Lázadás az IBUSZ-ban

David Mackenzie: Hallam Foe

  • - kg -
  • 2008. március 27.

Film

Anya csak egy van - tartja a népi bölcsesség, és erre az egyre az ifjú Hallamnak nagy szüksége lenne, ám fájdalom - és fájdalomból, főleg a kamaszkoriból, bőven mérnek filmünkben -, ez a hajó már elment. Pontosabban a csónak, melyen a kedves mama egy feketebetűs napon kievezett a skót családi kastélyhoz tartozó tóra, és vízbe fojtotta bánatát.

Az anya iránti gyászát nyögi a növésben határozatlan időre megrekedt kamaszfiú, de a nyögések egyaránt szólnak a mostoha iránti, haraggal palástolt vonzalomnak is. Freud persze röhög a markába, máskülönben azonban nem sok kacaj hallik széles e vidéken, nem is csoda, hogy hamarosan Hallam is veszi a sátorfáját, és meg sem áll a lázadó lelkeket jobban toleráló legközelebbi nagyvárosig. A fiatalember praktikus otthonelhagyó: nem a telefonját, csak a SIM-kártyáját hajítja ki a vonatablakon, miután nagy dérrel-dúrral és a mostohaanyjában tett nem csekély károkkal a háta mögött bevonatozik Edinburgh-be, ami David Mackenzie tálalásában egy igazán cool spot, felettébb vonzó helyszín a kamaszbajok kezelésére. Minő szerencse, hogy hősünk hajlamos a kukkolásra, így a háztetők magasából láthatjuk nyugovóra térni, majd pedig ébredni a várost, valamint a nem kevésbé vonzó Sophia Mylest, akinek lágy ölén Hallam anyapótlékra lel. Kéretik az ősz szakállas úrnak halkabban röhögni, már csak azért is, mert különben nem halljuk, milyen kedves obszcenitásokat vágnak egymáshoz a fiatalok az ágyba bújást megelőző pillanatokban. Lám, punci-fütyi fronton az angol is tud, ha akar, mármint kellő számú szinonimát, és a dolgok néven nevezése, úgy tűnik, olyasvalami, amit jelen produkció nagyon is ambicionál. Miként azt is, hogy ne a filmkészítő bácsik megfáradt nyelvén, hanem kamaszul szóljon a kamaszokhoz. Ebben nagy segítség az alkalomhoz illő zenei kínálat és a Billy Elliot óta nagykamasszá nyúlt Jamie Bell magabiztos, de cseppet sem elbizakodott jelenléte. Bell ideális lázadó arc és alkat, csak hát a lázadás, amit fiatal nyakába varrnak, nem az igazi. Mackenzie filmje túlságosan is jól nevelt ahhoz, hogy az legyen, ami lenni akar. Lázadásában több a felnőttes jó ízlés és az átgondoltság, mint egy angol szalonvígjátékban, csinos fésületlensége pedig profi fodrászteljesítmény. Azért ha nem is a leküzdhetetlen közlésvágy és egy életérzés kifejezése hajtja, hazugnak mégsem mondanánk a látottakat. Kellemes terápiás városnézésnek annál inkább.

Forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.