Film

Az ügyfél

  • 2017. január 15.

Film

A színészházaspárra egy éjjel csaknem rászakad az otthonuk. A hatóság kiürítteti a blokkházat, ők pedig fedél nélkül maradnak. S az, hogy a kollégájuk felajánlotta bérleményben korábban egy prostituált fogadta ügyfeleit, csak akkor derül ki, amikor egyikük felbukkan gyanútlanul – és a fürdőszobába is benyit. Aztán már a kórházban látjuk az asszonyt, vérző fejjel. Senki, még maga az erősen traumatizált nő sem tudja, mi is történt egészen pontosan, csak azt sejti, hogy a rendőrségen újabb megaláztatásokra számíthatna, ha feljelentést tenne. A férj kezd hát nyomozni. A férj, aki esténként Willy Lomant játssza, minden egyes alkalommal a folyvást jelen lévő cenzúrától s a betiltástól tartva, s egy művészeti iskolában tanít, ha épp el nem kobozzák tőle a károsnak ítélt könyveket.

A bosszú, amelyet szánalom s megvetés vált fel a bűnös nyomorúságát látva, vagy a bosszú, amely felemészti a bosszúállóban az érző embert, jó néhány film tárgya volt már. E téren nem mond újat a Nader és Siminnel nemzetközileg is jegyzetté vált Asghar Farhadi, napjaink iráni filmjének talán legmegbecsültebb alkotója. Sőt, minden drámaisága ellenére Az ügyfél valójában vontatott, akkurátusan leíró, feleslegesen részletező, itt-ott a logikával is hadilábon álló, ráadásul a kibontakozásban didaktikusan moralizáló mű. Mégis, túl az erkölcsi dilemmákon s a jellemek átalakulásának lélektani drámáján, van benne valami végtelenül nyomasztó, valami fuldoklásszerű. Ahogy két jóravaló ember az életét tölti az ezer módon ellenőrzött, behatárolt, lefojtott Iszlám Köztársaságban.

Forgalmazza a Mozinet

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.