Egy úr, fehér oroszlánnal (Josef Skvorecky´ író)

publikálva
1996/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Az a pasas vagyok én, aki olyan hosszan csókolódzik azzal a gyönyörű szőke asszonnyal. Igaz, hogy ezt a jelenetet Nemec aztán kivágta a végső változatból" - mondta magáról Skvorecky´ az Ünnepségről és vendégekről című filmre hivatkozva. Mi azért ennél valamivel többet tudunk róla, hiszen számos regénye, elbeszélése magyarul is megjelent, utoljára a Csoda. Ennek előzményét, A gyávákat még a szocialista könyvkiadásnak köszönhettük, mint ahogy a Boru"vka felügyelő szomorúságát és más detektívtörténeteket is, melyek kiadását állítólag később megbánták kultúránk egykori derék őrzői. Josef ugyanis 1970-ben, mint annyian arról a tájról, távozott. Kanadában telepedett le, angol és amerikai irodalmat ad elő választott hazája egyik előkelő egyetemén, még ma is, 72 évesen. Még a rendszerváltás is csak látogatóba bírta Prágába csalni. Nekünk mégis a cseh új hullám filmeseivel fonódik össze a neve. Õ az a pasas, aki diplomát osztogat a Bűntény a mulatóban elején, és Menzel ezt a jelenetet nem vágta ki a filmjéből.

"Az a pasas vagyok én, aki olyan hosszan csókolódzik azzal a gyönyörű szőke asszonnyal. Igaz, hogy ezt a jelenetet Nemec aztán kivágta a végső változatból" - mondta magáról Skvorecky´ az Ünnepségről és vendégekről című filmre hivatkozva. Mi azért ennél valamivel többet tudunk róla, hiszen számos regénye, elbeszélése magyarul is megjelent, utoljára a Csoda. Ennek előzményét, A gyávákat még a szocialista könyvkiadásnak köszönhettük, mint ahogy a Boru"vka felügyelő szomorúságát és más detektívtörténeteket is, melyek kiadását állítólag később megbánták kultúránk egykori derék őrzői. Josef ugyanis 1970-ben, mint annyian arról a tájról, távozott. Kanadában telepedett le, angol és amerikai irodalmat ad elő választott hazája egyik előkelő egyetemén, még ma is, 72 évesen. Még a rendszerváltás is csak látogatóba bírta Prágába csalni. Nekünk mégis a cseh új hullám filmeseivel fonódik össze a neve. Õ az a pasas, aki diplomát osztogat a Bűntény a mulatóban elején, és Menzel ezt a jelenetet nem vágta ki a filmjéből.

Magyar Narancs: Húszéves emigráció után először 1990-ben látogatott haza, hogy átvegye az egyik legmagasabb cseh állami kitüntetést, a Fehér Oroszlánt. Mégis keserűség érződik a szavaiból, amikor erről ír. "Érdemrendet kaptunk, de a barátaink megfogytak."

Josef Skvorecky´: Régi cseh, de talán nem is csak cseh tulajdonságról kell ennek kapcsán beszélnünk. Az irigységről. Az emigrációban sok ember volt, aki igyekezett tenni valamit kényszerűen elhagyott hazájáért. Rögtön nem tüntethették ki az összeset. Elfogytak volna az Oroszlánok. Nem viccelek, komolyan mondom, csak hát röhejes. Rajtam kívül egy másik kanadai ember is kapott ilyen kitüntetést, Skiling professzor úr. Õ tiszta kanadai, egy cseh őse sincs, de ´37-ben már Prágában volt mint diák, és a hamarosan bekövetkező német megszállás alatt zsidókat menekített, míg ki nem hajították az országból. Nagyon sokat írt aztán Csehszlovákiáról, majd egy nagyszerű, őszinte könyvet 1968-ról, kiadta a Charta dokumentumait, szóval rászolgált. Kanadába visszaérve hívott telefonon, ugyan adnám már kölcsön a plecsnimet. Miért? - kérdeztem, hiszen maga is kapott. Csakhogy az ünnepségen az elnök úr adott neki egy oklevelet, és ahogy kezet ráztak, magához húzta, hogy a fülébe súgja: "Az ön Oroszlánja sajnos még nincs kész, majd postázzuk." Ez így megy. Õ meg elkérte, hogy büszkélkedhessék a barátainak. Nemrég küldte vissza, köszönte, megjött az övé.

