Az a jó, ha az ember előre kijelöli a menekülés útvonalát, ellenőrzi a zárat a vészkijáraton. Mint a Spartak edzője a Slavia elleni összecsapás előtt. "Jaj, az a helyzet, hogy nagyon sok a sérültünk, és játékosaink némelyike az Ostrava ellen besárgult. És idegenben lépünk pályára, ahol kerek a kapufa, ráadásul nekem az anyósom is kiállt a csatasorból, tetten érték kvárglihamisítás közben." S lőn. Slavia benyom hármat az első tíz percben, "na ugye, én megmondtam".
A város egy hónapja tele volt plakátokkal, hogy jön, jön, de a film nem volt még sehol. A forgalmazó széttárta karját: "A mester még alkot, vág alighanem; mi is csak a bemutató előtt egy nappal tudjuk megnézni." Mér, van ilyen.
Megvették látatlanban. Koltay tuti nyerő.
Nos, e csekélyke késlekedés elegendő volt ahhoz, hogy a bemutató napjára a napi- és szaklapok ne hozhassanak le kritikákat. Hogy e kellemetlen véletlen okozta nehézséget az újságok áthidalják, Koltay-interjúkkal készültek a nagy napra. A rendező nyilatkozott is, jókedvvel, bőséggel. Beszédeiben világosan kijelölte, merre a menekvés útja.
Kb. így: itt van ez a heroikus vállalkozás, páran gáncsolták, hazátlan bitangok nyilván, de a többség és főként a lakosság már a kezdetektől fogva a pártjára állt, szurkolt neki. Kézenfekvő, a fogadtatás is hasonmód alakul, ez csak természetes.
Majd hörög pár köcsög, a kódorgó idegenlelkűek. De a nép, az én népem, a közönség szeretni fogja, s kiveti maga közül azokat a kis tetveket.
S mert szereti, öntudatában erőssé válik, szervezettségre tesz szert általa, lelkiekben gazdagon indul lerombolni a szebb jövő elé emelt szánalmas akadályokat. Aki magyar, velünk tart! Esztétikai kérdésekről pedig szó ne essék.
Tiszta beszéd.
Koltay filmfőiskolát végzett, meglehet, ott is tanítják, de ha nem, már a Dörmögő Dömötör is megírta százszor a filmgyártás reggelének vicces közhelyét, miszerint: szépöcsém, nem elég, hogy magyar vagy, tehetségesnek is muszáj lenned. Fene tudja, mi van, ha mégis van ebben valami, Koltay.
Másfelől az is könnyen kitalálható, hogy ha Koltay alkot valami szépet, akkor a Magyar Narancs azt levágja. Mert ilyenek azok. Mindig csak fikáznak mindent, pláne azt, ami magyar. Tudjuk is, miért.
E csapda elkerülése végett, isten látja lelkem, pedig nem szokásom, most személyes síkra terelem szövegem.
Először is, Árpádot én felette kedvelem, remek helyre hozott. Imádom a területet, ahol élnem adatott. Rosszul vagyok a gyönyörtől, ha akár csak Ceglédig vonatozom. Hunyom, nyitom a pillám, az ablakon túl gyönyörű vidék, a hazám. Idén privát millecentenáriumot ültem, ha tehettem, húztam falura, városba, annyi remek helyet nem ismerek még. Vonz piszkosul észak, dél, nyugat, de biztosan tudom, a legjobb helyre jöttem a honfoglalókkal.
Egyébként a legendákkal, mítoszokkal az ilyen-olyan történelmekkel is, kösz, megvagyok. Nekem pont jó, hogy épp erre az esztendőre esik, s nem pár évvel későbbre-korábbra. A hőseimet is szeretem, legyen nekem Árpád, Kond, Ond, Tas, Huba és Töhötöm. Kossuth és Verbőczi.
Most meg vagyok sértve. Csak egy kicsit. Vérig Koltay még egy baseballütővel se bírna.
Mert én nem így jöttem.
Nem ragasztottam olcsó álszakállat, nem festettem barna bajuszt. Társaim szájából nem lógott ki a bolti fog.
Nem Csobánka alatt törtem az országba huszonegy rossz kaszkadőr élén. Az én honfoglalásomnak története van, a történelem. Nem nyökögtünk öt percig, hogy menjünk, ne menjünk, aztán uzsgyé.
Aki engem ide hozott, az nem csak annyit tudott az egészről, hogy majd nézek azzal a fene kék szemmel, abból baj nem lehet, mert már a Keomában is bejött.
Akik velem jöttek, nem rossz arcú, rosszul fizetett, feszt a kamerába bámuló statiszták voltak, hanem nagyszerű költők.
