan fecsegés zajlik, a vezérmotívuma Havas aktuálisan legnagyobb vesszőparipája: a "mi, értelmiségiek" reflektálatlan áriázása. Havas személyes nagyképűségének még nemrég is volt valami bája, s most sem a "mellesleg tanítványom volt" és az "én okosabb voltam magánál" típusú kiszólásai irritálnak, hanem az a stílustalanul elővezetett csoportgőg, ami egyébiránt a valódi értelmiségieknek is rosszul áll. De az, aki képes az "első számú magyar rendező" fordulat használatára, s aki egyetlen könyv elolvasásán vagy el nem olvasásán méri le mások értelmességét (mint két hete G. Fodor Gábor esetében), annak igazán nem kellene forszíroznia ezt a büszke nagymonológot.

ATV, április 15.


Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.