Rosario Dawson van olyan szép, hogy egy mosolyáért bárki lemondana anyakomplexusáról, viszont nem is állította senki, hogy itt egy szakma hiteles ábrázolása lenne megcélozva. Dawson doktornővel szemben James McAvoy hunyja le a szemét, vele az a baj, hogy ellopott egy Goyák közt is drága Goyát, minekutána úgy fejbe kólintották, hogy azonmód elfelejtette, hova dugta a festményt. Ezt leginkább Vincent Cassel sérelmezi, aki először a körömtépés régimódi trükkjével kívánja kiszedni képrabló társából a Goya hollétét, majd amikor ez nem vezet sokra, jön a doktornő és a hipnózis. Agykurkászós thrillerrel van tehát dolgunk, melyben legalább annyi akciózás folyik a tudatalatti pókhálós zugaiban, mint London menő apartmanjaiban, és Boyle tesz is róla, hogy a határvonalak elmosódjanak. Akkor bezzeg nem mosódik el semmi, amikor Dr. Dawson, fittyet hányva a szakmai és öltözködési minimumra, a maga pőreségében és - igen, itt jön a Transz alig titkolt titka - szembetűnő borotváltságában tölti be a vásznat. Ezzel máris örök bérlete van a filmnek a pucérkodási mozis ranglistákon, de ez csak amolyan úri huncutság Boyle részéről, aki így már nemcsak Oscar-díjas, de azt is elmondhatja, hogy puncimutogatás terén is elment egészen a falig. Ha másban nem is merészkedett odáig, de legalább jól megbolondította a képrablós filmek sémáit; mégiscsak finom húzás, hogy a felnyitandó páncélszekrényt egy felnyitandó elmével helyettesítette be, és ezzel kellő jogalapot teremtett, hogy a végtelenségig összekuszálja a Cassel, McAvoy és Dawson körüli szálakat. Csak remélni lehet, hogy legalább Boyle látta, hová vezet a sok csavar; híres eset Howard Hawksé, aki kénytelen volt Chandlerhez fordulni A hosszú álom egy homályos részlete miatt, ám Chandler - bár ő írta a könyvet - maga sem tudta a választ. Boyle mindenesetre akkorát kuszál, hogy abból komoly ember nem tud jól kijönni, ami nagyon is helyénvaló, minthogy Boyle egyáltalán nem veszi olyan komolyan magát. Inkább könnyű kézzel, s épp csak egy kicsit művészkedve élvezkedik a műfaji játszótéren. A Transz talán túl van okoskodva, ám így is épp elég meggyőzően bizonyítja, hogy Boyle milyen egy megátalkodott szemfényvesztő. Gyors, hatékony és hatásvadász, egyszóval rendkívül szórakoztató, ahogy előadja "a kezemet figyeljétek, mert csalok!" műsorszámot. Egy vagány mutogatós bácsi, aki úgy csinált szerzői thrillert, hogy közben nem az Arábiai Lőrinc magasságaiba kívánt emelkedni, mint például a jóval nagyobb füsttel dolgozó Soderbergh.
Forgalmazza az InterCom
"Nem volt hű"Danny Boyle filmrendező Magyar Narancs: Lát hasonlóságot a Transz és a korábbi filmjei közt? Danny Boyle: Egy kicsit talán hasonlít a Sekély sírhantra. A történet középpontjában itt ugyanúgy egy hármas áll, akik egyáltalán nem olyanok, mint amilyennek első vagy második látásra tűnnek. Egy nagy költségvetésű hollywoodi filmben ilyesmit nem engedhet meg magának az ember, a stúdiófőnökök első kérdése az lenne, hogy na, mutasd a szereplőt, akivel a néző szívesen azonosulna. 'ket csak ez érdekli. Ha erre nem tudsz választ adni, páros lábbal rúgnak ki. MN: Más műfajokban is szeretné még kipróbálni magát? DB: Már megint ez a műfajozás - ha reggel felkelek, nem műfajokban gondolkodom. Jelenleg két kosztümös filmem is előkészítés alatt áll, de egyikre sem úgy gondolok, mint műfaji darabokra. Még sosem csináltam kosztümöst, de most kettő is kinéz. Nagyon szeretnék csinálni egy musicalt is, de nem szabad az ilyesmit erőltetni, majd eljön az ideje magától is. Volt egy filmem, a Milliók - azt nagyon jó lett volna musicalként megcsinálni. Szó volt róla, de aztán nekem is és a forgatókönyvírónak is inába szállt a bátorsága. Ha egyszer megcsinálom a musicalemet, az nem adaptáció lesz, hanem egy eredeti történet, eredeti zenével. MN: Igaz, hogy már dolgozik a Trainspotting folytatásán, a Pornón? DB: Így van, és ez nem átverés, komolyan foglalkozom vele. Tíz éve már meg akartuk csinálni, de a színészek tök ugyanúgy festettek, mint az első részben. Sokat viccelődtünk azon, hogy a színészek afféle rebellis, veszélyesen élő fickókként élnek a köztudatban, noha valójában igazi piperkőcök, akik uborkapakolással óvják a bőrük szépségét. 2016-ra viszont remélhetőleg már elég lerobbantak lesznek. Szeretném végre a Trainspotting szereplőinek a további sorsát bemutatni. Még mindig ugyanabban a városban laknak? Összejárnak? Szerettek valakit? Voltak veszteségeik? Ezek érdekelnek. Nem a Pornót, vagyis az Irvine Welsh-regény hű adaptációját akarom elkészíteni, hisz' a Trainspotting sem volt éppenséggel egy hű regényadaptáció. Az interjúért köszönet a film forgalmazójának |
