Az egyelőre angol címmel futó tizenhárom perces kisjátékfilm, a Before Dawn indul az idén Cannes-ban. A filmet 2500 vetélytárs közül válogatták be a versenyprogramba.
Magyar Narancs: Vannak bizonyos kritériumok, amelyeknek - rövidsége folytán - jó, ha megfelel egy kisjátékfilm?
Kenyeres Bálint: Az alkotó igényein túl az ég-világon semmi. Nálam ez valami gyártási hiba, de semmi mással nem tudok foglalkozni, mint azzal, ami valóban érdekel. Hangulat, alaphelyzet, ötlet - a lényeg, hogy tudok-e kapcsolódni a témához. Ez a kisfilm eredetileg másnak indult - volt egy nagyobb lélegzetű tervünk Réder Gyuri operatőr barátommal, aminek a középpontjában egy menekült pali állt volna. Nagyon akkurátusan utána is néztünk a dolgoknak, bejártunk mindenféle menekülttáborokba, gondolkodtunk a történeten. Ennek a meg nem valósult filmnek a nyitó része nyomokban emlékeztet a Before Dawnra, ott is egy hajnali derengésben úszó mező és egy csempészjármű játszotta a főszerepet, csak ott a szerencsétlen menekülteket otthagyják a konténerekben a réten, ahol napokig aszalódnak a tűző napsütésben étlen-szomjan. A hangulat, a helyszín, a ritmus dolgozott bennem - hónapok teltek el egy kipusztulás előtt álló dinoszaurusz tempójában -, aztán hirtelen beugrott az ominózus befejezés, és tudtam, hogy itt egy működésképes, magában is megálló munka, nem egy impresszió, nem egy hangulat, nem egy kósza ötlet, hanem egy film.
MN: Ami eléggé talányos. Megvan a saját értelmezése?
KB: Igen, de nem fogom elárulni. Nem az a dolgom, hogy magyarázzam a filmeket, hanem hogy csináljam őket. Szabad a pálya, én csak örülök neki, hogy foglalkoznak vele, és gondolkodnak rajta. Remélem, nem hangzik nagyképűen, de szerintem ez egy olyan mozi, amit meg lehet nézni többször is, és mindig talál benne valami újat az ember. A Before Dawn nem a menekültügyről s nem a menekültekről szól, igaz, része ez is, de nem ezen van a hangsúly. Úgy gondolom, a film annak az egy embernek a története, aki a végén feltűnik, csak el kell teljen tíz perc, amíg mindez kiderül. A mozi alapvetően két-három fordulatra épül, és ha lelőném ezeket, veszítene a hatásából. "Elvben" nincs benne vágás, a kamera egyetlen kört ír le, a mozgása azonban meg-megszakad, mindig visszarántja valami erő. Erre a görcsös befejezetlenségre épül a Before Dawn, ami szintén hozzájárul a feszültségteremtéshez.
MN: A főszerepet alakító színészre hogyan talált rá?
KB: Egy meggyötört, de iszonytató erejű, kemény tartású férfira volt szükségem. Lapozgattam Nádas Péter Valamennyi fény című fotóalbumát, amiben megláttam a fiatal Pilinszky Jánost - rögtön tudtam, hogy nekem egy ilyen ember kell. ' volt a sorvezetőm, a kályha, akihez mindig vissza-visszatértem. Nagyon kevéssel a forgatás előtt valaki azt mondta, hogy ismer egy hasonló karaktert, így lett egy magyar szobrászművész, Kalmár János ennek a filmnek a főszereplője - rögtön tudtam, amikor megláttam, hogy ő az igazi.
MN: A Before Dawnban kitüntetett szerep jut a tájnak is, ahol az események zajlanak.
KB: Egy alapos országjárás eredményeképpen találtuk meg a helyszínt. Tudtam, hogy nem egy alföldi tájat keresek, hanem valami zárt katlant, völgyet, amit dimbes-dombos terület vesz körül, és szükségem van valamiféle magasra növő növényzetre is, mert valahol el kell bújniuk a szereplőknek. Szerintem három hónap alatt az ország összes tisztását végignéztük, ami egészségügyi szempontból roppant hasznos volt, de egy idő után már elfogott a hányinger egy újabb mező láttán.
