Alighanem annak van igaza, aki azt mondja, hogy nem állunk túl jól a történelmi filmek terén, és ha ráadásul valami évforduló kapcsán készül egy, akkor meg egyenesen katasztrófa a végeredmény (vö. Honfoglalás). Szomorú hipotézisünket egyértelműen erősítheti ez a most forgatott tévéfilm, amely elvileg a mohácsi csata 490. évfordulójára készült, és a tartalomismertetőből sajnos csak ez igaz, ugyanis azzal a kitétellel mindenképpen vitába kell szállni, hogy a film „látványosan, izgalmasan, nem utolsó sorban hitelesen” szeretné bemutatni II. Lajost, valamint a mohácsi csatát megelőző eseményeket.
| ||
Nos, A király halála ehelyett elpazarolt ötven perc az életünkből, és valójában arra sincs magyarázat, mi is akart ez lenni. Ugyanis a rendező, Pajer Róbert láthatólag azzal sincs tisztában, hogyan néz ki egy film, ezért van az, hogy miközben a jelenetek peregnek, néha kimerevedik a kép, besétál a narrátor, Kálloy Molnár Péter, hirtelen meg is áll Werbőczy István és II. Lajos között, és felteszi a nagy, patetikus kérdést: mi is történt a királlyal? Nem mintha a film különösebben foglalkozna a válasszal; itt leginkább arról van szó, hogy a költségvetésből megpróbáltak valamennyire látványos jeleneteket kihozni, de mindössze odáig jutottak, hogy A király halála simán elmenne a szerencsére régen kimúlt Irigy Hónaljmirigy show büdzsékímélő folytatásának. Legalábbis nehéz mással magyarázni már magát a nyitó képsort is, amely olyan, mintha egyszerre eresztették volna a kamerák elé Gáspár Győzikét (= a háttérben ordítozó statiszta) és az iskolai drámatagozatból kiszelektált delikvenseket (= a főurak, akik megtalálják a király holttestét).
Ez a szappanoperás hangulatot árasztó, rosszul fényképezett tévéfilm tele van hasonlóan nevetséges jelenetekkel: a király vízbe fulladása olyan, mint egy átmulatott éjszaka utáni pancsolás a Balatonban, előtte meg néhány jelenetben úgy majszolja a csirkeszárnyat, mintha csak a helyi KFC-ben ülne. A színészek olykor indokolatlanul kiabálnak, csak pillanatokra vagyunk attól, hogy belenézzenek a kamerába, és akkor máris úgy éreznénk magunkat, mintha a Szomszédok előtt ülnénk.
Azért is igazán fájó ez, mert a tévéfilmnek van egy-két pillanata, amikor mintha komolyan akarna szólni, ekkor történész és orvosszakértő beszél, és nem az évek óta keringő legendákat akarják sulykolni a királyról. A tanulság így hát csak annyi, hogy dokumentumfilmet kellett volna forgatni, nem ilyen borzalmas keveréket. Azzal mindenki jobban járt volna.
A király halála – II. Lajos élete és rejtélyes halála, augusztus 29., Duna Tv
