Szike hasít a dobogó szívbe, felcsendül a Stabat Mater Schuberttől. A műtét sikerült, a beteg nem élte túl. A néző? A szívsebészt Murphynek hívják, és hát Murphy törvénye, az egyetlen univerzális igazság kimondja: ami elromolhat, el is romlik. Vagyis minden, szív, óra, orvosi kéz, főleg, ha Murphy felönt a garatra az operáció reggelén – most hagyjuk, hogy mi volt előbb, a rossz lelkiismeret vagy a büntetés. A műtőasztalon elhunyt férfi – „műhiba” – kamasz fia Murphyé mellé odateszi Hammurabi főtételét is, a végső morális igazságot: szemet szemért. Tizenhat év után felkeresi a rosszkedvű orvost, és a megejtő találkozásból kibontakozó szenvedéstörténetben már nemcsak a polgári jólét hanekei önkannibalizmusa, hanem a varázstalanított és túlszabályozott nyugati kultúra bukása is benne van. Illetve benne kéne, hogy legyen. Az utóbbi években a fesztiválokon taroló görög újhullám, a
Greek Weird Wave meghatározó alakja, a 45 évesen ötödik filmjénél járó Jorgosz Lantimosz (Alpok, Homár) ugyanis most is sokat markol, de a pályáján először kínosan keveset fog. Védjegyei, a brechtiánus elidegenítő effektusok, a szánalom- és szégyenérzet felkeltéséig fokozott abszurd szituációk, a néző könyörtelen pszichológiai kínzása most is hatásos és egyedi filmnyelvet teremtenek, de mivel az amúgy elég szokványos, némi öncélú misztikával megkavart bosszútörténet végig egy művészthriller kiszámítható pályáján halad, az Egy szent szarvas meggyilkolása megmarad a saját művészi zsenialitását harsogó, néha meghökkentő, máskor idegesítő formai bravúrnak.
Forgalmazza a Vertigo Média
