Finánc a pácban

  • - kg -
  • 2011. november 30.

Film

Komplikált dolog lehet belgának lenni. Egyrészt, ugye, hova álljon az, aki se nem flamand, se nem vallon, másrészt viszont, ha mégis sikerül valahova állnia, még mindig ott vannak a franciák. Úgy tűnik, az ember ember közti gyűlölködésben egészen speciális helyet foglal el a belga- francia utálat - legalábbis ez derül ki a színész-rendező, Dany Boon új vígjátékából, melynek főszereplője éppen ez az utálat. Ez azért - mégiscsak az idegengyűlölet lett legfőbb vígjátéki szervezőerővé téve - elég tökös dolog a kommerszek piacán. Sokat ígérő kezdet, hogy a főhős egy franciagyűlölő belga tulok, aki vámtisztviselőként védi a hont, mígnem valami EU nevű társaság úgy nem dönt a feje felett, hogy minek ide sorompó, keveredjen csak kedvére belga és francia. E keveredés puszta gondolatára is lilulni kezd a belgát játszó belga, Beno”t Poelvoorde feje - és micsoda fej ez: igazi vígjátéki koponya, egy funési bura nagyobb kiadásban. Ahogy Poelvoorde kicsattan a figuráját éltető franciautálattól, az tananyag a burleszkkisképzőben. Ahogy felfuvalkodik dühében, azt gyakorlott képregényfigurák is megirigyelhetnék. Milyen kár, hogy az előítéletek e komikus szobrának nem akad méltó kihívója: igaz, hogy a camembert-zabálók oldalán Boon is odateszi magát színészként, de elég erőtlen Jerry a belga Tom oldalán. Komplikált dolog belgának lenni, aminél talán csak a burleszkkészítés komplikáltabb. Csak egy kis szellem meg egy kis humor kellett volna ide, nélkülük viszont kutya nehéz vígjátékot csinálni - ahogy belgának és franciának lenni is.

A Budapest Film bemutatója

 


Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.