"Battyogok fölfelé" - Polgár László operaénekes

  • Szentgyörgyi Rita
  • 2010. január 7.

Film

Leporello, Sarastro, Kékszakállú, Gremin herceg, Marke király, Fiesco: világhírű basszistánk egyazon intenzitással tolmácsolja Mozart, Bartók, Csajkovszkij, Wagner vagy Verdi zenéjét. Legutóbb a Vígszínház színpadán öltötte magára Sarastro jelmezét, 2010 áprilisában pedig a Parsifal Gurnemanzaként vendégszerepel a Magyar Állami Operaházban.
Leporello, Sarastro, Kékszakállú, Gremin herceg, Marke király, Fiesco: világhírű basszistánk egyazon intenzitással tolmácsolja Mozart, Bartók, Csajkovszkij, Wagner vagy Verdi zenéjét. Legutóbb a Vígszínház színpadán öltötte magára Sarastro jelmezét, 2010 áprilisában pedig a Parsifal Gurnemanzaként vendégszerepel a Magyar Állami Operaházban.

Magyar Narancs: Mi a legizgalmasabb az ön számára a vígszínházi A varázsfuvolában?

Polgár László: Marton László mindenféle pátosztól, maníroktól, operai kliséktől megszabadította a darabot, ami ettől válik élvezhetővé. Soha nem láttam ilyen gördülékeny előadást. Eddig azt hittem, hogy a legjobb előadás a Jean-Pierre Ponnelle-féle rendezés. Azt kell mondanom, hogy Marton Lászlóé felér vele.

MN: Érdekes, hogy énekesként a rendezést dicséri.

PL: A legnagyobb baj az, hogy ma nincsenek karmesterek, ezért éljük a rendezők diktatúráját. Ennek az előadásnak viszont van karmestere, Fischer Ádám személyében. Azon kevés karmester közé tartozik, akik bíznak a zenészekben. Az történik, amit ő akar, csak a zenész hiszi azt, hogy szabad, pedig egyáltalán nem az. Valami egész fantasztikus élmény zeneileg Fischer Ádám, ahogy figyel, ahogy mindent kívülről dirigál, az, hogy a cselesztán ő játszik. Azt hiszem, utoljára ez Klemperernél történt, amikor Magyarországon volt.

MN: Mit ért a "rendezők diktatúrája" alatt?

PL: Egy zenés színházban első a zene. Vannak az úgynevezett CD-füzet-rendezők, akik még az eredeti nyelvet sem tudják. Sajnos a német rendezők nagy része ilyen, a német fordítást követik állandóan, ami körülbelül olyan, mint Karinthynál: "A Herz-féle szalámiban / Sokkal sűrűbb a só". Marton Lászlóról ez nem mondható el. Nem tudom, hogy ő mennyire tud "zenéül", de annyi bizonyos, hogy A varázsfuvola igazi zenés darab lett. Singspiel. Boldog vagyok, hogy benne lehetek. Most már elmondhatom: igazából csak egy telefonomba került volna, hogy lemondjam az előadásokat, mert közben bejöttek más felkérések is. Riccardo Chailly hívott, hogy csináljak vele karácsonyi oratórium-előadásokat, többek között Jeruzsálemben, Tokióban, Zürichben. Ha anyagilag összehasonlítom a kettőt, akkor ég és föld, de a lelkem fontosabb, mint a bukszám: azonnal nemet mondtam Chaillynak.

MN: Nagyjából egy időben kérte a szakmai nyugdíjaztatását Zürichben és a budapesti Operánál.

PL: Egy év eltéréssel. Az egyik kényszer hatására történt, a másik saját akaratomból, mert ha valaki megérzi a szabadság ízét, az nagyon jó dolog. Amikor kértem a nyugdíjazásomat Zürichben, az ottani igazgató azt mondta, "ha tegnap szólsz, akkor holnap kitűzlek". Az az igazság, hogy több előadásom van így, hogy nyugdíjban vagyok, mint amikor szerződésem volt. Ám az igazi jó érzés az, amikor az ember azt látja, hogy szeretik. A portás nénitől az öltöztetőn át az igazgatóig szurkoltak azért, hogy visszakerüljek a pályára. Volt egy súlyos gödör, amiből nehezen tudtam kihúzni magamat. Végül Münchhausen báróként meghúztam a hajamat, és kijöttem belőle.

MN: Elmondható, hogy mi volt ez a gödör?

PL: Ez túl személyes ahhoz, hogy beszéljek róla.

MN: Don Quijote szerepét kérte, helyette Don Giovannit kapta: valóban emiatt vált meg a Magyar Állami Operaháztól?

