Film

Géppisztolyos prédikátor

  • - kg -
  • 2012. január 14.

Film

Az égető kérdésre, hogy kicsoda Sam Childers, először Sam Childers adott választ: Another Man's War című memoárjában biztosan hitelesen le van írva, hogy miként lett az egykori drogos, anyaszomorító bikerből az Urat a szívébe fogadó férfiú, aki később Szudánba tette át székhelyét, hogy ott fegyverrel és malteroskanállal a kézben mentse a polgárháborús dúlásban árván maradt és katonasorba kényszerített gyermekeket.

Ennyit a filmváltozat is felmond, aki innentől Sam Childers kiléte után érdeklődik, irányítsuk bátran Marc Forster filmjéhez. Íme, Sam Childers szögekkel kivert, veretes névjegye, a főhős főbb elérhetőségeivel és foglalkozásaival. Ha valakire illik a gyűlöletes műszó, a "hollywoodi kismester", akkor az Forster maga; életszagú, gondolatoktól mentes, lendületes képsorain példásan sárgul a junkie-k és az amerikai munkásosztály rossz fogazata (persze csak a sztároktól lefelé), a sár közelebbről nézve is sárnak tűnik, a veríték meg verítéknek, az afrikai epizódokban pedig füstöl a pokol és sok az afrikai.


 

Gyengébb években ennyivel is be lehet kerülni a legjobb filmek 5-ről 10-re emelt Oscar-jelölt mezőnyébe, de nem árt azért Ralph Fiennes és az ő európaiasan kifinomult géppisztoly-érzékenysége. Ami Fiennesszal sima ügy, az Gerard Butlerrel határeset: a skótok reménysége úgy emelkedik ki az afrikai árvák sűrűjéből, mintha egy jótékonysági árverésen járna, ahol a főnyeremény egy vacsora a híres filmszínésszel. Adekvát megjelenés ez egy olyan filmben, melyben Lionel Richie bármikor rákezdhetne a We Are the Worldre.

A Fórum Hungary bemutatója


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.