Ha egy amerikai filmben gyilkosság történik, s a gyilkos ismeri a tanút, két eset lehetséges: vagy a gyilkos menekül a tanú elől, vagy fordítva. Végül minden tisztázódik: meglesz az indíték, feloldódik a feszültség, a néző előtt nem marad homályban a legcsekélyebb részletkérdés sem.
Ám ez egy román film. A szomszéd tudja, hogy a másik szomszéd megölte a harmadikat, de nemhogy tanúskodna a rendőrségnek, hanem, mint erre specializálódott vállalkozó, még intézkedik is a lelkiismeret-furdalástól egyáltalán nem gyötört fiatalember felkérésére holmi gépkocsi-átíratási ügyben. A feszültség nem valami végső összecsapásban kulminál, hanem abban az idegesítően bizarr szituációban, amikor a főhős saját lakásából képtelen kitessékelni a pofátlan szomszédként viselkedő gyilkost.
Más ez itt, nem thriller. Sokat látjuk az élete örömtelenségébe ragadt, középkorú férfit látszólag irreleváns helyzetekben: vezet, dohányzik, felriad a szomszéd szobában lidércálmában kiabáló fia hadarására. És csak nézi, nézi ezt az egész, életnek nevezett vergődést. Mosolyt csak a kutyája képes az arcára csalni. Megy a verkli, a mindennapi robot, és nem elég, hogy se a számítógépfüggő gyerekkel, se a keserű feleséggel, se az elidegenedett barátokkal, se a primitív szomszédokkal nem lehet szót érteni, de egy gyilkos is van a házban. Egy kis nyugalmat, csak egy percnyi nyugalmat, egy lélegzetvételnyit, a kurva életbe – ez a perspektíva.
Érdekes-e itt az indíték, oldódhat-e ez a feszültség, tisztázható-e bármilyen részletkérdés? Valaha is?
A Cirko Film – Másképp Alapítvány bemutatója
