Film

Ma ünnepli… Mindegy is, mit ünnepel, mert nem kell születésnap, hogy Gene Hackman (ma 85 éves) nagyságáról áradozzunk!

Itt a pesti western: Lengyel Ferenc és Szervét Tibor párbaja egy 68-as Ford Mustang parkolása ürügyén. A Varsói Filmfesztivál és Valladolid után már a hazai mozikban is látható Miklauzic Bence harmadik nagyjátékfilmje. A Parkoló ígéretes nemzetközi referenciával indult: 2011-ben megnyerte a Cannes-i Filmfesztivál ScripTeast forgatókönyvíró workshopjának különdíját.

Andy Vajna jött, látott és nőzött, s miután állami támogatással előbb kinyírta a teljes magyar filmipart, néhány év kóma után mégis sikerült valamiféle életre galvanizálnia. De élet ez?

Amikor Sztupa és Troché ellopták a hajnalt, éppen hajnalodott. Ezzel együtt nem volt olyan könnyű, s olyan romantikus sem, mint amilyennek elsőre elképzelnénk: ah, mondja Blanche DuBois, és keze fejével finoman végigsimít homlokán, míg annyit mond: ah, ellopták a hajnalt…

Mára már tényleg csak azok maradtak, akiknek édes mindegy, mit vétett Peter Jackson a Tolkien-örökséggel szemben, és akiknek inkább előny, mintsem hátrány, hogy szegény Bilbo nótáját úgy elhúzták, mint a középföldi rétestésztát.

A tehetségtelenül magyarított, fantáziátlan cím kedves romkomot ígér, pedig a középiskolai művészettanárok tantárgyuk felsőbbrendűségét bizonyítani hivatott versengése igényesebb mű kíván lenni, mint holmi cukorba öntött párzási táncika.

Úgy indulunk, mintha Bayer Zsolt készített volna egy sorozatot a székelyekről, akik kétpercenként kifektetik a nézőt egy-egy szellemes & mély szentenciával, majd a Jóisten melléjük telepedik a söntésnél, hogy együtt kérjék ki deciben a pálinkát (a háttérben vidám barnamedvék kergetőznek rövidgatyás vándorokkal).

A londoni Paddington állomáson ül egy medve a kofferén. Barna és szőrös, piros vászonkalapot visel, közepes termetű, vagy mondjuk inkább kicsinynek.

Ned Benson nagyon szerénynek tűnő, valójában szerfelett ambiciózus filmet rendezett. Egy férfi és egy nő szerelmét és házasságát mutatja be, melyet egy tragédia és a gyász tesz próbára, és ezt mindkét fél szemszögéből elénk tárja.

Egy szökevény gyerekcsapat dúlja fel a kisváros, Kukucs békés mindennapjait. A csendes vidék a „kísérleti osztályként” emlegetett tanulók eltűnésétől szinte a feje tetejére áll – bár amúgy sem áll távol tőlük az ilyesmi.

Évtizedek óta nem készült második világháborús magyar film. Frontfilm meg, ahol a harcok, a lövészárok, a gyilkolni kényszerített, majd embertelen hadifogságot szenvedett bakák drámája meg tud jelenni, no, ilyen talán még sosem készült, saját apáink, nagyapáink szenvedései alig jelentek, jelennek meg magyar játékfilmben. Füle Zoltán műve ezért igen bátor vállalkozás; van mersze a magyar történelem ezen tragikus periódusa felé fordulni.

Bármilyen lehangoló állapotban is van ma a magyar filmgyártás, létezett egy korszak, a harmincas évek, amikor prosperált a filmipar, a nézők tódultak a moziba magyar filmeket nézni, kialakult egyfajta hazai sztárrendszer. A Swing valahogy erre kacsingat vissza, és ez is a legnagyobb előnye: nem a hollywoodi sémákban, hanem a magyar hagyományokban keresi a mintát.