Minden okunk megvolt rá, hogy leüljünk a HS7 két alapító tagjával, a gitáros-énekes Szűcs Krisztiánnal és a basszusgitáros Németh Róberttel, illetve az új gitárossal, Ábrahám Zsolttal. A zenekar januárban a cannes-i MIDEM zenei vásáron a European Breakthrough Award nyertese lett, most pedig kijött az új lemeze, Tudom, hogy szeretsz titokban címmel.
*
Magyar Narancs: Volt előzménye a cannes-i díjnak?
Németh Róbert: Nem várt esemény volt. A tavalyi Sziget alatt a Magyar Könnyűzenei Exportiroda kért tőlünk egy pár számos válo-gatást, annyit tudtunk csak, hogy valami külföldi megmérettetésre készül. Ennek az eredménye lett, amiről karácsony táján értesültünk.
MN: Felfogható ez az exportiroda első sikeres lobbitevékenységének?
NR: Mindenféle külföldre szóló kiajánlás lobbizásnak tekinthető, szőrmentén. De magába a döntési folyamatba az irodának nem volt beleszólása.
Ábrahám Zsolt: Egy olyan válogatást küldtek ki, amin harminc együttes szerepelt. Aztán tíz új csatlakozó ország több száz zenekara közül egy független - többek közt az MTV Europe, az Európai Unió Zenei Irodája és a MIDEM szakembereiből álló - zsűri választotta ki a nyertest.
Szűcs Krisztián: Azonkívül, hogy a cannes-i díj az eddigi legnagyobb elismerésünk, annak is ígérete lehet, hogy a Lajtán túl is labdába rúghatunk. Ehhez persze nekünk is sokat kell tennünk. Első lépésként felveszünk az új lemezből négy-öt számot angolul, és azt küldjük ki a külföldi kiadóknak.
MN: A díjat a texasi South by Southwest Fesztivál meghívása követte, de oda végül nem jutottatok ki.
NR: A MIDEM-től kaptunk lehetőséget arra, hogy megmutathassuk magunkat azon a fesztiválon is, de annyi anyagi energiát kellett volna ráfordítanunk, ami nekünk soha nem állt rendelkezésünkre.
MN: Az európai piacon való jelenlét reális cél lehet?
NR: Amíg nincs egy zenekarnak olyan lemeze, amely több országban kapható és reklámozható, addig a befutásra semmi esélye nincsen. Cannes-ban is azt tapasztaltuk, hogy egy zenekar csak akkor igényelhet támogatást európai turnéra, ha van Európában terjesztett albuma.
MN: Paradox módon a külföldi megjelenésetek éppen azon bukott meg korábban, hogy egy multinacionális kiadónál vagytok.
NR: Ez egy bonyolult ügy. Míg idehaza a zenénk - a fősodorhoz képest - túl alternatív, a "nyugati" struktúrában populáris, és a nagy kiadóknál lenne a helye. Egyik-másik lemezünk ki is került valamelyikhez, de nem foglalkoztak vele, nem érte meg egy kis kelet-európai zenekarra különösebb figyelmet fordítani. A kisebb, független kiadóktól pedig azt a választ kaptuk, hogy túl popos, amit csinálunk. Most adódik egy sansz, hogy kitörjünk ebből a csapdából.
MN: A gitárosposzton váltottatok. Ábrahám Zsolt mennyiben viszi új irányba a zenekart?
NR: Egy zárt közösségben idővel rögzülnek a különböző megoldások; s egy új ember tükröt tarthat a társaság elé, vagyis kiderülhet, hogy mi az, aminek másképpen kell működnie. A zenében - és azon kívül is.
ÁZS: Régóta ismerjük egymást, a Tick Tock No Fear album óta hallgatom a Heveny-lemezeket. Mindig is tetszett ez a zene, de azon is sokat agyaltam, hogy mibe szólnék bele, hogy én mit csinálnék másképp. Szerencsére most megtehettem az új lemezen.
NR: Ez a lemez jóval "folyékonyabb", mint a korábbi dolgaink. Sokkal kevesebb tördelés vagy fölösleges kiállás van a számokban. Arra törekedtünk, hogy ritmuscentrikusabb legyen, ha van egy szám, akkor az húzzon az elejétől a végéig.
MN: Az elmúlt fél év során a HS7 két arcát is megismerhettük. Kijött az első, az 1995-ös lemezetek CD-n, és most itt van az új is. Gyakorlatilag két véglet, mégis azonnal felismerhető.
NR: Ha most hallgatom a Tick Tock lemezt, pont attól tűnik jónak, hogy a számokat teljesen ösztönösen írtuk, és úgy is vettük fel. Persze nem is volt időnk sokat pöcsölni, hiszen csak öt napot töltöttünk stúdióban.
