A színészházaspárra egy éjjel csaknem rászakad az otthonuk. A hatóság kiürítteti a blokkházat, ők pedig fedél nélkül maradnak. S az, hogy a kollégájuk felajánlotta bérleményben korábban egy prostituált fogadta ügyfeleit, csak akkor derül ki, amikor egyikük felbukkan gyanútlanul – és a fürdőszobába is benyit. Aztán már a kórházban látjuk az asszonyt, vérző fejjel. Senki, még maga az erősen traumatizált nő sem tudja, mi is történt egészen pontosan, csak azt sejti, hogy a rendőrségen újabb megaláztatásokra számíthatna, ha feljelentést tenne. A férj kezd hát nyomozni. A férj, aki esténként Willy Lomant játssza, minden egyes alkalommal a folyvást jelen lévő cenzúrától s a betiltástól tartva, s egy művészeti iskolában tanít, ha épp el nem kobozzák tőle a károsnak ítélt könyveket.
A bosszú, amelyet szánalom s megvetés vált fel a bűnös nyomorúságát látva, vagy a bosszú, amely felemészti a bosszúállóban az érző embert, jó néhány film tárgya volt már. E téren nem mond újat a Nader és Siminnel nemzetközileg is jegyzetté vált Asghar Farhadi, napjaink iráni filmjének talán legmegbecsültebb alkotója. Sőt, minden drámaisága ellenére Az ügyfél valójában vontatott, akkurátusan leíró, feleslegesen részletező, itt-ott a logikával is hadilábon álló, ráadásul a kibontakozásban didaktikusan moralizáló mű. Mégis, túl az erkölcsi dilemmákon s a jellemek átalakulásának lélektani drámáján, van benne valami végtelenül nyomasztó, valami fuldoklásszerű. Ahogy két jóravaló ember az életét tölti az ezer módon ellenőrzött, behatárolt, lefojtott Iszlám Köztársaságban.
Forgalmazza a Mozinet
