Magyar Narancs: Kényelmetlen dolog robotnak lenni?
Marie Robertson: Vannak kényelmesebb szerepek is a világon. A hideg például nem embernek való. Robotot játszó embernek sem. De nemcsak hidegben kellett helytállni, hanem orrfacsaró bűzben is. A második évadbeli pályafutásomat egy metróalagút szemétdombján kezdem. Képzelheti, miket kellett nazálisan kiállnom. A partneremről is megvan a véleményem; rajtam kívül egyetlen élő szereplő van ebben a jelenetben - egy patkány. Szerepe szerint rajtam kellett futkosnia, amit meg is tett, de az nem volt beleírva a forgatókönyvbe, hogy megkarmoljon, felsértse az arcbőröm. Tudja, ilyenek ezek a mai patkányok!
| ||
MN: Paktánykarmolásért jár valami kompenzáció?
MR: Orvosi ellátás jár csak. Elláttak. Ennyi.
MN: Talán perelnie kéne...
MR: Tudom, tudom, de mi ilyet nem csinálunk Svédországban.
MN: Fizetésemelés? A sikeres első évad után csak feljebb tudta srófolni a gázsiját?
MR: A svéd tévé nem egy aranybánya. A mi csatornánk meg különösen nem az; ez egy reklámmentes adó.
MN: A robotmozgás könnyen ment?
MR: Megboldogult ifjúkoromban volt némi közöm a tánchoz, de nem csak nekem, Lisette-nek is, aki Mimit alakítja. Ez segített. De így sem úszhattuk meg a robotgimnasztika-órákat. A helyes kifejezés persze a hubot, nem a robot. Hubotként vigyázni kell, hogy egyszerre csak egyetlen mozgást végezzen az ember, úgy lesz csak igazán gépies. Kacsint, bólint, kart emel, beszél, megint kacsint - mindent szépen egymás után, kimérten. Csak semmi hebrencskedés. Nem szabad elemberesedni. Ez épp a fordítottja annak, amit egy normális színész csinál.
| ||
MN: A filmtörténet híres robotalakításai segítettek?
MR: Megnéztük testületileg Spielberg robotos filmjét, az A. I.-t, de nem kopíroztunk senkit és semmit, mentünk a saját robotfejünk után. Ügyeltünk rá, hogy kifejlesszük a magunk mozgáskultúráját felkeléstől lefekvésig. Minél exkluzívabb egy gép, annál kifinomultabb a mozgása.
MN: Maga egy elég exkluzív gépet játszik...
MR: Fejlett vagyok, nem tagadom: egy csúcsmodell. Át is vertem mindenkit. A második évadban is őrzöm a technikai fölényemet, bár az első néhány epizódban elég sok sebből folynak a belső tartalmaim. Hat hónappal járunk az első évad végkifejlete után, és erőszakosabb vagyok, mint valaha.
| ||
MN: Bizonyára emlékszik a Sztárom a párom legviccesebb jelenetére. Hugh Grant egy mozifilm sajtónapjára téved, s magát a Kutyák és Lovak c. periodika riporterének kiadva rettentő zavarában irdatlan butaságokat kérdez a sztároktól. Az egyiktől például azt, hogy tudott-e azonosulni a szerepével. Nem. De miért nem? Mire a színész: mert egy pszichopata emberevő robotot játszom... Sejti, ugye, mi a kérdés?
MR: Ha az a kérdés, hogy én tudtam-e azonosulni az általam játszott pszichopata robottal, nos, a válaszom nagyjából fedi, ami a Notting Hillben elhangzott. Én tényleg egy egyszemélyes erőszakszervezetet játszom, aki kénye-kedve szerint gyilkol, nem ismer se istent, se embert. Szörnyetegnek kéne lennem ahhoz, hogy egy ilyen figurával azonosulni tudjak.
MN: A hubotokba sok mindent bele lehet látni; ők az örök kívülállók, a társadalom kirekesztettjei...
MR: A sorozat kapcsán elég sok szó esett nálunk a rasszizmusról. Tudok gimnáziumokról, ahol vitaindítóként vetítették a sorozatot. A második évadban ráadásul egy vírus támadja meg a hubotokat - nem kell nagy fantázia hozzá, hogy rögtön az AIDS-re gondoljon az ember. Nálunk ismét napirenden van a téma, az egyik leghíresebb írónk (Jonas Gardell - a szerk.) egy egész tévésorozatot szentelt az AIDS svédországi elterjedésének. Megvallotta, hogy amikor a barátja meghalt AIDS-ben, sokáig nem mert róla nyíltan beszélni.
MN: A svéd rasszista kit utál a legjobban?
MR: A muszlimokat. Van nekünk egy szélsőjobbos pártunk, a Svéd Demokraták; mást se tesznek, mint a muszlimokat okolják mindenért.
MN: A sorozatban a hubotok minden igényt - legyen az konyhai munka vagy szex - kielégítenek. Ha valóban kaphatók lennének, milyen fajtát vásárolna?
MR: Azt hiszem, félnék a hubotoktól. Nem szeretnék az otthonomba egyet sem.
| ||
MN: Tehát egy bigott hubotellenes lakozik magában?
MR: Nem, dehogy is! Általánosságban nem ellenezném a dolgot, de haza nem vinnék egyet sem. Miért, ön talán szeretne egyet?
MN: Inkább nem nyilatkozom.
MR: Ne kéresse magát! A mosogatáshoz csak jó lenne egy, nem?
MN: Van olyan elektromos kütyü, ami nélkül elképzelhetetlennek tartaná az életet?
MR: A telefonom és én elválaszthatatlanok vagyunk. Az én kis iPhone-om! Ha nincs velem, meztelennek érzem magam. Jó, nevet azért nem adtam neki. Elég hülyén venné ki magát, ha azt kéne ordítanom, hogy "hol vagy, Sophie?", miközben a telefonomat keresem.
MN: Lesz harmadik évad?
MR: Nem tudom, mennyit szabad kikotyognom. Lesz, azt hiszem.