SZK: A Tick Tocknál a technikai részletekkel abszolút nem foglalkoztunk, most pedig az ilyen hiányosságokat 99 százalékban sikerült pótolni.
MN: A zenekarra is igaz ez a két véglet? Úgy képzeljük, hogy Krisztián az ösztönös, Zsolt pedig a precíz típus.
ÁZS: Ez igaz is, meg nem is. Én is ösztönösen csinálom, ez a legfontosabb a zenében, de szeretek a végletekig foglalkozni a hangszereléssel és a hangzással. Mint ahogy egy szobrász sem áll neki a művének, amíg nem látja, hogy lesz belőle valami.
SZK: A tudatosság ideális esetben az ösztönösséget erősíti. Nem az volt a cél, hogy egy "matek" lemezt hozzunk létre. A tudatosságra azért van szükség, hogy maximálisan ki tudjuk aknázni azt az ösztönösséget, ami benne van egy dalban.
MN: Az új lemezből sok zenei idézetet lehet kihallani. Ezek szándékos utalások?
SZK: A Dunabeat című szám valamiféle zanzásított ars poeticának is felfogható, a szövegében és a zenéjében is, ráadásul utal azokra a gyökerekre, zenékre, amiket szeretünk.
NR: A Beatles együttes - mint örök kiindulópont - nemcsak attól érdekes, hogy meghatározó beatzenekar volt, hanem hogy egy attitűdöt is megalapozott. Azt, hogy nemcsak egyféle megközelítésben lehet dalokat írni, hanem sokfajta zenei forma és hangulat is létezhet egy programon belül. Mi is úgy gondoljuk, hogy egy zenekar repertoárjába beleférhet többféle irány.
MN: A kérdés nyilván az, hogy egy zenekarnak mennyire kell "egytálételt" kínálnia a közönségnek.
SZK: Van olyan zenekar, amely ugyanazt a stílust - sőt ugyanazt a néhány számot - variálja egész pályája során, és ettől még lehet nagyon jó és változatos, de mi másfélék vagyunk. Egy csomó zenét hallgatunk és szeretünk, és igyekszünk ebből ösztönösen és tudatosan is építkezni.
MN: Az eddigiekkel ellentétben az új albumhoz nem készült "beharangozó" kislemez.
NR: Két oka volt ennek a dön-tésnek. Egyrészt Magyarországon ma már nem létezik kislemezpiac, másrészt a hazai rádiók nem igazán játszanak olyan zenéket, amiket mi szeretünk. Így aztán arra gondoltunk, hogy inkább "virtuális kislemezként" - melynek a webcíme azonos a lemez címadó dalával - jelenjen meg az előzetesünk. Az internetes zenekultúrát különben sem lehet figyelmen kívül hagyni. Így remélhetőleg több emberhez eljutunk.
A HS7 lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a Gödörben, az ausztrál The Church után
A popzene
Az angolszász gitárzene eddig nem tudott mély gyökeret ereszteni Magyarországon, de azért a HS7-nek sikerült izmos rajongótáborra - és szakmai elismerésekre is - szert tennie. Jó pár éve szállítja erőteljes popslágerekkel megpakolt lemezeit, és most megint azt igazolja, hogy a popzene felé vezető út minőségi és releváns megoldásokkal van kikövezve.
A korábban az Időrablókban és a Neóban játszó Ábrahám Zsolt olyannyira invenciózus gitáros, hogy gitárbontogatós és odalépős témái révén az új dalok a nemzetközi porondon is simán megállnák a helyüket. A szívtájékra irányuló Nem baj, a slágerfronton gyorsan durrantó Szörnyű gyerek vagy a Mikor utoljára láttalak (melyben a Paudits Béla-féle sanzon találkozik a "zseb-Muse" zenekarral) változatossága mind azt jelzi, hogy a Hevenynek sikerült felülemelkednie korábbi bizonytalanságain. Szűcs Krisztián is magára talált szövegileg: a földhözragadt sorok pont a földhözragadtságuk miatt rugaszkodnak el; a sajátos stílusgyakorlat, a Club 54-gyel ironizáló s a francia Phoenix zenekart idéző pszeudodiszkó (Yeah, yeah, yeah) pedig annak a bizonyítéka, hogy a HS7 továbbra is képes idézőjelbe tenni magát. Egyedül talán a Yonderboijal közös Menni kell tovább lóg ki a sorból, de ezzel együtt a Tudom, hogy szeretsz titokban a zenekar első igazán érett, egységes lemeze, első osztályú popslágerekkel.
Warner, 2006
