tévésmaci

Eper, málna, jegesmedve

  • tévésmaci
  • 2011. december 10.

Film

Amikor Sztupa és Troché találkozott Wesselényi Amáliával, az akkor már nemzetközi hírű zongoraművész és zenepedagógus a vasmű csobánkai úttörőtáborában tartott rendkívüli zeneórát kétszáz csepeli általános iskolásnak. A művésznő még arra is szánt időt, hogy az óra után elbeszélgessen, eljátszadozzon a gyerekekkel, s csak aztán indult vele a kocsi Szentendrére, ahol este a főtéren adott koncertet, a híres német tenoristával, René Kollóval, aki egy magyarországi filmforgatást szakított meg a közös fellépés kedvéért. A közönség titkon remélte, hogy vele tart Anna Moffo, a filmbéli partnere - a stáb tudta is, hogy így lesz. Sztupa és Troché Csobánkán csatlakoztak, de már jóval Wesselényi Amália előtt megérkeztek. Beszéltek a táborvezetővel, aki már várta és körbevezette őket, de egy helyütt, ahol kellő biztonságban érezte magát, se gyerek, se tanár nem volt a közelben, s az ifivezetők is kimentek a faluba, elmondta, hogy legyenek teljesen nyugodtak, minden úgy lesz, ahogy "mafa elrendezte. Sztupa és Troché kiültek a zeneóra majdani helyszínére, az "alakulótérre", ahol a kispajtások reggelente zászlófelvonással indították a napot. A zászlórúd mellett most alkalmi dobogó díszelgett, egy zongora és az iskolai ünnepségekről megszokott kezdetleges hangosítás kellékei. Hamarosan megérkezett Wesselényi Amália is, HÉV-vel jött és busszal, a lehetőségek ésszerű határáig kényes volt az ilyesmire, de az ellen már nem volt egy szava sem, hogy innen majd a fekete Csajka viszi tovább. Tovább maradhatok a gyerekekkel - mondta. De először Sztupával és Trochéval beszélt; tudta ő is, hogy jönnek. Mi viszont nem tudunk semmit, mert széttévézzük az agyunkat.

Pénteken (11-én) a magyar kultúra kiemelt, gyémántfokozatú támogatója, a film+2 este kilenctől a legjobb füvet pottyantó kecske színigaz, ennek ellenére fekete-fehér történetével jön, azaz a Fekete kefével. (Vö. József Kamilla: Kefével jöttél.) Anno viccesnek tűnt és tökéletesen értelmetlennek, ami ugyancsak mellette szól. Aki csak fél óráig bírja, átsodorhat a Dunára, ott egy olasz sorozat indul: De Luca felügyelő kalandjai négy részben. E krimi kétségtelen előnye, hogy 1938 és '48 között játszódik, és irodalmi adaptáció - persze az irodalmit szellősen értve.

Szombaton este tíz előtt fut be vonatunk a ViaSat3-ra, ahol vár a Manhattanre leszáll az éj, Sidney Lumet késeinek mondható, kicsit lassúdad, újítói szándékoktól alig is terhelt polbeat mozija, amiben a drogkereskedelem, a politika és az igazságszolgáltatás kereszteződésében csap össze Andy Garcia és Richard Dreyfuss, s mint tudjuk, Lumet nem sűrűn szokott győztest hirdetni, de vesztesek lesznek megint bőven. Simán hódolhatunk utána a fényevésnek és egyéb természetű szombat esti örömeinknek, mert a Bostoni fojtogató csak fél egy után kezdődik a Filmmúzeumon. Hadd szóljak itt egy kicsit félre: azért a Bostoni fejtágító egy elég jó kis címlapalji marhaságunk volt anno, nem? De. Ellenben közel sem ilyen vicces Tony Curtis dettó színigaz történeten alapuló fellépése, melyben a mozgóképes sorozatgyilkos szép jövőjét alapozza bőszen e korai időpontban (1968). Mindenesetre a cucc nagy siker volt a magyar mozikban - a hetvenes évek elején.

Vasárnap munkaszüneti nap.

Hétfőn ugyan lesz egy árva Batman este kilenc után a ViaSat3-on, de olyan, mintha nem is lenne. Még abban sem vagyok egészen bizonyos, hogy ilyen ingerszegény környezetben képes lesz legyőzni a gonoszokat újra. Bár az nem valószínű, hogy azért megnézném, hátha most föladja.

Kedden is pont egyvalami lesz, amit tuti nem hagyhatunk említetlenül, de biztosan nem nézzük meg, hiszen kétezerszer láttuk már. George Roy Hill Robert Redforddal és Paul Newmannel összeütött ikerdarabjának vadnyugati kiszerelése, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök. Egy remekmű vitathatatlanul. A másik fele A nagy balhé, de azt nem adják.

Szerdán és csütörtökön eltoljuk a bringát valami tévémentes övezetbe, mert az enyém például magától bekapcsol. Fő ajánlatom tehát: egy kis kikapcsolódás.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.