„Én vagyok Nárcisz” - Udo Kier színész

  • Szentgyörgyi Rita
  • 2016.04.21 18:03

Film

Tizennyolc éves kora óta játszik. Volt már Frankenstein és Drakula, Madonna szadomazo klipjének játszótársa, Adolf Hitler többször is; Kölnben egy szobán osztozott Fassbinderrel. Bódy Gábor Nárcisz és Psychéje után harmincöt évvel vállalt szerepet újra magyar filmben, Nemes Gyula Zerójában.

Magyar Narancs: Elég őrültnek találta Nemes Gyula ökothrillerét, hogy elvállalja?

Udo Kier: Először történt meg velem, hogy személyes találkozás nélkül mondtam igent egy rendezőnek. Nagyon eredetinek találtam a történetet, a hangvételt, a műfajok közötti csapongást, amiben van burleszk, szatíra, társadalomkritika, tudományos fantasztikum és nem utolsósorban egy nem is olyan távoli jövőkép. A legfontosabb szempont mégis az volt, hogy szeretem az állatokat, a természetet. Gyula filmjében még csak a fikció szintjén jelenik meg a méhek kihalása, de nem sokkal a forgatás után olvastam a New York Times vezércikkét arról, hogy a mobiltelefonok milyen káros hatással vannak a méhekre. Ha elpusztulnak, nem lesz, aki beporozza a virágokat, a végső következmény pedig az, hogy az emberiség szép lassan kihal, mert nem lesz mit enni. Egy mobilcég főnökét játszom a Zeróban, akit rémesen lefoglal a világ manipulálása, ám a lánya keresztülhúzza az üzleti számításait. Beleszeret egy fanatikus környezetvédőbe, és cserben hagyja az apját.

false

 

MN: Egy újabb manipulátorszerep azért nem olyan nagy újdonság.

UK: Mindig izgalmasabb negatív figurát játszani. Ráadásul szeretek fiatal rendezőkkel dolgozni, jobban inspirálnak, mint az öregek.

MN: Eléggé vicces, ahogy fehér öltönyös ökoterroristaként azt ismételgeti magyarul, hogy „internet, mobilkommunikáció nem normális, postagalamb a jövő”.

UK: A valóság nem ilyen vicces, hisz tényleg veszélyben van a Föld. Csodálatosnak tartom, hogy Leonardo DiCaprio az Oscar-díját a klímaváltozás elleni küzdelemre használja, a köszönőbeszédében például arra hívta fel a figyelmet, hogy ne tekintsük természetesnek, hogy ezen a bolygón élhetünk. Palm Springsben lakom idestova huszonöt éve, és minden áldott nap szembesülök a klímaváltozás következményeivel. Az elmúlt hetekben rekordhőség és szárazság volt. Van egy hatalmas kertem, ahol hetente csak háromszor engedélyezett a locsolás, ha ettől eltérek, büntetést kapok. Tíz éve még senki nem hitte, hogy olyan világ jön, amikor korlátozhatják a vízhasználatot. Szomorúnak tartom, hogy sokan így is legyintenek rá, és azt gondolják, hogy a természet kizsigerelhető.

MN: Pusztán szakmai okokból választotta az Egyesült Államokat lakhelyéül?

UK: Eleget éltem Európában, rengeteget dolgoztam Németországban, szerzői filmekben Fassbinderrel, később Herzoggal, Wendersszel, Lars von Trierrel vagy éppen Jancsó Miklóssal és Bódy Gáborral. Az első amerikai filmemet Gus Van Santnek köszönhetem; az Otthonom, Idaho idején ő szerzett nekem munkavállalási engedélyt Amerikában. A film buliján az egyik barátnőm megkérdezte tőlem: Miért nem maradsz itt, „a tűz közelében”? Elsőre hárítottam a dolgot, majd pár pohár bor után úgy döntöttem, hogy miért is ne. Kalifornia elsősorban az éghajlat, a napsütés miatt vonz. Lényegében a film is fényből és árnyékből áll. Amerikában az élet napos oldalát élvezhetem. Hetvenen túl is aktív vagyok, holott megtehetném, hogy semmit nem csinálok, hiszen elég pénzt kerestem már eddig. Vicces, hogy amióta Amerikában élek, sokkal többet dolgozom Európában. Legutóbb az Iron Sky 2-t forgattam Belgiumban. Előtte pedig egy nyolcórás dokumentumsorozatot Bécsben.

MN: Az Arteholicban kevésbé ismert oldaláról mutatkozik meg. Mint szenvedélyes műgyűjtő…

UK: Kölnben éltem, Londonban tanultam, majd egy párizsi utam során kezdtem el műkincsekre vadászni. Manet és Magritte grafikáival kezdtem; minden megtakarított pénzemet ebbe fektettem. Budapesten Mednyánszky- és Czóbel-rajzokat vettem. De érdekelnek a bútorok is, egész kis kollekcióm van az ötvenes évek bútoraiból, de a modern dizájn a nagy kedvencem. Szabad időmben kiállításokra, árverésekre járok. S nem vagyok ugyan művészettörténész, de órákig tudok mesélni Andy Warhol, Robert Longo, David Hockney, Rosemarie Trockel munkásságáról.