MN: Egész estés filmet még nem forgatott. Lehet következtetni egy kisjátékfilmből arra, hogy a rendezője később milyen típusú, stílusú nagyjátékfilmeket készít?
KB: Remélem, hogy nem. A filmen belül sem jó, ha a néző tudja, hogy mi a következő pillanat. Fel kell kelteni és fenn kell tartani az érdeklődését, és ezt nem árt megőrizni az egyes filmek között sem. Az azonban nyilvánvaló, hogy a hosszú beállításoktól még egy ideig nem fogok tudni megszabadulni - az előző kisfilmem, a Zárás sem az a gyors vágásokkal elkészített videoklip volt. Vannak sejtéseim, hogy milyenek lesznek a nagyjátékfilmjeim, mert léteznek bizonyos alaphelyzetek, amelyek izgatnak - minél egyszerűbb, sűrítettebb egy szituáció, annál jobban érdekel -, de ez a film is meglepett. Mire elkészült, egy év telt el, mialatt mindenféle vér, verejték és könny hullott. Ültem a vetítőben, és nem akartam elhinni, hogy ilyen lett. Bár sántít egy kicsit a hasonlat, de olyan ez, mint amikor megszületik egy gyerek. Hiába várja az ember kilenc hónapon keresztül, látja az ultrahangokat, tudja, hogy mi a neme, de amíg világra nem jön, nem sejti igazán, hogy milyen.
MN: A forgalmazásban a kisjátékfilmeket általában kísérőfilmekként tűzik műsorra. Nem áll meg a műfaj önmagában, nem jut el másképpen a közönséghez?
KB: Voltak a kisjátékfilmek kapcsán minden-féle elvetélt kísérletek - önállóan megbuktak, ezért szkeccsfilmet csináltak belőlük, blokkokba szerkesztették őket, de az egyetlen járható útnak mindig a kísérőfilm bizonyult. A közönségnek hollywoodi típusú filmeket készítenek - lehet persze árnyalatokat tenni, de a tétel nagyjából igaz. A rendezők maradékára az a jellemző, hogy valamiféle őszinte elhivatottságból csinálja a filmjeit, így a kisjátékfilmeket is. Egy nem iparos szemléletű filmes azzal foglalkozik, ami őszintén érdekli, aztán összeteszi a kezét, és reménykedik benne, hogy ez majd mást is megérint. Szeretném persze, hogy kíváncsi legyen a néző a Before Dawnra, hiszen azért csinálok filmet, hogy másokkal kommunikáljak, de a for-gatás alatt nem az járt a fejemben, hogy mikor ki fogja bemutatni, hogy milyen mű előtt vetítik majd, hogy ott lesz-e Cannes-ban vagy csak Trencsény-Teplicén. Ez nem így zajlik. Van a rendezőkben egy ki tudja, honnan jövő elhatározás, ami ha nem elég szilárd, akkor nem tudjuk elkészíteni a filmünket, mert annyi a barikád közben, amit le kell rombolni. Az energiák kilencven-kilenc százaléka arra megy el, hogy a minden irányból jövő ellenállást leküzdjük, a fennmaradó egy százalékban pedig igyekszünk a művészi elképzeléseinket - fogalmazzunk kevésbé fennkölten: szándékainkat - megvalósítani.
MN: Az Arany Pálmát a rövidfilmszekcióban már elhozta magyar film, legutóbb Iványi Marcell és Mészáros Péter alkotásai. Hogyan látja az esélyeit?
KB: Ez egyrészt kiszámíthatatlan, másrészt kiszámíthatatlan, harmadrészt pedig kiszámíthatatlan. Kamaszkoromban vívtam, nem is ment rosszul - mindenféle táblákon csoportokban zajlottak a csörték, aztán a nap végére ott állt a nyolc legtökösebb szamuráj, akik már csak direkt kieséses rendszerben juthattak tovább. De hogy abból a nyolcból ki nyer, pillanatnyi diszponáltság kérdése volt. Egy fesztiválon is nagyjából így lehet. Valószínűleg komoly szelekció előzte meg a versenyt, a filmek szűrőkön mentek át - de hogy a zsűri ebből a kilencből melyiket tartja a legjobbnak, hogy milyen csoportdinamika alapján döntenek, ha ezt meg tudnám mondani, már súlyos milliókat keresnék jósként. Milos Formant idézve "várd a legjobbat, és készülj a legrosszabbra".
