Film

Florence – A tökéletlen hang

  • 2016. október 15.

Film

Volt már ilyen: egy nagyszerű francia film a hamis, ám énekesi ambícióit vaskos pénztárcájának s a kornyikálás helyett a bukszanyitogatás hangjára figyelmező rajongóknak köszönhetően beteljesítő úriasszonyról, akinek környezete végül hiába tartja fenn az elhivatott művészi létezés látszatát, eljön az igazság pillanata, s a lelepleződött önbecsapás tragédiába fordítja a groteszk bohóctréfát. A Marguerite – melynek (kizárólag magyar) alcíme ugyancsak ez volt: A tökéletlen hang – magának az élethazugságnak a modelljét építette fel a valósággal viszonyba kerülni nem akaró dáma történetéből.

A Florence csak kapiskálja, hogy szintén tehetségtelen, egyszersmind tehetős, ezért kínos börleszkké fajuló életét a rajongás, bravózás és megrendelt szembedicsérés Potemkin-díszletei közt végigálmodó milliomos asszonya éle­tében mi a dráma. Pedig ez a film, Ste­phen Frears új műve ún. megtörtént eseményeken alapul, s ebben adatik jutalomjáték korunk talán legnagyobb női sztárjának, Meryl Streepnek (az annyi megúszós hakni után ezúttal tényleg kiváló Hugh Grant oldalán). Ám az elnagyolt jellemrajzokkal is megelégedő és kliséktől sem idegenkedő, kellemetes Florence, ha többnyire szórakoztató is, könnyekbe és vallomásokba fulladó zárlatával nem csupán pont azzá a giccsé válik, amelynek vonzását a Marguerite oly sikeresen elkerülte, de vállaltan amerikaias „tanulságával” (nem tudott énekelni, de megpróbálta) épp annak az eufemisztikusan kegyesnek nevezett élethazugságnak a diadalát zengi, amelynek törvényszerű kudarcát a francia film leleplezi.

Forgalmazza a Freeman Film

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.