'Az ihlet a határidő" - Tövisházi Ambrus és Márkos Albert alkalmazott zeneszerző

  • Jászberényi Sándor
  • 2006. július 20.

Film

Egyértelművé vált, hogy a kortárs magyar zenében kimondottan exportképes, nemzetközi hírű produkciókkal rendelkezünk mind a komoly-, mind a könnyűzenei piacon. Kérdés azonban, hogy meg lehet-e élni ebből, illetve hogy számolni kell-e még a komoly- és a könnyűzene szembeállításával. A kortárs zeneszerzés lehetőségeiről és buktatóiról Tövisházi Ambrussal (Erik Sumo, Amorf Ördögök) és Márkos Alberttel (Budbudas, Skeg, Tilos Rádió) beszélgettünk.

Egyértelművé vált, hogy a kortárs magyar zenében kimondottan exportképes, nemzetközi hírű produkciókkal rendelkezünk mind a komoly-, mind a könnyűzenei piacon. Kérdés azonban, hogy meg lehet-e élni ebből, illetve hogy számolni kell-e még a komoly- és a könnyűzene szembeállításával. A kortárs zeneszerzés lehetőségeiről és buktatóiról Tövisházi Ambrussal (Erik Sumo, Amorf Ördögök) és Márkos Alberttel (Budbudas, Skeg, Tilos Rádió) beszélgettünk.

*

Márkos Albert: Eléggé romantikusan hangzik, hogy zeneszerző lett valakiből, pláne, ha autodidakta, mint én. Írok én zenét, mindenfélét, küszködöm, keresem a nyelvet, formát, aztán a nyelv- és formanélküliséget, s mindezt úgy, hogy nem zeneszerző szakra jártam az akadémián, hanem cselló szakra, amit két év után otthagytam. Mi főleg abból élünk, hogy alkalmazott zenét írunk, és koncertezünk. Megbíznak filmesek, színházak, koreográfusok egy-egy produkció zenei anyagának elkészítésével. Ilyenkor nem vagyunk öntörvényű művészek, hanem csapattársai a többi alkotónak.

Tövisházi Ambrus: Ha megrendelésre dolgozol, akkor több szempontot is figyelembe kell venned - rendezői elképzelést, díszletet, műsorprofilt -, és minden esetben a megrendelő dönti el, hogy kell-e neki a megszületett anyag. Ilyenkor korántsem akkora a szabadságod, mintha a saját szórakoztatásodra írnál: igyekszel mindent elkövetni, hogy a többiek elégedettek legyenek a munkáddal, és a végén megkapd a honoráriumot. Az ihlet a leadási határidő.

Magyar Narancs: Ez úgy hangzik, mintha a zeneírásba is betört volna a piacgazdaság.

TA: Persze, az alkalmazottzeneírás teljesen az üzlet törvényei szerint működik, de közben a CD-biznisz összeomlásával a zeneipar teljesen átalakult. A zeneszerzés is mintegy árucikké válik, amit el kell adni. Megjelentek új piacok: a reklámcégeknek, a kereskedelmi tévéknek, a rádióadóknak égető szükségük van új zenékre, s mivel fizetőképesek, könnyedén beszippantottak néhány zeneszerzőt. Ez azonban egy rémesen zárt rendszer: azok, akik arról döntenek, hogy ki mihez írhat zenét, ritkán dolgoztatnak új emberrel, a megrendeléseket már "bevált" zeneszerzőknek passzolják le. De még mindig ez a jobbik eset, hiszen sokkal olcsóbb lenne megvásárolni egy már létező zenének a felhasználási jogait.

MN: Mindeközben a Zeneakadémia évente kitermel pár tucat zeneszerzőt.

MA: Nagy részük valószínűleg elmegy tanítani vagy zenekarban játszani. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy folyamatosan pályáznak különböző ösztöndíjakra, és abból próbálják fenntartani magukat. A kortárs komolyzene ugyanis nem populáris, s szerintem nem is lesz az a közeljövőben. Hadd mondjak rá egy példát! A koncertteremben a hallgató húszpercenként kifárad, és elkalandozik a figyelme. A múltban, mondjuk a XIX. században még tudták ezt, s direkt írtak a zenékbe "unalmas" részeket, most azonban nem foglalkoznak ezzel, így a zene szövete tömörül. Akinek nincs zenei előképzettsége, egyszerűen nem tudja élvezni a kortárs komolyzenét, s így várhatod, hogy az a szűk réteg eltartson, amelyik kortárs zenei koncerte jár!

MN: Vevő a magyar zenére a külföld? Egyáltalán létezik olyan, hogy "magyar" zene?

TA: Biztosan létezik, külföldön általában azokat szokták magyar zenéknek tartani, amelyekben felismerhető népzenei motívumok vannak. Egyébként hogy mennyire vevők a magyar zenekarokra, az minden esetben hely- és emberfüggő. Két éve Németországban koncerteztünk az Amorf Ördögökkel, a magyar szövegű számainkat nyomtuk, és hatalmas sikerünk volt. Minden országnak más és más a zenei ízlése, a közönség másra indul be, a jó zene viszont mindenhol egyforma: ha szarul játszik a zenekar, azt éppúgy megérzik kint, mint idehaza. Én a három és öt perc közötti popdalokban utazom, ezek érdekelnek. És úgy látom, nem igaz, hogy a magyar rock- és popzenészek a maguk kvalitásaival és technikai tudásukkal ne tudnának letenni az asztalra valami olyat, mint például harminc évvel ezelőtt a svédek az ABBA-val, de valahogy mégsem sikerül. S ennek két oka van: az egyik a zenével szembeni alázat hiánya, vagyis az, hogy egy csomó zenész képtelen "keveset" játszani, pedig sokszor éppen arra volna szükség. A másik pedig az, hogy a magyarok, mint annyi másban, itt is isteni érzékkel rombolják szét egymás energiáját, s ez egy zenekarban életveszélyes.

MN: A tudatos országimázs-építés kiterjed a magyar zene reklámozására?

TA: A magyar popzene promotálására elindult a PANKK mozgalom, s azon belül egy könnyűzenei exportiroda, de még messze vagyunk a franciáktól, ahol már évek óta működik hasonló kezdeményezés. Sikerről leginkább az elektronikus zene piacán beszélhetünk, ott már fut néhány nemzetközi sláger magyar szerzőktől, a külföldi kiadók a magyar zenét is felírták a térképre. Egyébként ha jó zenét csinálsz, teljesen mindegy, hogy honnan származol, ha beleférsz egy kiadó profiljába, akkor kiadnak külföldön.

MA: A kortárs komolyzene szerzőivel pedig szerintem az a helyzet, hogy az akadémikusok arra számítottak, hogy Ligeti, Kurtág és Eötvös majd vontatóhajóként húzza maga után a többieket. Ez nem így történt, külföldön tényleg csak néhány kortárs alkotót ismernek, s emiatt úgy tűnik, mintha a magyarok között nem is lennének fiatal, új tehetségek.

(Elhangzott a Barikád beszélgetések keretében a Szimplakertben.)

Neked ajánljuk