Interjú

„Együtt a monszun közepén”

Miklós Ádám filmrendező

Film

A múlt héten került a mozikba Mélypont érzés című dokumentumfilmje, ennek kapcsán beszélgettünk a sziklamászás terápiás hatásairól, a dokumentumfilm-készítés etikai kérdéseiről, s arról is, hogy szeretne-e nagyjátékfilmet is forgatni.

Magyar Narancs: A Mélypont érzés a szerfüggőségről szól, te hogyan kapcsolódsz ehhez a témához?

Miklós Ádám: A kapcsolódási pontom a sziklamászás, amely akkor jött be az életembe, amikor lelkileg nem voltam túl jól. Új dolgokat tanultam magamról, a jelenben tudtam lenni, és megtapasztaltam a félelmet. A fal letükrözi, hogy milyen lelkiállapotban vagy. A szerfüggőséghez pedig úgy jutottam el, hogy pont abban az időben jött ki egy cikk, amely szerint a sziklamászást terápiás céllal is alkalmazzák.

MN: A Megálló csoport az egyetlen Magyarországon, ahol a sziklamászáshoz kötik a felépülést?

MÁ: Nem az egyetlen. Először Petke Zsolt addiktológust, pszichiátert találtuk meg, ő ajánlotta a Megállót is. Magyarországon a Megálló honosította meg a sziklamászás terápiás célú alkalmazását.

MN: Úgy tapasztaltátok, hogy a sziklamászás valóban segít ezeknek az embereknek?

MÁ: Filmesként nem tudtuk, hogy mi fog történni, volt olyan, amikor csak másztak, azon kívül semmi. Pár hónap után következett el a fordulópont, tulajdonképpen egy csoda, amikor megláttuk, hogy ennek mi az értelme. A lány, akit végigkövettünk, egyszer csak lement a sziklafalról és befutott az erdőbe, ott fogalmazta meg, hogy ez miért működik, hogy a mászás egy tükör, és mindenkinek azt adja vissza, amiben éppen van. Ez szép szimbolikát kölcsönöz az egésznek.

MN: Hogyan választottad ki a főszereplőket; egyáltalán te választottad, vagy inkább ők mutattak hajlandóságot?

MÁ: Nehéz rájuk szereplőkként gondolni, mert barátságok alakultak közben, de úgy mentünk bele a forgatásba, hogy nem tudtuk, kik lesznek benne. Részese lettem a terápiának, be kellett járnom a csoportokra, ültem a körben, és meg kellett osztanom magamról dolgokat, így engedték csak meg, hogy forgassak. Az elején azt kérték, hogy ne kamerával jöjjek, úgyhogy beültem kamera nélkül. A két főszereplő gyorsan a radaromba került, és kialakult a kémia, mert ez mégiscsak arról szól, hogy bele kell szeretned a szereplőkbe, emberi kapcsolatokat kell kialakítani, és azt éreztem, hogy velük tudunk egymáshoz kapcsolódni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.