Film

A purgatórium tüze

Tudor Giurgiu: Libertate ’89 – Nagyszeben

Kritika

Tudor Giurgiu az 1989-es romániai forradalom egy idehaza – de még Romániában is – kevéssé ismert fejezetét, a Nagyszebenben történteket dolgozza fel. A hajdani szász városban csaknem százan haltak meg 1989. december 21. után, rengetegen megsebesültek, és félezernyi embert hetekig tartottak fogva a helyi uszoda üres medencéjében, az elején ráadásul embertelen körülmények között.

A rendező alapos kutatómunkát végzett, nemcsak a fellelhető dokumentumokat olvasta el, de mélyinterjúkat készített a résztvevőkkel is, akik közül nem egynek az alakmása a filmben is megjelenik.

Az akkori romániai események megítélését odaát máig bizonytalanság lengi körül – jellemző, hogy sokan nem hajlandók forradalomnak nevezni annak ellenére sem, hogy 1989 decembere az új román köztársaság legitimációs alapja. Filmjében Giurgiu e bizonytalanság forrását igyekszik felmutatni – s ezt döntően sikerrel teszi. Az 1989 decemberében a várost – és az egész országot – pillanatok alatt eluraló zűrzavar a kulcsa mindennek. Az akkorra már jószerivel az alapélelmiszerektől is megfosztott lakosságból pillanatok alatt elemi erővel robban ki az addig el- és lefojtott düh, gyűlölet, az államhatalom ettől beijedt képviselői pedig ugyancsak pillanatok alatt a senki földjén találják magukat. Az egyes településeken addig korlátlan hatalmú milícia (rendőrség), a hírhedt Securitate (titkosszolgálat) és a napokkal korábban is még a civilekre tüzelő katonaság tagjai az életükért futnak (szó szerint), és teszik, amit a túlélési ösztönük diktál. Az élelmesebbje seperc alatt a nép barátjává vedlik át, és a feldühödött civilekkel együtt hajtóvadászatra indul korábbi kollégái ellen, s részben erre hivatkozva hamarosan (bár sokszor csak ideig-óráig) az események alakítójává-ellenőrzőjévé is válik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.