PL: Megfenyegettek, hogy munkamegtagadás címén pert indítanak ellenem. Úgy gondoltam, hogy harminchárom év munkaviszony után méltánytalan befejezés lett volna perrel lezárni az együttműködést, ezért kértem a nyugdíjazásomat.

MN: Amikor Zürichbe szerződött, milyen ajtókat csukott be maga mögött?

PL: Nem haraggal váltam el. Azért mentem el, mert Pereira úr, a Zürichi Opera igazgatója hívott. 1991-ben, két évvel a fordulat után nem igazán volt látható Magyarország iránya. Valahová elindult az ország, csak éppen nem láttam a végét. Nem kellett disszidálnom, megtarthattam az operai tagságomat. Semmi más nem történt, csak a lakóhelyemet tettem át Budapestről Zürichbe. Az akkori Duna Televízió, a rádió és az újságok jóvoltából Magyarországon maradtam. Ez volt az egyetlen köldökzsinór.

MN: Zürichből nézve milyen rálátása van a magyar történésekre?

PL: Zürichből nézve a dolog szörnyű. Más, amikor az ember itt van, és úgy érzi, bele tud szólni a folyamatokba. Ezeregyszáz kilométerről nem tudok beleszólni, mert passzív szemlélő vagyok. És a dolgok passzív szemlélése, az fáj. Azt látom, hogy az emberek félnek. Félnek a jövőtől, féltik az állásukat, az egzisztenciájukat. A nagyobbik baj az, hogy a kultúra és ezen belül a zene a perifériára került. Nem értem, hogy húsz évvel a rendszerváltás után miért nem alakult ki egy mecenatúra. Magyarországon igenis vannak olyan gazdag emberek, mint Svájcban, mégsem áldoznak a kultúrára. Márpedig egy nép milyenségét a kultúrája adja meg. Vannak bizonyos pozitív tendenciák, de csak nagyon elvétve. Értem ez alatt például a Prima Primissimát, ami nagyszerű kezdeményezés. Egy Demján Sándort meg kéne találni az operának is. Az opera komplex műfaj, minden benne van, ami kell a szemnek, a léleknek. Egyszerre képzőművészet, zene, színház, számomra a művészetek csúcsa.

MN: A Dohány utcai zsinagóga fennállásának százötvenedik évfordulója alkalmából rendezett jótékonysági koncertjén azt mondta, ez a koncert az ön "sikolya" a szélsőségek, a rasszizmus, az antiszemitizmus ellen.

PL: Nem szeretem a politizáló művészt, mert a politika idő, és a művészet is idő. Ha az ember politizál, olyasmit ragad el a művészettől, amitől kevesebb lesz. Szerintem az a művész, aki politizál, megy lefelé. Én még úgy érzem, hogy battyogok fölfelé. Ha úgy érzem, hogy fenn vagyok a csúcson, akkor majd abbahagyom. Vannak bizonyos dolgok, amik mellett nem lehet elmenni némán. A zsinagógabeli beszédem a némaságom megtörése volt. Egyszerűen elmondtam, hogy mitől félek, és mitől féltem a hazámat.

MN: Az elkövetkező időszakban mit szeretne leginkább megvalósítani?

PL: Szeretnék tető alá hozni egy énekversenyt, amihez Plácido Domingo adta az ötletet, amikor nyáron Magyarországon rendezte meg az Operaliát. Márciusban abban a megtiszteltetésben lesz részem, hogy együtt lépek fel vele a Simon Boccanegrában Zürichben, ahol a bariton címszerepet énekli. Az egész úgy kezdődött, hogy bementem egy ingatlanközvetítőhöz a Székely Mihály utcában. Csak úgy rutinból megkérdeztem a tulajdonostól, egy fiatalembertől, hogy tudja-e, milyen utcában van a boltja. Fogalma sem volt arról, hogy kicsoda Székely Mihály. A másik lökést az adta meg, hogy valakivel beszélgettem, aki azt kérdezte, ki az a Gregor József. Akkor elkezdtem gondolkodni, hogy itt volt két, a maga módján világzseni, és szeretnék egy olyan énekversenyt alapítani, amiben ez a két énekes benne lesz. Valahol a tudatom mélyén az van, hogy ha esetleg nem leszek már, harmadikként csatlakozhatnék hozzájuk. Próbáltam lépéseket tenni, de azt felelték, hogy nem jó időszakban próbálkozom, mert az emberek nem nyitják meg a pénztárcájukat. Ennek ellenére nem adom fel.

Neked ajánljuk