MN: És a cseh barátok? Õk is megfogytak, vagy épp ellenkezőleg, keresték az ön kegyeit?

JS: Sokan megszóltak, hogy odakinn reaganista lettem, meg efféle értelmetlenségek. Nos, én valóban tisztelem Reagant azon érdemeiért, amit a Szovjetunióval való politizálás terén ért el. Kétségtelenül hozzájárult ahhoz a folyamathoz, amely aztán a Szovjetunió széteséséhez vezetett. Aminek azért én eléggé bírtam örülni. De hogy reaganista lennék, ugyan már.

MN: Hazatért először, másodszor, harmadszor, és közben megszűnt Csehszlovákia is.

JS: Természetesen bánt a dolog, mint sok embert. Az okok nekem nem tűntek elégségesnek a szakításhoz. Ez a két nemzet borzasztóan közel áll egymáshoz, az összes elképzelhető értelemben. Lett így egy csomó gazdasági nehézség is, de főleg emocionális dolgokról van szó. Alig hiszem, hogy a cseh emberek gyűlölték volna a szlovákokat, vagy fordítva. Ez nem a polgárok meccse volt.

MN: Kanadában igen jelentős a szlovák népesség. Mennyire ismeri őket? Mit szóltak ők ehhez?

JS: Sokat ismerek közülük. Működik ott a Szlovákok Világkongresszusa, és akadnak közöttük szeparatisták is. Lehet hallani felőlük élénk "csehunozást" (a csehek sértő gúnynevének emlegetése - a szerk.), és hangos fasiszták is akadnak köztük, néhányan Tisóért rajonganak, ilyesmi. De a valódi szerepük számomra láthatatlan maradt. Tudom, hogy a számottevő többségük igen derék, becsületes ember.

MN: Milyen újságokat olvas, ha hazalátogat?

JS: Inkább azt kérdezze, milyet nem. Mit szól ahhoz, hogy a Rudé Pravo a második legolvasottabb lap az országban?

MN: Erről mi is tudnánk mesélni.

JS: Engem azért ez eléggé meglepett. Akinek negyvenéves kommunizmus után ebből nem lett elege, az tán jobban tenné, ha orvoshoz fordulna. Most az van aláírva, hogy független lap, és már csak Pravónak hívják, hát persze. Az ember esze áll meg. És szavazóik is vannak Csehország és Morvaország Kommunista Pártjának.

MN: Ön négy évvel a Prágai Tavasz eltiprása után saját kanadai kiadójánál, a Sixty-Eight Publishersnél kiadta Magyarországon is sikeres Mirákl (Csoda) című regényét, melyben protagonistája, Dany Smiricky´ meglehetős iróniával szól a hatvanas évek jelentős eseményeiről. Mit szól Smiricky´ a ´89 után történt dolgokhoz?

JS: A politika mint olyan állandó forrásul szolgál mindenféle abszurd művek számára. Amerikában és Kanadában is mindennaposak az abszurd politikai szenzációk, de Közép- és Kelet-Európa verhetetlen e téren. Nemrég azzal vegzáltak, hogy a Csodában nevetségessé tettem Havelt. Tudni kéne egyeseknek olvasni. Smiricky´ cinikus, vagy inkább csak azt gondolja magáról. Akkor és ott nem hisz Dubcekék győzelmében, arra vár, hogy előbb-utóbb rosszra fordulnak a dolgok. De most már ő is Torontóban él. Kisebb gondja is nagyobb a politikánál. Gyilkossági ügybe keveredett az új regényemben. Ezt idén tavasszal írtam, Prágában is csak a karácsonyi könyvvásárra fog megjelenni, ha megengedik, ezért mesélek belőle, bár jó lenne, ha magyarul is olvashatóvá válna. Dve brazdy v mém dvojim zivote (Két gyilkosság a két életemben, kb. - a szerk.) a címe, és detektívregény, mint a régi szép időkben. Gyilkosság történik Torontóban az Edenvales egyetemen, ahol Smiricky´ írást tanít: egy villában, ami tisztára Hitchcock Bates motelje, halva találják a matematika-professzornő férjét; izgalmas, nem? Prágában viszont Sidonie (Smiricky´ felesége - a szerk.) kerül bajba. Sok évvel ezelőtt elkövetett egy súlyos bűntényt. Vagy mégse? Smiricky´ élete legnehezebb feladata előtt áll. Maguknak elmondom, megoldja, súlyos izgalmak között, természetesen. Azt fogják írni róla, hogy önéletrajzi krimi. Hát tegyék, higgyék, hogy nekem olyan fene kalandos életem volt. Na ja, az is volt.

