magyarnarancs.hu: A koppenhágai kommunákról milyen emlékei vannak?
Trine Dyrholm: A kommunaélet nagy divat volt a hetvenes évek Dániájában. Erre még gyerekkoromból emlékszem. Izgalmas időszak volt, a szellemi és testi szabadosság világa. Ebben a közegben kellett valahogy a párkapcsolatokat, a közös felelősségvállalást menedzselni. Egyébként még ma is fellelhetők a hippilét nyomai, bár jórészt új formában. Szóval, a kor és a téma nagyon izgalmas volt, a rendező személye nemkülönben. Thomas Vinterberggel a Születésnapot forgattam utoljára, ez már azért jó pár éve volt, úgyhogy alig vártam, hogy megint együtt dolgozzunk.
| ||
magyarnarancs.hu: A filmbeli férj a vele egykorú feleségét lecseréli egy fiatalabb nőre. Mennyire tudta beleélni magát a történetbe?
TD: Hál’ istennek, nincs ilyen jellegű személyes élményem, bár úgy gondolom, ez olyasmi, ami könnyen bekövetkezhet bármelyikünk életében. Miként az is, hogy valami olyasmibe kapaszkodunk, ami már nem okoz örömöt: Annáról, az általam alakított feleségről már a történet elején lerí, hogy unja az életét. Lehet, hogy nem egy ilyen változást képzelt el magának, mégis, azzal, hogy a feje tetejére áll a világa, új dolgok felé kénytelen nyitni. És ez jó. Ezt az érzést én is jól ismerem.
| ||
magyarnarancs.hu: A férjét régi, jó ismerőse, Ulrich Thomsen alakítja…
TD: Ulrich karaktere az ötvenes évek patriarchális rendszerének a terméke, számára már az is nagy lépés, hogy az „ez az enyém, ne nyúlj hozzá” mentalitásból képes átszokni a kommunába. Ugyanakkor épp ez a neveltetés teszi számára természetessé a döntését: a feleségét egy fiatalabb nőre cseréli. A kamaszlányuk az, aki nem engedi, hogy az anyja padlón maradjon.
magyarnarancs.hu: Ulrich Thomsennel nem most játszott először, házaspárt azonban még sohasem alakítottak. Milyen érzés volt?
TD: Ulrichot még a színművészetis éveimből ismerem, felettem járt néhány évfolyammal. Aztán nemcsak színpadon, hanem filmben is többször szerepeltünk együtt. Nagyon erős és jó kollegiális viszony alakult ki közöttünk. A kommuna tovább mélyítette a kettőnk munkakapcsolatát.
magyarnarancs.hu: Ha már egy kommunáról szól a film, mennyire volt jellemző a demokrácia a rendező és a színészek közti munkára?
TD: Nagyon is. Thomas Vinterberggel már azelőtt is voltak megbeszéléseink, hogy a forgatókönyv elkészült, megosztotta velünk az elképzeléseit. Ezt szeretem igazán, amikor kikérik a véleményem, amikor magam is hozzá tudok tenni valamit a karakteremhez.
| ||
magyarnarancs.hu: Szinte az összes dán rendező filmjében játszott már. Van kedvence?
TD: Szeretem, ha valakivel többször is dolgozhatok. Mélyül az együttműködés, én is jobban tudom, ki mit vár el tőlem. Ezért is örültem, hogy Vinterberg immár harmadszor bízott meg szereppel, de Susanne Bierrel is volt már két közös filmem, és Annette K. Olesenhez vagy éppen Pernille Fischer Christensenhez is három-három film fűz.
magyarnarancs.hu: Amerikai film azonban nincs a repertoárjában.
TD: Ebben a nyelvi tényező is szerepet játszik. Nekem nagyon fontos a dán nyelv, és bár játszottam már pár német filmben, meg valamennyit angolul is, mindig úgy éreztem, az anyanyelvemen megy legjobban a munka.
magyarnarancs.hu: Nem hiányzik a színház?
TD: Film és színház két külön dolog, az élmény, ha a fizikai jelenlétet nézem, a színházban sokkal erősebb, és ez nekem nagyon fontos, ezért is igyekszem az erős személyes jelenlétet a filmes szerepeimben is megteremteni. Sokat köszönhetek a színháznak, rengeteget játszottam improvizációs társulatban, és ez nagyban befolyásolja a színészi hozzáállásomat. Egyáltalán nem véletlen, hogy a generációnk rendezői, Vinterberggel az élen, minket, színházi színészeket kezdtek el alkalmazni a filmjeikben. Én itt is ragadtam, ma a televízió és a film tölti ki az életemet, de könnyen előfordulhat, hogy visszatérek a színpadra.
