MN: Külsőre semmit.A Piramis egykori énekese, a hetvenes évek végének magyar rockbálványa húsz évig egy alföldi tanyán élt. Nemrégiben azonban Budapestre költözött, filmet forgatott Liverpoolban a Beatlesről, és tíz év után egy új lemezzel jelentkezett. A címe: Változtam.
n Magyar Narancs: Hogyan?
Révész Sándor: Amint látod.
RS: Nem tudom, hogy az ember a megélt ötven évére hivatkozhat-e, de számomra mindenféleképpen egyfajta lelki változást okozott. Emellett egy nagyon meghatározó életformát számoltam föl a közelmúltban. Vidéken, egy alföldi tanyán éltem majdnem húsz éven át, és azzal, hogy visszaköltöztem a városba, tulajdonképpen minden megváltozott körülöttem. Ami a dolog zenei részét illeti, azt hiszem, ennyire tudatosan még sohasem készültem egy lemezre. Sokkal tudatosabban, kiforrottabban láttam munkához, erőteljesebben érvényesítettem az elképzeléseimet.
MN: Régebben nem?
RS: De igen, viszont hajlékonyabb, készségesebb voltam az együttműködés tekintetében. Most én határoztam meg az együttműködés kereteit, és ez a tudatosság is a változásaim közül való.
MN: Noha voltak visszatéréseid - 1985-ben és 1993-ban is kiadtál egy albumot -, húsz évig elvonultan éltél. Ilyenkor két út lehetséges: az illető gazdálkodni kezd, földet művelni, vagy teljesen befelé fordul. Te melyiket választottad?
RS: Egy nagyon sajátos ötvözetét a kettőnek. Mivel Budapesten születtem, gyakorlatilag nem volt semmiféle viszonyom a földdel. Miután a leköltözésemet követően tudatosodott bennem, hogy a tulajdonommá vált egy holdnak köszönhetően, melynek a termékenységéért én vagyok felelős, megváltozott minden, amit addig a világról képzeltem. Persze mindezt nem úgy éltem meg, hogy ez itt most az én birtokom, nekem ebből anyagi hasznom származik, inkább mint egy ajándékot, ami valami teljesen újat mutatott a számomra. Másfelől pedig nagyon sok olyan könyvet elolvastam, amire az "aktív életemben" nem jutott idő. Tizennyolc éves koromtól kezdve a zene volt a megélhetési forrásom, amit persze nagyon élveztem, de az ezzel járó életforma miatt rengeteg bepótolnivalóm akadt. Én harmincéves koromtól kezdtem habzsolni a könyveket. Ezt nevezheted befelé fordulásnak, de én inkább szellemi ébredésnek mondanám. Az egyik legemlékezetesebb élményem az volt, amikor a Bibliát olvasva rátaláltam arra a részre, hogy "vessetek vályogot és építsetek házat". Akkor megérintettem a falat, és valami szíven ütött.
MN: Segített valaki?
RS: Sohasem éltem remeteként, magányosan, mindig volt mellettem egy társ. A "szellemiekben" az volt a meghatározó számomra, hogy megismertem Szepes Mária nénit, aki hál` istennek olyan munícióval látott el a személyes talál-kozásaink alkalmával és olyan olvasmányokat adott a kezembe, amelyek teljesen megváltoztatták a világról alkotott addigi képemet.
MN: Az új lemezen feldolgoztál egy Weöres Sándor-verset. Sőt ki is egészítetted néhány sorral. Egyebek mellett ezzel: "Neked tudnod kell, mi a dolgod itt a földön." Te már tudod?
RS: Azt hiszem, nagyon sokat nem tudok még, sőt azt hiszem, senki sem tudja úgy, hogy a mondat végére pontot tesz. Talán egy gondolatjelet.
MN: Miért választottad ezt a verset?
RS: Megint csak Mária nénire kell hivatkoznom, ugyanis a vele való legelső találkozásom alkalmával Weöres Sándor Teljesség felé című művét adta a kezembe. Ebben van a Tíz lépcső, belőle született a Tíz lépcsőből nyolc című dal, úgy, hogy zenét és egy refréntöredéket teszek hozzá. Természetesen az utódok látták, jóváhagyták - így nem volt akadálya, hogy megjelenhessen.