MN: Nemrég nagy elismeréssel nyilatkozott a Saul fiáról.

UK: A Palm Springs-i fesztiválon láttam a filmet, gratuláltam is Nemes Jeles Lászlónak. Nagy örömmel vettem, hogy a Saul fia Oscart nyert. Ez a film azért is fontos nekem, mert akkor játszódik, amikor születtem, 1944 októberében. Csak kevésen múlott, hogy életben maradtam, ugyanis nem sokkal a születésem után támadás érte a kórházat. A személyes érintettségemen túl korszakos jelentőségű alkotásról van szó mind technikailag, mind a holokauszt egészen egyedi, kivételes megközelítése szempontjából. Röhrig Géza színészi munkáját pedig egyszerűen lebilincselőnek tartom.

MN: Frankensteintől Drakulán át Hitlerig rémalakok tömegét játszotta el horrorfilmekben, kísérleti alkotásokban és filmszatírákban. Nem érzi úgy, hogy skatulyába zárják?

UK: Soha nem volt bajom ezzel; mindent játéknak fogok fel. Ez is csak egy film, a képzelet szüleménye, lássuk, mit tudunk kihozni belőle! – ez volt mindig a hozzáállásom. Arra kimondottan büszke vagyok, hogy egyszer sem kellett realista stílusban megformálnom náci tiszteket vagy éppenséggel Hitlert. Többször is játszottam a Führert, de mindig komikus színezetben. Ami pedig Drakulát vagy Frankensteint illeti, ők inkább mesehősök. Az extremitásokat persze kimondottan kedvelem. Színészileg sokkal messzebbre lehet jutni az ún. normálistól eltérő figurákkal.

MN: Fassbinder után Lars von Trier az a rendező, aki szinte minden filmjében számít önre. És ő híres arról, hogy nem instruálja a színészeit. Ettől működik jól a kapcsolatuk?

UK: Lars igazi játékmester, nem ad instrukciókat, csak vázolja a felvételek előtt, hogy mit szeretne. Hagy kibontakozni, de a végeredmény láttán előfordul, hogy más irányba terel. Lars von Trier bebizonyította, hogy a meghökkentő epizódszerepek is legalább olyan mértékben felkelthetik a figyelmet, mint a főszerepek. Persze nem csak ezért szeretem őt. Kipróbált kapcsolat a miénk. A mannheimi filmfesztiválon ismertem meg, az egyik első filmjével, A bűn lélektanával szerepelt, én pedig egy rövidfilmmel, aminek a producere is voltam. Pár hónappal később felkért Jászon szerepére a Médeában, majd megkérdezte, hogy lennék-e az első gyermeke keresztapja. Több mint húsz éve dolgozunk együtt a legnagyobb megértésben.

MN: Szokott bánkódni másra osztott szerepek miatt?

UK: Miért is tagadnám, volt ilyen. Szerintem ez minden színésszel előfordul. Főleg David Lynchcsel és Tarantinóval dolgoznék. A Mulholland Drive láttán például azt mondtam magamnak, a fenébe is, de szívesen benne lettem volna.

MN: Mit vállalt el utoljára?

UK: Matt Damonnal és Reese Witherspoonnal forgatok májustól Kanadában Alexander Payne következő filmjében, amiről még nem árulhatok el semmit. Nagy rajongója vagyok Payne-nek a Schmidt története óta. Nincs okom panaszra, mert ma is sok forgatókönyvvel keresnek meg, van miből válogatnom. Ezzel együtt a magán­élet már elsőbbséget élvez. Nagyobb örömet okoz a filmezésnél, ha a kertemben dolgozom, a növényeimet metszem, a kutyámmal játszom.

MN: Több helyen is elmondta, hogy a Nárcisz és Psychét tartja a legjelentősebb munkájának. Miért?

UK: Szeretem a varázslókat, és Bódy Gábor egyike volt a filmművészet nagy varázslóinak. Az Amerikai anzix fődíjas alkotójaként ismertem meg őt Mannheimben. A Krétakör és a Katonák című tévéfilmjében szerepeltetett, mielőtt próbafelvételre hívott a Nárcisz és Psychére. Először egy kisebb szerepet akart rám osztani, de végül úgy adódott, hogy be kellett ugranom egy jelenetbe, és az meggyőzte arról, hogy én vagyok Nárcisz. Egy évig forgattunk Magyarországon, Gábor kezdettől munkatársként bánt velem. A halála óta is baráti kapcsolat fűz az özvegyéhez, Verához. Az­óta sem találkoztam hozzá hasonló művésszel, aki egyszerre volt a képek költője és festője. Antonioni vörös falat alkalmazott a Nagyításban, Bódy egy egész utcát vörösre festett, fekete disznókat fehér szárnyakkal repültetett. Fantasztikus időszaka volt ez a művészetnek.

Nemes Gyulával, A Zero rendezőjével készített interjúnk itt érhető el.

Neked ajánljuk