Ha az ember hajlamos elfeledkezni a különböző ünnepekről, nagy segítségére lehet, ha bekapcsolja a tévét. Elég egyetlen kocka például az Egy magyar nábobból, azonnal tudni lehet, hogy mit ünneplünk épp. Az ünnepi film ugyanis pont ellenkező szerepet tölt be az életünkben, mint általában a film: nem hoz semmi újat, izgalmasat vagy váratlant, ellenben a kiszámíthatóság és nyugalom érzetét erősíti, hisz’ ha tavaly és húsz éve is ugyanez ment a tévében, akkor mégiscsak van valami állandóság a világban.
Gárdos Péter munkája pont ilyen hatást vált ki: már elsőre olyan filmnek tűnik, amit nagyon sokszor láttunk. A Hajnali láz a klasszikus történetmesélés eszközeivel él, és nem kívánja túlborzolni nézői idegeit. Persze jó néha olyan filmet nézni, ami teljesen figyelmen kívül hagyja az utóbbi ötven év minden mozgóképes trendjét. Azzal is meg tudunk békélni, hogy a haláltáborokból épp csak kiszabadult, idegen környezetben betegen tengődő fiatalokon nem látszik, milyen rettenetes dolgokon mentek keresztül: Miklós és Lili megnyilvánulásai inkább lányregénybe, mint holokauszttémájú alkotásba illenek. De még a nyomasztás hiányán is túl tudnánk lendülni, ha legalább izgulni lehetne a szerelmesekért – ám miután tudni lehet, hogy a film az író-rendező szüleinek történetét meséli el, még a hardcore romantika iránt fogékony nézők számára sincs tétje. Mindezzel együtt a Hajnali láz egy rendesen összeeszkábált, erős színészi játékkal megtolt szerelmesfilm, amiben minden megvan ahhoz, hogy biztos helye legyen a Valentin-napi műsorszórásban.
Forgalmazza az A Company Hungary
