Film

A purgatórium tüze

Tudor Giurgiu: Libertate ’89 – Nagyszeben

Kritika

Tudor Giurgiu az 1989-es romániai forradalom egy idehaza – de még Romániában is – kevéssé ismert fejezetét, a Nagyszebenben történteket dolgozza fel. A hajdani szász városban csaknem százan haltak meg 1989. december 21. után, rengetegen megsebesültek, és félezernyi embert hetekig tartottak fogva a helyi uszoda üres medencéjében, az elején ráadásul embertelen körülmények között.

A rendező alapos kutatómunkát végzett, nemcsak a fellelhető dokumentumokat olvasta el, de mélyinterjúkat készített a résztvevőkkel is, akik közül nem egynek az alakmása a filmben is megjelenik.

Az akkori romániai események megítélését odaát máig bizonytalanság lengi körül – jellemző, hogy sokan nem hajlandók forradalomnak nevezni annak ellenére sem, hogy 1989 decembere az új román köztársaság legitimációs alapja. Filmjében Giurgiu e bizonytalanság forrását igyekszik felmutatni – s ezt döntően sikerrel teszi. Az 1989 decemberében a várost – és az egész országot – pillanatok alatt eluraló zűrzavar a kulcsa mindennek. Az akkorra már jószerivel az alapélelmiszerektől is megfosztott lakosságból pillanatok alatt elemi erővel robban ki az addig el- és lefojtott düh, gyűlölet, az államhatalom ettől beijedt képviselői pedig ugyancsak pillanatok alatt a senki földjén találják magukat. Az egyes településeken addig korlátlan hatalmú milícia (rendőrség), a hírhedt Securitate (titkosszolgálat) és a napokkal korábban is még a civilekre tüzelő katonaság tagjai az életükért futnak (szó szerint), és teszik, amit a túlélési ösztönük diktál. Az élelmesebbje seperc alatt a nép barátjává vedlik át, és a feldühödött civilekkel együtt hajtóvadászatra indul korábbi kollégái ellen, s részben erre hivatkozva hamarosan (bár sokszor csak ideig-óráig) az események alakítójává-ellenőrzőjévé is válik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.