„Az erotika bonyolultabb képlet” – Mathieu Amalric

Gonoszkodott James Bonddal, bohóckodott Wes Andersonnál, beleszeretett Kosztolányiba, legutóbb pedig Simenonnal és egy pár széttárt női lábbal kezdett. De mindenekelőtt rágyújtott egy cigire. A világhírű színész-rendezővel egy cigarettányi időt beszélgettünk.

magyarnarancs.hu: Angolul kérdezném...

Mathieu Amalric: Megpróbálhatja…

magyarnarancs.hu: Kér tüzet? (Amalric kissé viharverten, szájában meggyújtatlan cigarettával esik be az interjú – látványosan nem dohányzó – helyszínére – K. G.)

MA: Hát, nem tudom, szabad-e itt. A másik szobában sikerült elszívnom egyet, de itt…

magyarnarancs.hu: Nem árulom el senkinek.

MA: Oké (rágyújt, megnyugszik).

Mathieu Amalric: La Chambre bleue/A kék szoba

 

magyarnarancs.hu: Nemrég filmre vitte Georges Simenon kisregényét, A kék szobát. Simenon nem riadt vissza a pornográf részletektől. És ön?

MA: Ó, igen, a híres nyolcadik sor, a széttárt női lábbal és a szivárgó spermával.  Ez az első alkalom az életműben, hogy Simenon leírta, hogy sperma. 1963-ban fejezte be A kék szobát, ekkorra már túl volt jó néhány kemény, lélektani regényen, ezeket mi franciák roman durs-nek hívjuk. Meg is van az eredeti, '64-es kiadása a regénynek. Fogalmam sincs, honnan került hozzám, attól tartok, elloptam valahonnan. Nem vagyok egy nagy könyvtárépítő, de azért van egy-két saját könyvem, igaz, egy-kettő ellenőrizetlen forrásból. Szóval ezek a Simenon-féle roman durs-ök, ezek mind nagyon sötét, drámai történetek. De hogy irodalmi pornó lenne A kék szoba, csak mert az első oldalon széttárt női lábakról és szivárgó spermáról lehet olvasni? Nem, számomra távolról sem az. Ahogy Simenon a szex utáni testekről, a kitárulkozó nőről  ír, az számomra művészet, Gustave Courbet híres festménye, A világ eredete jut róla mindig az eszembe. Courbet festménye sem pornográf, Simenon sem az.

Gustave Courbet: A világ eredete

 

A férfit, akit játszom, örökre rabul ejtik ezek a lábak és a lábakhoz tartozó többi testrész. Sosem képes magához térni ebből a bódulatból. Erre a megszállottságra építettem a figurát. Nincs is ennél nagyobb misztérium a világon: két test egymás vonzásában. Persze igyekszünk viselkedni, hasznos tagjai lenni a társadalomnak, úgy teszünk, mintha élnénk, teszünk-veszünk, munkába járunk, de valójában a megszállottságaink mozgatnak bennünket. Ezért is olyan erős Simenon könyvének nyitánya. Megértet valamit ebből az erőből. Rendezőként olyan filmet akartam készíteni, mint a negyvenes évek amerikai drámái: az Angel Face Otto Premingertől, a Big Heat vagy a Beyond a Reasonable Doubt Fritz Langtól, vagy a Nightfall Jacques Tourneurtől. És tudja, mit derítettem ki, miközben Simenont adaptáltam? Azt, hogy Truffaut-nak is olvasnia kellett A kék szobát, mert a Szomszéd szeretők tiszta Simenon, tiszta kék szoba.

La Chamre bleue

 

magyarnarancs.hu: Könyvben mi a legerotikusabb élménye?

MA: Listákban rossz vagyok, de az biztos, hogy gyerekfejjel Apollinaire Tizenegyezer vesszője tette rám a legnagyobb hatást. Abban a korban voltam, 14 éves lehettem, amikor még titokban kellett kicsempésznem Apollinaire-t a szüleim könyvszekrényéről. Hű, micsoda élmény volt! Borzongató. Azóta azért az erotika valamivel bonyolultabb képletté vált számomra.

magyarnarancs.hu: Egy korábbi beszélgetésünk során elmondta, hogy meg akarta filmesíteni Kosztolányi Kis dráma a ruhatárban című novelláját. Hogy áll mostanában a mi Dezsőnkkel?

MA: Egy rövidfilmet terveztem, és azóta is csak tervezem és csak tervezem. Fene se érti, miért érzem annyira közel magamhoz Kosztolányi világát, ezt a melankóliával vegyes derűt, vagy derűvel vegyes melankóliát, hívja, aminek csak akarja. Talán a családi múltam miatt ennyire ismerős. Tudja, a  kelet-európai szálak, a zsidó családi gyökerek. Igaz, a zsidóságomról alig tudok valamit, a hagyományokat sem tartottam soha. A nagyanyám francia zsidó volt, párizsi zsidó asszony. De kit érdekel az ilyesmi! Az lenne a legjobb, ha senkit se érdekelne. Különösen most, a Charlie Hebdo-tragédia fényében. Franciák vagyunk mindannyian. Csak ennek kéne számítania.

Amalric szemüvegben, Simenon könyvben

 

magyarnarancs.hu: Nemrég zubrowkai lakájként tűnt fel Wes Anderson filmjében, A Grand Budapest Hotelben. Akárcsak ön, Anderson is egy sötét, drámai filmet akart készíteni (interjúnk vele itt), de ellentétben önnel, a végeredmény nála felszabadult komédiázás lett.

MA: A Grand Budapest Hotel számomra olyan, mint egy jó kis kalandfilm. Egy gyerekfilmbe oltott kalandfilm. A szó legjobb értelmében. És ez a gyerekfilm szerintem Wes Anderson legjobb felnőttfilmje.

magyarnarancs.hu: A rendezői énjét ilyenkor kikapcsolja, vagy titokban azért leste, hogy dolgozik Anderson?

MA: Naná, hogy lesek! Wes Anderson például nem állította le a kamerát a felvételek között. 35 mm-re forgatott. Ha huszonkétszer kellett ugyanazt megcsinálni, akkor azt huszonkétszer kellett egymás után, őrült tempóban, megállás nélkül megcsinálni, mert a film forgott tovább. Őrületes gyorsasággal kellett mindent, a legutolsó kelléket is visszatennünk a helyére, és kezdődött újra az őrület. Wes a tervezett káosz híve. Csak hajtja az embert, hadarja az instrukciókat, így éri el a kívánt burleszkhatást.

Georges Simenon fiával és hagyatékának gondozójával készített interjúnk itt, a neves Simenon-szakértővel, Jacques Dubois-val készített interjúnk pedig itt olvasható.