A címben szereplő helyen és időben (a 2011. évben), alig két órával egy 8 áldozatot követelő oslói autóbomba-merénylet után 77, a Norvég Munkáspárt (kb. szociáldemokrata párt) ifjúsági táborában nyaraló tinédzsert gyilkolt halomra egy zavaros gondolkodású, de korántsem elmebeteg náci. Ez volt Norvégia történetének legnagyobb békeidőben elkövetett tömeggyilkossága.
Denzel Washington az Orient expresszen utazik, fején kufi, kezében könyv; a jelentős színész a jelentős író, Ta-Nehisi Coates memoárját, a 2015-ös Between the World and Me-t olvasgatja.
Létezik egy horror alműfaj, melyet jobb híján „a civilizált ember rémálmaként” lehetne definiálni. Idesorolhatók a kannibálhorrorok (Green Inferno, Cannibal Holocaust, Csontok és skalpok) vagy a hillbilly-horrorok (Sziklák szeme, Gyilkos túra).
A napóleoni hadjáratokból dezertőrként, elzüllötten visszatérő egykori huszárkapitány él a lehetőséggel, melyet távollétében a már el is feledett jegyesének nővére akaratlanul teremtett: a gyáva és csapodár katonaszökevény helyett leveleket írogatva a vágyakozásban megbetegedő menyasszonynak
Párizs, Franciaország, helyi idő szerint valamikor délután. Egyik járókelő a másikhoz: Ne haragudjon, möszjő, hogyan jutok el az operába? Gyakorolni, sokat gyakorolni!