MN: Egy ideje ismét Budapesten élsz. Miért hagytad ott a tanyát?
RS: Aktivizálni akartam magam, ehhez pedig a fővárosba kell zarándokolni. Vidéken nincsenek megfelelő stúdiók, és megfelelő zenészeket is könnyebb találni Budapesten. Ráadásul, amikor mindez megfogalmazódott bennem, a magánéletemben is változások következtek be. Úgy éreztem: megéltem és megkaptam a sorstól azt, ami ott volt hivatott, hogy megtörténjen velem. Nem untam meg, nem fordítottam hátat, egyszerűen megéreztem. Amikor visszajöttem, egyből föltaláltam magam - körülbelül két és fél éve kezdtünk el kiadómmal és menedzseremmel, Rózsa Istvánnal arról beszélgetni, hogyan tovább. Sikerült nagyszerű zenésztársakra találnom, és elkezdődhetett a munka. Egy pici homokszem került a gépezetbe, amikor egy hörghurutgyulladás okán öt hónapra fel kellett függesztenem a munkát, de most már túl vagyok rajta, maradéktalanul meggyógyultam.
MN: Ezért maradt el a fellépésed a Budapest Sportaréna megnyitóján?
RS: Igen.
MN: Az, hogy a közönség nagyon csalódott volt, csak az egyik része a dolognak. Az viszont megdöbbentő volt, hogy a műsorvezetők mindezt nem közölték. Az utolsó fellépő Charlie volt, ő mondta be, hogy a Révesz-koncert elmarad.
RS: Erre nem tudok mit mondani. Én a legutolsó pillanatig reménykedtem abban, hogy szerepelhetek. A próbákon még részt vettem, sőt a fellépés napján még egy olyan speciális ecsetelést kaptam, amit csak nagyon ritkán végeznek el, de ez sem segített. Délután fél ötkor adtam fel, akkor közöltem, nem vállalhatom a szereplést. Nagyon sajnálom. Számomra is megtisztelő lett volna, ha egy ilyen ün-nepi eseményen felléphetek. Az viszont különös véletlen, hogy december végén éppen Charlie lesz, aki felkonferál, mivel a ő koncertjén lépek hosszú idő után először a színpadra, vendégszereplőként.
MN: Önálló koncerted nem lesz?
RS: Jövőre tervezünk egy nagyszabású turnét, de ez még sok mindentől függ.
MN: Csupa fiatal zenész vesz körül. Hogy találtál rájuk?
RS: Kaptam pár telefonszámot. Az egyik Erdélyi Péteré volt, akiről az égvilágon semmit nem tudtam. Felhívtam, találkoztunk. Nagyon meghatározó pillanat volt, amikor egy szál akusztikus gitárral a kezemben, hevenyészett énekléssel megmutattam neki a dalaimat, ő pedig fölugrott a fotelból, és elkezdett különféle ritmusokat "énekelni" hozzá. Attól kezdve tudtam, hogy ő az én emberem. A lemezen közreműködő többi zenészt, Gyenge Lajost, Sipeki Zoltánt, Studniczky Lászlót Péter révén ismertem meg, és úgy gondolom, mindenki a maximumot nyújtotta.
MN: Elégedett vagy?
RS: Az eddigi szólóalbumaim közül ez a legkedvesebb a szívemnek. Úgy érzem, a hangom kifejezi azt a rezonanciát, ami bennem él. Biztos az sem közömbös, hogy mostanában nagy kedvenceimet, a Pink Floydot, Robert Plantet hallgatom elég sokat.
MN: Régi előadókat emlegetsz, de néhány dal meglehetősen elektronikus hangzású.
RS: Ez Erdélyi Péter érdeme. Azt hiszem, jó arányérzékű, ízléses hangszerelést készített, ami nem volt könnyű, hiszen "gondos szike" kellett ahhoz, hogy a Piramis kövületdalait úgy boncolja szét, majd rakja össze, amivel mindenki elégedett. A magam részéről nagyon boldog vagyok, hogy ezt a hangkép-ösvényt megtaláltuk.
