magyarnarancs.hu: Gépelni tud?
Romain Duris: Nem én! Én csak a trénert játszom.
magyarnarancs.hu: Más szerkezetekkel otthonosan bánik?
RD: A telefonommal egész jól elboldogulok.
magyarnarancs.hu: Twitter?
RD: Nincs Twitter.
| ||
magyarnarancs.hu: Létezik egy Facebook nevű találmány. Ismeri?
RD: Nem vagyok a rajongója. De merő kénytelenségből feliratkoztam. Garázdálkodott a Facebookon egy ál-Romain Duris, meg kellett fékezni. Volt képe hozzá, hogy a haverjaimat is átvágja. Cédric Klapisch (a Lakótársat keresünk és folytatásai rendezője – a szerk.) meg is beszélt vele egy találkozót, abban a hiszemben, hogy velem chatel. Később Cédric felhívott telefonon, és azzal búcsúzott, hogy akkor hétvégén látjuk egymást. Fogalmam sem volt, miről beszél. De hiszen megdumáltuk a Facebookon... Ja, megdumáltuk. Mármint ő és az ál-Duris. Kénytelen voltam feliratkozni, hogy elküldhessem a jó büdös francba az illetőt. Írtam neki, ő válaszolt. Harcban álltunk. Végül sikerült elérnem a Facebook illetékeseinél, hogy tüntessék el. Elég nyögvenyelősen ment. Nem mondhatnám, hogy megszerettem a Facebookot.
| ||
magyarnarancs.hu: Mostanság sok vígjátékot vállal. Azokat szereti?
RD: Jerry Lewist nagyon bírom, és a Marx Brothers-filmekért is odavagyok. És ott van Jamel Debbouze, a francia komikus, ő is mindig megnevettet. Mivel a Populaire kisasszony az ötvenes években játszódik, rengeteg amerikai komédiát néztem végig ebből a korszakból. Nem volt rossz egész nap Billy Wilder-filmeket, Cary Grantet és James Stewartot nézni. De becsúszott, igaz, valamivel korábbról, Capra és Lubitch is. És néztem persze franciákat, és nem csak vígjátékot. Főleg Carnét és Chabrolt. Egyébként meg tök mindegy, hogy komédiában kell parádéznom, vagy úgynevezett komoly filmekben drámáznom. Nincsenek műfaji preferenciáim. Vígjáték, dráma, egyre megy. A szerep minőségétől függ minden. Ha hiszek a karakterben, oké, ha nem, akkor meg úgyis mindegy, hogy térdcsapkodós komédia, vagy hardcore művészfilm. Elég izgő-mozgó, hiperaktív alkat vagyok, ez a tempó épp megfelel a vígjátékhoz, de egy drámában, hogy is mondjam csak, szóval egy kicsit sok. Szegény Christoph Honoré, a Dans Paris-t forgattam vele, s mindig figyelmeztetnie kellett, hogy vegyek már vissza, mert túl sok vagyok.
| ||
magyarnarancs.hu: Castingon mikor járt utoljára?
RD: Mostanában már csak akkor megyek, ha amerikai filmekhez hívnak. Néha felmerül ilyesmi. De nem akarok francia pasikat játszani, a francia hódítót vicces akcentussal.
magyarnarancs.hu: Hollywood miket ajánlott?
RD: Kis szerepeket. A főszereplő haverját. A romantikus francia szeretőt.
magyarnarancs.hu: És az megvetendő, a francia szeretőt játszani?
RD: Rossz, mert klisé. Nem akarok alámenni az itthon megkövetelt színvonalnak.
| ||
magyarnarancs.hu: A Populaire kisasszonyban nagy verseny dúl a leggyorsabb gépírónői címért. Volt, hogy versenyeznie kellett másokkal egy-egy szerepért?
