tévésmaci

Farkasok: a Mont L’Escarène-i eset

  • tévésmaci
  • 2024. január 31.

Film

Amikor Sztupa és Troché kettészelték az éjszakát, a vonat minden nagy fánál megállt.

(Ómafa – ugyancsak rég kelt – feljegyzéseiben van egy golyóstollal bekarikázott mondat: Ma már nincsenek ilyen vonatok, tán akkor sem voltak – alkalmasint az éjszakai viszonylatokra gondolt.) Tehát lassan szelték ketté az éjszakát, mely épp’ e lassúság miatt inkább három részre szakadt, a szelés előttire: késő este értek ki a vasútállomásra, s a vonat is késve futott be. Néhányadmagukkal toporogtak a vágányok között, épített peron nem volt, csak a távolban felfénylő szikrákból látszott, hogy nem várnak hiába. Maga a szelés így, minden állomáson és megállóhelyen lecövekelve tényleg sokáig tartott. Pedig kevesen voltak, jó helyet kaptak, egy egész kupé volt az övék a párnás kocsiban. Troché menten le is rúgta a cipőjét, nekivetkezett és elnyúlt a menetirány szerinti üléssoron. Meleg volt, a rendszer túlfűtött minden kocsit, még a folyosókra is jutott az áldásból, de Sztupa magán hagyott sálat, kabátot, csak a kalapját akasztotta fel, s már fordult is ki a kupéból, megállt a szemközti ablaknál, aztán csak bámult, bámult kifelé. Az ablakot nem húzta le, odakinn hideg van, még megcsapja izzadt homlokát a szél, inkább az orrát nyomta oda a koszos üvegre, hogy jobban lásson. Sokkal jobban ugyan nem látott, de párásra lehelte szájmagasságban az ablakot, hogy a kabátujjával időnként letörölje. Sötét volt odakinn, szaladt ellenkező irányba a vakoskodás, ha látott egy-egy fát, bokrot, futó fekete foltok voltak a sötétségben, s ha egy távolabbi falu vagy közelebbi őrház felvillantott valami pisla fényt, az már ünnepnek számított. De Sztupa kitartott. A megállóhelyeken sem volt világítás, ha valahol akadt pár leszálló, Sztupa csak a kocsi közelében tudta követni a botorkálásukat, majd gyorsan belevesztek az éjbe. Hm, ők nem feketébbek a sötétnél, mint a bokrok vagy a fák, őket egyszerűen csak elnyeli, felzabálja, gondolt utánuk Sztupa, de biztos megtalálják a helyüket, gyalogolnak benne kilométereken át. Az állomások sem voltak sokkal különbek a megállóhelyeknél, legfeljebb egy lámpa világított a forgalmi épület ajtaja felett, s belülről szűrődött ki valami, lehetett épp gyertya, mécses fénye vagy asztali lámpa. Három kupéval feljebb egy nő lépett ki a folyosóra, körülményesen rágyújtott, de ő sem húzta le az ablakot, saját magát vagy a cigarettája fel-felizzó parazsát bámulta az ablakban, mást aligha láthatott. Nem fordult Sztupa felé, Sztupát sem érdekelte, ő arra gondolt, hogy a legjobb az egészben ez a lassú szelés, igazán ráér még az éjszaka harmadik felének, tudom, részének az eljövetele, addig lássuk a fekete fákat. Bokrokat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."