Film

Ifjúság

  • - kg -
  • 2016. január 17.

Film

Van valahol egy hely, ahol a legmenőbb halott művészek élvezik az öröklétig tartó room-service-t: itt bulizik Elvis és Andy Kaufman meg a többiek, az élet pedig olyan, mintha Paolo Sorrentino rendezte volna. Mivel erről a helyről filmfelvétel sosem kerülhet ki, Paolo Sorrentino megrendezte a halandóknak szánt verziót is: a még élő nagy művészek luxusmerengőjét, az életen és halálon elmélkedő, nőkről és bőségesebb vizeletáldásról fantáziáló, idősecske művészek exkluzív svájci klubját, egy ötcsillagos, hotelbe oltott elfekvőt, ami kicsit Varázshegy, kicsit Ibiza, kicsit csicsa, de azért elég ízléses. Nagy gondolatok és isiászos testek pihenőhelye e csodás műintézmény, ahol a nagy zeneszerző (Michael Caine) és a nagy filmrendező (Harvey Keitel) bóklászik a magaslati levegőn, régi, meghitt barátságban. Talán orvosi javaslatra, talán a forgatókönyv ­miatt, napi három ordas közhelynél nem adják alább, de Caine és Keitel kettősét nem a sorrentinói lapos életigazságokért szeretjük, hanem mert a két maestro olyan jól mutat együtt az alpesi tájban. Sorrentino valamiért ambicionálja a beszédet, talán azért, mert ő is érzi, hogy míg az arcok, terek, tájak némajátékával mindenre képes, a szavak szintjén csak valami iskolás bölcsességre futja. Micsoda pofátlanság ez a szavak részéről, hát nem tudják ezek, hogy a mesternek Oscar-díja is van?! Hát szabad így cserbenhagyni egy ekkora művészt? Ezzel azonban nem szaporítanánk a költői kérdések így is magas számát, van belőlük elég e szemrevaló alkotásban, mely letekert hanggal egy igazi, mély értelmű remekmű.

A Mozinet bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”