RD: Szerepért sosem versenyeznék. Sportban viszont nem ismerek tréfát, nagyon nehezen tudok veszteni. Sok krízisen kellett átesnem emiatt fiatalabb koromban. Kipróbáltam mindent, teniszt, pingpongot, szörföt, síelést… De ha csak leugrom az uszodába, akkor is én akarok a bajnok lenni. Szörnyű, de így van.
magyarnarancs.hu: Ha megverik, mi történik?
RD: Rettentő szomorú leszek. De mostanra sikerült valamelyest felnőnöm. Már kibírom.
magyarnarancs.hu: Ha forgat, a felvételek közt benne marad a szerepében?
RD: Olykor igen. Ilyenkor szólok a környezetemnek, hogy ne ijedjenek meg.
magyarnarancs.hu: Haza is viszi a figurát?
RD: Ez is előfordul, hogy haza is a szerepben megyek. Főleg persze, ha nem valami erőszakos, brutális alakot játszom. Ilyenkor két Duris van; az, amelyik reggel elmegy a forgatásra, ez rendszerint én vagyok, és az, aki este hazatér. Ez sokszor a filmbeli karakter.
magyarnarancs.hu: Melyik karaktert cipelte a legtovább?
RD: Xavier-t a Lakótársat keresünkből. Minden éjszaka ott volt velem. Nem tudtam megszabadulni tőle. És ugyanez történt a Halálos szívdobbanásban alakított figurával is.
| ||
magyarnarancs.hu: Akkor mégsem csak a vidám fickókat viszi haza, hiszen a Halálos szívdobbanás egy elég sötét darab. Mit vitt haza ebből a figurából?
RD: A szomorúságát.
magyarnarancs.hu: A családja hogy viselte?
RD: Tudják, hogy színész vagyok, nem érte őket váratlanul. Nem erőltetem rájuk magamat. Ha gond van, félrevonulok.
magyarnarancs.hu: Michel Gondryval forgatta a Tajtékos napok filmváltozatát – akárcsak a Populaire kisasszony, ez is egy retromozi…
RD: Boris Vian könyve csodálatosan bizarr világ, csakúgy, mint Michel Gondry és mindaz, ami a fejében van. Jól illenek egymáshoz. Állandóan improvizáltunk, de olykor jól jött a kötött szöveg, máskülönben elvesztünk volna Michel agyament világában. Néha figyelmeztetni kellett, hogy mit is forgatunk valójában, olyan messzire képes elrugaszkodni… Az ő szemében mindez persze természetes, csak nekünk, egyszerű földi halandóknak tűnik őrültnek és bizarrnak. Olyan nincs, hogy Gondrynál az asztal ne lejtsen valamerre. Állandóan egyensúlyozni kellett, kapkodni, mint a cirkuszban, hogy elkapd a feléd tartó tárgyakat. Gondrynál minden mozog, aminek normálisan egyhelyben kellene állnia.
| ||
magyarnarancs.hu: Volt valami normális is Gondrynál?
RD: Semmi. Ha szerelmes jelenetem volt Audrey Tautou-val, még akkor is megmozdult valami a háttérben.
magyarnarancs.hu: Van olyan szerep, amire kifejezetten vágyik?
RD: Most olvastam Paul Austertől (interjúnk vele itt) a Mr. Vertigót. A főszerepet szívesen eljátszanám.
magyarnarancs.hu: Mindig színész akart lenni?
RD: Már a suliban is állandóan színészkedtem. Annyi a különbség, hogy most filmre veszik és megfizetik, amit csinálok.
magyarnarancs.hu: Milyen szerepet alakított a suliban?
RD: A leghálásabbat: én voltam az osztály bohóca. A clown. Minden balhéban benne voltam, volt, hogy a rendőrséget is kihívták. Az osztálytársaim sorra lebuktak mellőlem, nekem szerencsém volt. A haverokkal őrült dolgokat csináltunk, de hát erre való a kamaszkor, nem?! Anno a szüleim játszották a szigorú felnőttet, most én játszom. Szigorú apa lettem vénségemre.
A Populaire kisasszony kritikáját a friss Narancsban olvashatják.
