Film - Üzenet a pad alól - Tom Tykwer: Három

  • Iványi Zsófia
  • 2011. március 10.

Film

Hanna és Simon a negyvenes évei elején jár, életük majd' felét együtt töltötték, s bár kapcsolatuk már egyiküknek sem tartogat túl sok meglepetést, az elviselhetőnél azért pár fokkal jobbnak mondható. Az egysíkú alapállásról valamivel részletesebb képet kapunk az elvárhatónál, de így legalább nagyon várjuk, hogy végre történjen valami.
A címnek és a filmet indító balettjelenetnek hála nem kell sokat törnünk a fejünket, hogy mire, pontosabban kire is várunk annyira: hát persze hogy a mindkét fél számára ellenállhatatlan férfi képében jelentkező harmadikra. Addig is néhány, valószínűleg sokkolónak szánt, alkalmasint szimplán gusztustalan jelenettel óvnak minket az elalvástól s az érdemi mondanivaló hiányának túl korai felfedezésétől. Majd végre megjön Adam, a cuki szöszke, aki előbb a nőre, majd a férfira veti ki hálóját, s ezzel kezdetét veszi a mérhetetlenül eredeti bonyodalom: mindenki kavar mindenkivel, de a többiek viszonylatairól senki sem sejt semmit. Hogy ebből a filmből - minden ellenkező próbálkozása ellenére - az égvilágon semmi őszinte, mély vagy épp megrázó dologról nem fogunk képet kapni, akkor válik teljesen egyértelművé, amikor a sztori egyetlen, ilyesmire egy kicsit is alkalmas részét (konkrétan azt, hogy a pár egyes felei hogyan egyeztetik össze titkos románcukat az egymás iránti érzéseikkel) egy rövidke montázzsal tudják le az alkotók. Az öncélú műfajváltásokkal eldarált sztori alapján a 3 lazán beleolvadhatna a másnapra felejthető (felejtendő) művek sorába, ha nem sütne minden egyes képkockáról, hogy Tom Tykwer szerint mindezt (s ki tudja, még mit, nem lennénk meglepve, ha a filmművészetet kamerástul, színészestül, vágásostul, mindenestül) ő találta fel. Amiből vagy azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a Lé meg a Lola egykor tehetségesnek tűnő rendezőjében valami eltört, megszakadt, vagy csak simán elsötétült, vagy azt, hogy eme filmtervét még tizenéves korában, egy unalmasabb biológiaórán rittyenthette a pad alatt, s most úgy döntött, hogy - tán csak a szereplők korát megduplázva - egy az egyben megvalósítja. Mert egy kiskamaszon kívül más nem gondolhatja komolyan, hogy bármi újat, meglepőt vagy épp érdekeset mond azzal, hogy három ember körbeszereti egymást.

Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.