„Belmondó-párti vagyok” - Tahar Rahim színész

Film

Analfabéta, piti bűnözőből lett alvilági kiskirály A prófétában – azóta a filmvilág krémjével, Fatih Akinnal, Asghar Farhadival, Joaquin Phoenixszel forgat. A Szívvel-lélekkel című drámában decens kórházi alkalmazottat alakít. A francia színésszel telefonon beszélgettünk.

Magyar Narancs: Nem hiányoznak az igazán gonosz figurák?

Tahar Rahim: De! Belebújni egy ilyen szerepbe olyan, mint gyereknek a játszótér. Három nagy kedvencem van az „olyan rossz, hogy az már jó” kategóriában. Az első nem is lehetne más, mint a teljesen őrült Joe Pesci a Nagymenőkből, de a Casinóban nyújtott játéka is példaértékű. Daniel Day-Lewis a Vérző olajban szintén ott van a legnagyobb gazemberek között. Ahogy Kevin Spacey is mint amerikai elnök a Kártyavárban.

false

MN: Egy valóban létező amerikai elnök nem olyan rég beutazási rendelettel sújtott hét muszlim többségű országot. Asghar Farhadi iráni filmrendező, akivel ön is forgatott, tiltakozásképpen nem jelent meg az Oscar-átadón. Jól tette, hogy nem ment el?

TR: Nagyon egyszerű az egész. Ha Trump holnap azzal jönne, hogy senkit sem akar az ön országából Amerikában látni, odautazna átvenni az Oscarját? Ugye, hogy nem! Amellett még alkotmányellenes is volt az egész.

MN: Ön algériai származású. Mennyire befogadó a francia filmipar az arab-francia színészekkel?

TR: Kénytelen az lenni, ha érdekli egy kicsit is a valóság. És a francia valóságot a fehérek és a feketék, a kínaiak, az arabok vagy a cigányok együtt alkotják. A helyzet, ahogy látom, javuló tendenciát mutat.

MN: Találkozott rasszizmussal a francia film­iparban?

TR: Nem, a filmiparban soha.

MN: És az utcán?

TR: Mostanában nem, tinédzserkoromban inkább.

MN: Mi volt a módja?

TR: Főleg szavak, csúnya szavak.

MN: A Szamba című filmben illegális bevándorlóként menekül a rendőrök elől a párizsi háztetőkön. Engedték kaszkadőr nélkül felmenni a magasba?

TR: Amennyire csak lehet, szeretek mindent magam elvégezni, de a biztonsági előírások eléggé szűkre szabják a lehetőségeimet. Egyszer egy lassan vánszorgó vonatról akartam leugrani, de hiába könyörögtem, hogy magam ugorhassak, hallani sem akartak róla a producerek. Bezzeg Belmondo a fénykorában mennyi mindent maga csinálhatott! Nagy korszaka volt ez a francia akciófilmeknek.

false

MN: Belmondo és Alain Delon uralták ezt a korszakot. Kihez húz a szíve?

TR: Belmondo-párti vagyok. A Majom a télben a kedvenc Belmondo-filmem. Jean Gabin is remek benne, de hát miben nem az?!

MN: Gabinnel szemben is elfogult?

TR: Egyike az örök nagy kedvenceimnek. Csak úgy áradt belőle a természetesség, a flasztervilág és ő összetartoztak. Leesett az állam, amikor először láttam Marcel Carné filmjében, a Mire megvirradban. Ahogy beszélt, ahogy mozgott, az egésznek valami utánozhatatlan ritmusa van. Nézze csak meg Gabin és egy másik nagyon nagy francia színész, a nála jó húsz évvel idősebb Jules Berry közös jeleneteit! Két külön világ, két színészgeneráció nagy találkozása. Bivalyerős pillanatok. Imádom a harmincas éveket, ezt a csodás fekete-fehér, filmes világot. Nézze csak meg, milyen kalapokat hordtak a színészek, a cipőkről már nem is beszélve! Lehet, hogy a nosztalgia beszél belőlem, de vállalom. Elismerem ugyan Renoir filmjének, A nagy ábrándnak a nagyságát, az talán minden idők egyik legnagyobb filmje, de az én kedvencem ezekből az évekből a Mire megvirrad.

MN: Még meg sem született, amikor Gabin meghalt. Az idoljai közül sikerült azért valakivel összefutnia?

TR: Dustin Hoffmanhoz például volt szerencsém. Egy, de az is lehet, hogy két percet beszélgettünk. És DiCaprióval is találkoztam. Az sem volt rossz. Hoffman arról mesélt, hogy mi mindennel kellett megküzdenie, amikor a Diploma előtt című filmmel befutott, a semmiből egyszerre csak sztárrá vált.

false

MN: Ami Hoffmannak a Diploma előtt volt, az önnek Jacques Audiard börtönfilmje, A próféta. Felkészülés gyanánt felkeresett egy-két keményebb büntetőintézetet?

TR: Lehet, hogy be sem engedtek volna, nem is nagyon ambicionáltam a dolgot. Az általam játszott fiú életében először kerül ilyen helyre, gondoltam, a legjobb, ha én sem tudok előre semmit. Hajléktalanokkal lógtam inkább, mivel a srác is hajléktalan. Sokat jártam az utcákat, igyekeztem belelátni a világukba.

MN: Az utcán is éjszakázott?

TR: Reggelig nem maradtam, de éjszakába nyúló előtanulmányok voltak ezek. Ehhez képest a Szívvel-lélekkel semmiség volt: a forgatás előtt egy hónapot töltöttem el egy kórházban.

A Szívvel-lélekkel című film kritikája a múlt heti lapszámunkban olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.