MN: Lehet valami ebben az önéletrajzi dologban, hiszen elég nagy vihart kavart az az ügy, hogy az ön feleségének, Zdena Salivarovának a neve rajta volt az STB listáján (cseh ügynöklista - a szerk.).

JS: Bizony lehet. Azért is ragaszkodtam hozzá, hogy még az idén megjelenjen a regény, mert mint az előbb mondtam, Dany Smiricky´ mindent megold. De már mások is kiderítették, hogy itt egy tipikus kabátlopási ügyről van szó, aminek lehetősége a lusztrációs törvény gyakorlati alkalmazásánál mindig fennáll. Sokszor leírtam már, mekkora körültekintést igényelnek ezek az ügyek. Az történt, hogy a feleségem bátyja távolsági taxisként dolgozott, és titokban széthordta a szamizdat könyveinket is. Az esztebákok természetesen követték, és lekapcsolták. Ki is hallgatták vagy négyszer, és mindenféle feljegyzéseket készítettek. Ment minden a maga útján, ahogy szokott. Ártatlanok voltak, soha senkit be nem súgtak. Csak tudják, van az a förtelmes közmondás, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, és most egy csomó ember mosakodni kénytelen. De semmi vész, Smiricky´től majd megtudnak mindent részletesen. Õ az, aki helyre rakja a dolgokat.

MN: Lehet, hogy a detektívregények segítenek az emberen bizonyos élethelyzetekben.

JS: Esetünkben is meg máskor is. Én például egészen konkrétan 1960-ban sárgaságot kaptam és négy hónapra kórházba kerültem. A Motolban (félvárosnyi kórházkomplexum Prágában - a szerk.) még könyvtár is volt, egyszer adományozta egy hálás gyógyult. Volt benne minden, még Gottwald is. A betegtársaim krimikért zavartak, ki itt az író, mondták, és már iszkolhattam is. Hát elolvastam vagy száz bűnügyi históriát, de lehet, hogy többet is. Sokat segítettek, olvasás közben ugyanis nem gondoltam a betegségemre vagy arra, hogy egyáltalán meggyógyulok-e.

MN: És ha véletlenül szakácskönyvért küldik, vagy Dosztojevszkijért?

JS: Súlyos beteg nem olvas Dosztojevszkijt. Én legalábbis nem olvasok betegen nehezet. A szakácskönyvek pedig az én súlyommal kifejezetten kerülendők.

MN: A krimin kívül léteznek más, aránylag pihentető dolgok is. Evelyn Waugh például.

JS: Nocsak, önök készültek. Waugh nem nagyon pihentető, de kétségtelenül magas színvonalon szórakoztat. Entertainment, tudják. A detektívregények alapja mindenképpen intellektuális tevékenység, ki kell találni, ki ölte meg a konzult, legtöbbször. A túlfeszített intellektus bukik a krimire, lehet lereagálni dolgokat az olvasásuk során. Eddig például minden orvosom valami rettenetes krimifaló volt. Persze minden azon múlik, hogy bármi is hogyan van megírva. Gardner azt mondta, az emberek a végére kíváncsiak, így nem olvassák el kétszer ezeket a könyveket. Önök hányszor olvasták Chandlert, mert én sokszor, és mindig élvezettel? Detektívregényeket folyton írnak, nyilván mert még korlátlanok a műfaj lehetőségei. Ideje volt tehát nekem is visszatérnem hozzájuk.

A. P., Sch. A., T. S.

publikálva
1996/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...