Berzsenyi és Illyés.
Nem az öcsém összehordott közhelymelódiáira léptetett fakó ménem.
Honfoglalásomnak kezdete, vége volt, és míg tartott, semmiféle interakcióba nem keveredtem a Pilis Parkerdőgazdasággal.
Egy levitézlett rocksztár nem jött velem.
Nem harmincan jöttünk, s nem a Lumumba utcából.
Mi tehetségesek voltunk, és dolgozni akartunk.
Az én honfoglalásomat - mikor velem jött apám, anyám, szeretteim, komoly nagy emberek, akiket tisztelek, s gyerekeim, akiket irigyelek - majd írók írják meg, és filmrendezők készítenek belőle igazi filmeket.
Most ez van, és ennek egyáltalán nem kell örülni. Nemeskürty István nem író, ő a "tanár úr", Koltay Gábor nem filmrendező, hanem kultúrterrorista, egy szerencselovag, aki minden szembejövő kurzusnak odafekszik.
Piti, szar kis kurzusok, mert rá szorulnak.
Turcsányi Sándor
Térfoglalás
Kínos percek várnak a Honfoglalás rendezőjére: a Fővárosi Önkormányzat kulturális bizottsága december 18-án, a közgyűlés 19-én tárgyalja az általa vezetett Szabad Tér Színház gazdálkodásával kapcsolatos problémákat, és sor kerülhet "az ügyben esetlegesen felmerülő felelősség vizsgálatára" is. Lehet, hogy Koltay Gábor direktorként kezdheti vágni lefelé a centit. A Szabad Tér Színház ugyanis - melynek társulata nincs, fő feladata Budapest nyári, szabadtéri szezonjának szervezése - könyvkiadásának kudarca miatt több millió forintos "negatív eredménybe" csúszott.
Erre és egyebekre azután derült fény, hogy a közgyűlés május 30-i ülésén úgy döntött, a Szabad Tér szeptember 1-jétől közhasznú társaság formájában működjék. Augusztus 31-ével megszűnt létezni költségvetési intézményként, a hasonló nevű kht pedig nem a jogutódja lett, tehát pénzügyileg tiszta lappal indult. Az átalakuláshoz készített beszámolót és zárómérleget az ellenőrzés "függő, illetve rendezetlen ügyek miatt nem minden tekintetben" minősítette valósnak.
A főváros márciusban küldte revizorait a Szabad Térbe. Megállapították: az intézmény által működtetett Szabad Tér Kiadó 1995-ös vállalkozói tevékenysége 10,48 millió forint veszteséget hozott, aminek fedezésére a Szabad Tér Színház önkormányzati költségvetési támogatását használták fel - ez szabálytalan. A revizorok felhívták az intézményvezető figyelmét: korlátozza vállalkozási tevékenységét, a veszteség legalább egy részét tegye vissza az alaptevékenység kasszájába. Mégsem hagytak fel az eladhatatlan kötetek gyártásával. November végén újabb vizsgálat erősítette meg: "a Szabad Tér Színház kedvezőtlen pénzügyi helyzetét elsősorban a vállalkozási tevékenység 6,18 millió forintos vesztesége idézte elő".
Előjöttek nyalánkságok is. Hátralék egy 92-es szabálytalan pavilonépítés miatti 880 ezer forintos bírságból. Egy fiktívnek minősített 749 ezer forintos tetőfelújítási számla ´96 augusztusából. Meg két könyv, melyek szerzői honoráriumait (250, illetve 300 ezer forintot) augusztus 31-én a könyvkiadásból - a vállalkozói veszteséget csökkentendő - átvezették az alaptevékenység kiadásai közé, mondván, ezek "a következő évadban bemutatandó színpadi művek kéziratai". Biztos szórakoztató lesz majd Huszár Tibor Válság és regresszió című zenés vígjátéka, de legalább ilyen érdekes Vég Gábor Királyi hétköznapok című műve is (ezt amúgy 1995-ben a Ferenczy Kiadó jelentette meg). Vég Gábor a közgyűlés kulturális bizottságának éléről bukott a Szabad Tér Színház kht. felügyelőbizottságának elnöki székébe, de előbb még a közgyűlésben megszavazta, hogy Koltay legyen a kht igazgatója (Ráday Mihályé mellett - aki lehet ő még a tévéelnököm felkiáltással adta a voksát - Végé volt az egyetlen SZDSZ-szavazat Koltayra). És mindaddig, amíg Vég volt a kult. biz. elnöke, nem tárgyalták a pénzügyi bizottság júliusi határozatát a felelősségre vonás lehetőségéről, a Szabad Tér Színháznál feltárt hiányosságok miatt. Majd most.
Sz. T.
