"Egyenrangú társ" - Joey Baron dobos

  • Csontos István
  • 2006. május 11.

Film

Joey Baron a világ legjobb dobosai közé tartozik. Mike Patton, John Zorn, Bill Frisell, John Scofield, Stan Getz, Laurie Anderson, Pat Metheny, Al Jarreau, Philip Glass, Jim Hall, Chet Baker, Dizzy Gillespie, David Bowie, Randy Brecker - csupán néhány név azok hosszú listájáról, akikkel együtt játszott pályafutása során.
Első szóló dobturnéjának alkalmából érkezik május 19-én a Trafóba, s azzal a küldetéssel, hogy megváltoztassa a dobról alkotott szokványos képet. De előtte még felhívtuk texasi otthonában.

*

Magyar Narancs: Honnan ered a szóló dobkoncert ötlete?

Joey Baron: A dobról alkotott kép a populáris kultúra és a médiumok révén alapvetően megváltozott az elmúlt évtizedben. A dob a XX. század zenéjében - legyen az pop, rock, dzsessz vagy akár komolyzene - mindig egyenrangú volt a többi hangszerrel, de újabban, a rap és más vokális zenék előretörése révén a szerepe csupán az effekt hangszerekére vagy legfeljebb a "kísérő kuriózumok" szintjére redukálódott. Ezen a torz képen szeretnék változtatni, ezért határoztam el, hogy olyan szólókoncerteket adok, ahol a dob hangszerként, egy zenész egyenrangú társaként jelenik meg a színpadon, pont úgy, mint egy zongorával vagy hegedűvel adott szólókoncert esetében. Vagyis a zenére, mégpedig a dobon megszólaló élő zenére szeretném felhívni a figyelmet. És ennek kapcsán természetesen arra, hogy a dob nem kevésbé fontos hangszer, mint a többi, s így akár egy önálló estet is lehet rá építeni.

MN: Tény, a dob valóban megérdemli, hogy szólóhangszerként is elfogadott legyen. De téged mégiscsak elsősorban rendkívül empatikus kamarazenészként ismerünk.

JB: A közös játék lényege a figyelem. És nem is csak magunkra vagy egymásra, hanem a megszülető zenére. Én olyan zenészekkel szeretek együtt játszani, akik helyet hagynak a hangok közt a csendnek. A zenében a csend legalább olyan fontos, mint a hang, olykor még fontosabb is. A baj az, hogy kezdünk elszokni a csendtől, ma mindenütt zene szól - már úgy értem: háttérzene. Bárhova mehetünk, mindig valami zenének nevezett - s többnyire hangos - zajba ütközünk, és ez az állandó hangstimulálás csökkenti az emberek érzékenységét a csend iránt. Én például ezért nem örülök az ipod rohamos elterjedésének, mert azáltal, hogy mindenüvé magunkkal vihetjük a zenét, egyre kevésbé vagyunk képesek meghallani; a mindig kínálkozó zenehallgatási lehetőség miatt elkényelmesedünk, csökken az érzékenységünk.

MN: Hogyan látod az élő zene jövőjét?

JB: A magam részéről fesztiválellenes vagyok. Azt szeretném, hogy a dzsesszfesztiválok tűnjenek el. Egy fesztiválon nincs lehetőség rendes beállásra, a fellépési idő is szigorúan szabott, és sokszor a közönség is fáradt már, mire sorra kerülünk. Ilyenkor csupán szigorúan programozott robotként működhetek, nincs lehetőségem kapcsolatot teremteni a közönséggel. A zene megszületése nem csupán az előadókon, hanem a közönségen - az érzékenységén és a hozzáállásán - is múlik. De erre egy többezres fesztivál alkalmatlan. Én a kis klubok, a kis közösségek szintjén látom az élő zene jövőjét, ahol csupán száz vagy tíz-húsz ember figyel arra, amit csinálsz, s te szinte mindegyikükkel kapcsolatba tudsz kerülni, a zenész játéka és a közönség figyelme, illetve a pillanat egyediségéből születő zene mágiája révén.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.