Film

Az ügyfél

  • 2017. január 15.

Film

A színészházaspárra egy éjjel csaknem rászakad az otthonuk. A hatóság kiürítteti a blokkházat, ők pedig fedél nélkül maradnak. S az, hogy a kollégájuk felajánlotta bérleményben korábban egy prostituált fogadta ügyfeleit, csak akkor derül ki, amikor egyikük felbukkan gyanútlanul – és a fürdőszobába is benyit. Aztán már a kórházban látjuk az asszonyt, vérző fejjel. Senki, még maga az erősen traumatizált nő sem tudja, mi is történt egészen pontosan, csak azt sejti, hogy a rendőrségen újabb megaláztatásokra számíthatna, ha feljelentést tenne. A férj kezd hát nyomozni. A férj, aki esténként Willy Lomant játssza, minden egyes alkalommal a folyvást jelen lévő cenzúrától s a betiltástól tartva, s egy művészeti iskolában tanít, ha épp el nem kobozzák tőle a károsnak ítélt könyveket.

A bosszú, amelyet szánalom s megvetés vált fel a bűnös nyomorúságát látva, vagy a bosszú, amely felemészti a bosszúállóban az érző embert, jó néhány film tárgya volt már. E téren nem mond újat a Nader és Siminnel nemzetközileg is jegyzetté vált Asghar Farhadi, napjaink iráni filmjének talán legmegbecsültebb alkotója. Sőt, minden drámaisága ellenére Az ügyfél valójában vontatott, akkurátusan leíró, feleslegesen részletező, itt-ott a logikával is hadilábon álló, ráadásul a kibontakozásban didaktikusan moralizáló mű. Mégis, túl az erkölcsi dilemmákon s a jellemek átalakulásának lélektani drámáján, van benne valami végtelenül nyomasztó, valami fuldoklásszerű. Ahogy két jóravaló ember az életét tölti az ezer módon ellenőrzött, behatárolt, lefojtott Iszlám Köztársaságban.

Forgalmazza a Mozinet

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.