MN: A lemezen hat régi dal feldolgozása is szerepel. Miért, és miért éppen ezek?
RS: Az első tervünk az volt, hogy az ötvenedik születésnapomra megjelentetünk egy lemezt a régi dalokkal. Aztán valahogy a számok bűvöletében maradtunk, és kitaláltuk, hogy ötven-ötven százalékban legyen régi és új dal. Rajtam már jó párszor számon kérték, miért nem csinálok egy Piramis-válogatást, amire én mindig azt mondtam, ennek etikai oka van, a Piramis nem én vagyok.
MN: Tartod a kapcsolatot a régi tagokkal?
RS: Mindenkivel jóban vagyok, de elfoglaltságaink miatt nem mondhatnám, hogy gyakran találkoznánk. Závodi János az egyik számban szerepel is. Szívből remélem, hogy egyszer valamikor azokat a régi dalokat eljátsszuk együtt a színpadon is, vagyis lesz még Piramis-koncert.
MN: Som Lajossal?
RS: Természetesen.
MN: Láttam róla egy filmet. Úgy tűnt, a végét járja.
RS: Most volt az esküvője. Megöleltük egymást, bátorítottam, az asszonyának kezet csókoltam. Azért, mert érzem, ez a nő alkalmas lesz arra, hogy őt a mélység mélyéből kisegítse. Lajos elmondta, hogy négyszer volt a halál közelében, de egyre objektívebben látja a saját sorsát, egyre élettelibb a hangja, javul. Mégis azt hiszem, hogy ima, jókívánság, együttérzés kell, hogy ez az ember túljusson a krízisen. Szerintem az asszonya a hétköznapok támaszaként segítségére lesz: óriási áldozatot vállalt azzal, hogy önzetlenül megpróbálja Lajost felemelni.
MN: Hogyan tekintesz vissza arra a hisztériára, ami egykor a Piramis körül volt?
RS: Talán már a későbbi politikai változások előszele volt, hogy az akkori fiatalok az aluljárókban, a koncerteken elindítottak valamiféle nem tudatos mozgalmat. A Piramis lett a kedvencük, a mi szövegeinkkel, zenénkkel tudtak a legjobban azonosulni. Részünkről nem volt ebben semmi tudatosság, manipuláció, egyszerűen megtaláltak bennünket.
MN: És te egy nemzedéki bálvány lettél. Ezt hogyan dolgoztad fel?
RS: A tanyára való elvonulás mutatja, hogy nem tudtam feldolgozni. Aktív koromban nem gondolhattam és nem is gondoltam a jövőre, a teleírt noteszlapok szerint egyik napról a másikra éltem. Ezt pedig nem lehet hosszú ideig csinálni.
MN: Elmentél Liverpoolba filmet készíteni a Beatlesről. Tud-e valami újat mondani róluk egy magyar "rajongó"?
RS: Talán kevesen tudják, hogy pályafutásom elején, tizenöt-tizenhat évesen Beatles-dalokat énekeltem, és ez meghatározta későbbi pályafutásomat is. Liverpoolba azonban csak két évvel ezelőtt jutottam el. Fantasztikus élmény volt. Miután pedig összebarátkoztam egy relikviabolt tulajdonosával, Steve Barnesszal, aki egy emlékezetes vasárnap délelőtt megmutatta a város minden, a Beatlesszel kapcsolatos helyszínét, megfogalmazódott bennem, hogy mindezt közkinccsé kell tenni. Steve segítségével ráadásul olyan helyekre is eljutottunk, ahol még nem járt forgatócsoport, például a Liverpooltól öt mérföldre lévő Port Sunlightba, ahol a Beatles pályafutásának kezdetén fellépett. A filmmel azt szeretném megmutatni, hogy ez a négy fiú milyen közegből indult, milyen gyökereik vannak, honnan ered az a csoda, amire talán soha nem lesz magyarázat.
Legát Tibor
