Film

Régen adódott alkalom oly nyílt környezetvédelmi propagandát folytatni animációs filmben, mint itt. A nagyvárosi élethez alkalmazkodott állathősök történetei (Túl a sövényen, A mogyoró-meló, L'ecsó, Volt) inkább a metropolisok dicséretét zengték, ahogy ezt láthattuk filmünk első részében is, melyben Rio de Janeiro lépett fel szinte egyenrangú főszereplőként a teszetosza, domesztikált papagáj mellett.

A Diploma előttben van egy mondat, nem is mondat, egyetlen szócska csupán, az idült felnőttkori bornírtság és bölcselkedés tökéletes megtestesítője: műanyag! A fiatal Dustin Hoffmannak mondja a szemébe a világról mindent tudó felnőttek magabiztosságával a család barátja, egy jól táplált öltönyös.

Ha kilenc életünk van, mint a macskának, akkor nem öl meg a rák 21 évesen? Talán nem, talán könnyebb kilenc kitalált énnel végigvinni a mellhártyarákot, a kemót és a sugárkezelést, talán könnyebb remélni, hogy a kilencből egy megmarad. Valahogy így néz ki Marc Rothemund drámája, amely önmagában nem lenne megrázó, csupán azzal a háttértörténettel, amit idéz: Sophie Van Der Stap könyvét, amelyet saját betegségéről és küzdelméről írt.

Gyilkos robotot játszik az €Akta Människor - Az első generáció című kitűnő svéd tévésorozat első évadában. Az AXN Blacken épp most futó második szezonban még a korábbiaknál is elvetemültebb. Telefonon viszont nincs is elragadóbb interjúalany a svéd színésznőnél.

Diktátor volt, aki életveszélybe sodorta a színészeit. Zseni volt, akit Hitler is imádott, de ő csak önmagát imádta. Menekült volt, aki megrendezte Molnár Ferenc Liliomát. De mindenekelőtt az M és a Metropolis rendezője volt – Fritz Langról életrajzírójával, Patrick McGilligannel beszélgettünk.

A Kozmosz jelenleg talán a legjobb tévésorozat - és nem csupán az ismeretterjesztő mezőnyben.

Amikor Sztupa és Troché a Napsugár kisvendéglőbe siettek, egész különös képet mutatott az utca, csend volt: eltűntek a kóbor kutyák. Nem tudta elzavarni őket addig senki emberfia, nem tudta befogni őket a legkegyetlenebb gyepmester sem. Most nem voltak sehol. Az utca mégsem volt néptelen, kinn dolgoztak az emberek, meszelték vadul a házuk előtti fák szárát. Volt olyan, amin már a koronáig ért a fehérség, s volt, amin épp most sinkózott a pemzli.

Nehéz pusztán esztétikai szempontok szerint beszélni egy olyan filmről, mely a nyugati kultúra kanonikus történetét tárja elénk, bármilyen újraértelmezési szándék és alternatív olvasati lehetőség felkínálása nélkül, egy olyan kulturális közegben, ahol minden lehet (és kell is, hogy legyen) újraértelmezés és reflexió tárgya.

Nem tudjuk elhessegetni a gondolatot, hogy a Franciaország legtehetségtelenebb tanárainak és legrosszabb gimnáziumának találkozását elmesélő mozgókép valamiféle önéletrajzi ihletésből születhetett.

Volt újságíró és dzsigoló, filmes és műgyűjtő. Freud ajtót mutatott neki, Hollywood leghatalmasabb urát viszont ő küldte melegebb égtájakra. És nem mellesleg ő volt Hollywood legnagyobb rendezőegyénisége – Billy Wilderről Joseph McBride filmtörténésszel beszélgettünk.

A franciák nagy kedvence ötvenes évekbeli írógépek és csinos gépírókisasszonyok közt látható a Populaire kisasszony című, frissen bemutatott komédiában. Arsène Lupin és Molière megtestesítőjével, a Tajtékos napok és a Gadjo Dilo főszereplőjével Párizsban találkoztunk.

A híres fesztiválon Kárpáti György Mór diplomafilmje, a Provincia a filmfőiskolások Cinéfondation nevű szekciójában, míg Szőcs Petra Kivégzés c. műve a rövidfilmes versenyben mutatja meg. Beszéltünk az alkotókkal.

Coppola kirúgta, Scorsese bevette. Tarantinót kisegítette, Hollywoodot seggbe rúgta. A 74 éves sztár, aki A futurológiai kongresszus című filmben egy hollywoodi ügynököt alakít, New York-i otthonából jelentkezett be a Narancsnál.