A pesti mozikban most futó filmje, a Templom a dombon több mint negyven fesztiválon szerepelt, tizenöt nemzetközi díjat nyert - Szarajevóban beszéltünk vele.
A független filmesek üdvöskéje, akit azért Woody Allen is felfedezett már magának, nemcsak szereti, de érti is a mozit. A héten mozikba kerülő Frances Ha forgatókönyvíró-főszereplőjével telefonon beszéltünk.
Ilyen lett volna Joachim Trier Oslo, augusztus c. norvég filmjének főhőse, ha Jim Jarmusch írja a szkriptet és rendezi (át) melankolikus, kissé életunt ténfergéssé öngyilkosságba torkolló, 24 órányi vergődését.
Tök mindegy, hogy Sandra Bullock hihető-e tudós űrhajósnak, és tök mindegy, hogy George Clooney az űrben is olyan menő, hogy szkafanderes fejjel is reklámozhatná a Nespressót.
Amikor Sztupa és Troché befogták a mormotákat, látszólag könnyű dolguk volt, alvó szőrös csákeszeket kellett keresgélniük a városban, és fülön csípni őket. Egy alvót nem túl fair, de elég könnyű elkapni. Valójában nehéz dolguk volt inkább, mert a mormotákat sem ejtették a - szőrös - fejükre, álcázták magukat.
Itt az egész Paradicsom-trilógia! A Paradise: Love - Szerelmet a feketepiacról és a Hit paradicsoma után A remény paradicsoma is fut a pesti mozikban. A premierre ideérkező rendezővel beszélgettünk.
Mindannyian jobban jártunk volna, ha Luc Besson Az ötödik elem után felhagy a filmezéssel. Most például a híres gitáros, Steve Van Zandt norvégiai ámokfutása (a Lilyhammer) tetszhetett meg neki, ezért Manzoniékat, a New York-i gengsztercsaládot - tanúvédelmi program keretében, még szép - egy isten háta mögötti normandiai falucskába helyezte el.
Ulrich Seidl hit-remény-szeretet trilógiája az önmaguk paródiájába/ellentétébe fordult jámbor keresztényi értékekről, illetve ezen értékek kínzó hiányáról ad kijózanítóan pontos képet.
Ha az NDK-átlagpolgárok élete elég rémes volt, milyen lehetett a homoszexuálisoké? Jochen Hick és Andreas Strohfeldt filmje nem cáfolja a jogos feltételezést, de olyan meglepetést tartogat, ami talán még egy mai német számára sem evidens.