Posztkommunista ördögűzés - Mungiu: Dombokon túl

  • - kg -
  • 2013. április 16.

Film

Abban a szürkén fénylő valamiben, amit román újhullámnak hívnak, s mely a román filmnek a realizmussal és a fesztiváldíjakkal kialakult szoros kapcsolatát jelöli, szóval ezekben a filmekben az a jó, hogy nagyrészt ugyanott, a létező valóságok leglétezőbbikében játszódnak. Ahol véget ér az egyik, onnan folytatódik a másik: az Ünnepek után nett konyhájából egyenes az út a Rendészet, nyelvészet kopott irodabútorai közé, és még hosszan sorolhatnánk a szobákat-konyhákat, amelyeknél csak a dán jómód helyiségeit volt alkalmunk a mozi jóvoltából jobban kiismerni. A nagy román valóságkutatók közül is kimagaslik Cristian Mungiu; neki egy kollégiumi szoba is elég volt, hogy a 4 hónap, 3 hét, 2 napban minden különösebb fakszni nélkül bemutassa, miért volt olyan kevés levegő a kedélyesen rothadó szocializmusban.


 

Új filmjében egy mobiltelefon jelzi a változó rendszereket, de a 4 hónap koleszszobájából egyenes út vezet a Dombokon túl Istennel világító, de az áramot nem ismerő kolostorába. A rothadási folytonosság az, ami összeköti Mungiu időben és térben is távoli történeteit, az a kis önzésekből és közepes közönyökből felépülő rendszer, amelyben nem gonoszságból történik meg a tragédia, hanem csak úgy, mint egy üzemi baleset. Intézetis lányok, nevelők, orvosok, rendőrök - a vesztestörténetek gyakori szereplőihez Mungiu hozzácsap még egy pópát, egy seregnyi apácát, sőt még egy ördögűzést is, és mégis maradtunk, ahol voltunk; a 4 hónap koleszában. Ennél kiábrándítóbb képet az új időkről ezer emberhalállal sem lehetne festeni.

Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.