tévésmaci

Farkasok: a Mont L’Escarène-i eset

  • tévésmaci
  • 2024. január 31.

Film

Amikor Sztupa és Troché kettészelték az éjszakát, a vonat minden nagy fánál megállt.

(Ómafa – ugyancsak rég kelt – feljegyzéseiben van egy golyóstollal bekarikázott mondat: Ma már nincsenek ilyen vonatok, tán akkor sem voltak – alkalmasint az éjszakai viszonylatokra gondolt.) Tehát lassan szelték ketté az éjszakát, mely épp’ e lassúság miatt inkább három részre szakadt, a szelés előttire: késő este értek ki a vasútállomásra, s a vonat is késve futott be. Néhányadmagukkal toporogtak a vágányok között, épített peron nem volt, csak a távolban felfénylő szikrákból látszott, hogy nem várnak hiába. Maga a szelés így, minden állomáson és megállóhelyen lecövekelve tényleg sokáig tartott. Pedig kevesen voltak, jó helyet kaptak, egy egész kupé volt az övék a párnás kocsiban. Troché menten le is rúgta a cipőjét, nekivetkezett és elnyúlt a menetirány szerinti üléssoron. Meleg volt, a rendszer túlfűtött minden kocsit, még a folyosókra is jutott az áldásból, de Sztupa magán hagyott sálat, kabátot, csak a kalapját akasztotta fel, s már fordult is ki a kupéból, megállt a szemközti ablaknál, aztán csak bámult, bámult kifelé. Az ablakot nem húzta le, odakinn hideg van, még megcsapja izzadt homlokát a szél, inkább az orrát nyomta oda a koszos üvegre, hogy jobban lásson. Sokkal jobban ugyan nem látott, de párásra lehelte szájmagasságban az ablakot, hogy a kabátujjával időnként letörölje. Sötét volt odakinn, szaladt ellenkező irányba a vakoskodás, ha látott egy-egy fát, bokrot, futó fekete foltok voltak a sötétségben, s ha egy távolabbi falu vagy közelebbi őrház felvillantott valami pisla fényt, az már ünnepnek számított. De Sztupa kitartott. A megállóhelyeken sem volt világítás, ha valahol akadt pár leszálló, Sztupa csak a kocsi közelében tudta követni a botorkálásukat, majd gyorsan belevesztek az éjbe. Hm, ők nem feketébbek a sötétnél, mint a bokrok vagy a fák, őket egyszerűen csak elnyeli, felzabálja, gondolt utánuk Sztupa, de biztos megtalálják a helyüket, gyalogolnak benne kilométereken át. Az állomások sem voltak sokkal különbek a megállóhelyeknél, legfeljebb egy lámpa világított a forgalmi épület ajtaja felett, s belülről szűrődött ki valami, lehetett épp gyertya, mécses fénye vagy asztali lámpa. Három kupéval feljebb egy nő lépett ki a folyosóra, körülményesen rágyújtott, de ő sem húzta le az ablakot, saját magát vagy a cigarettája fel-felizzó parazsát bámulta az ablakban, mást aligha láthatott. Nem fordult Sztupa felé, Sztupát sem érdekelte, ő arra gondolt, hogy a legjobb az egészben ez a lassú szelés, igazán ráér még az éjszaka harmadik felének, tudom, részének az eljövetele, addig lássuk a fekete fákat. Bokrokat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.