Lázadás az IBUSZ-ban

David Mackenzie: Hallam Foe

  • - kg -
  • 2008. március 27.

Film

Anya csak egy van - tartja a népi bölcsesség, és erre az egyre az ifjú Hallamnak nagy szüksége lenne, ám fájdalom - és fájdalomból, főleg a kamaszkoriból, bőven mérnek filmünkben -, ez a hajó már elment. Pontosabban a csónak, melyen a kedves mama egy feketebetűs napon kievezett a skót családi kastélyhoz tartozó tóra, és vízbe fojtotta bánatát.

Az anya iránti gyászát nyögi a növésben határozatlan időre megrekedt kamaszfiú, de a nyögések egyaránt szólnak a mostoha iránti, haraggal palástolt vonzalomnak is. Freud persze röhög a markába, máskülönben azonban nem sok kacaj hallik széles e vidéken, nem is csoda, hogy hamarosan Hallam is veszi a sátorfáját, és meg sem áll a lázadó lelkeket jobban toleráló legközelebbi nagyvárosig. A fiatalember praktikus otthonelhagyó: nem a telefonját, csak a SIM-kártyáját hajítja ki a vonatablakon, miután nagy dérrel-dúrral és a mostohaanyjában tett nem csekély károkkal a háta mögött bevonatozik Edinburgh-be, ami David Mackenzie tálalásában egy igazán cool spot, felettébb vonzó helyszín a kamaszbajok kezelésére. Minő szerencse, hogy hősünk hajlamos a kukkolásra, így a háztetők magasából láthatjuk nyugovóra térni, majd pedig ébredni a várost, valamint a nem kevésbé vonzó Sophia Mylest, akinek lágy ölén Hallam anyapótlékra lel. Kéretik az ősz szakállas úrnak halkabban röhögni, már csak azért is, mert különben nem halljuk, milyen kedves obszcenitásokat vágnak egymáshoz a fiatalok az ágyba bújást megelőző pillanatokban. Lám, punci-fütyi fronton az angol is tud, ha akar, mármint kellő számú szinonimát, és a dolgok néven nevezése, úgy tűnik, olyasvalami, amit jelen produkció nagyon is ambicionál. Miként azt is, hogy ne a filmkészítő bácsik megfáradt nyelvén, hanem kamaszul szóljon a kamaszokhoz. Ebben nagy segítség az alkalomhoz illő zenei kínálat és a Billy Elliot óta nagykamasszá nyúlt Jamie Bell magabiztos, de cseppet sem elbizakodott jelenléte. Bell ideális lázadó arc és alkat, csak hát a lázadás, amit fiatal nyakába varrnak, nem az igazi. Mackenzie filmje túlságosan is jól nevelt ahhoz, hogy az legyen, ami lenni akar. Lázadásában több a felnőttes jó ízlés és az átgondoltság, mint egy angol szalonvígjátékban, csinos fésületlensége pedig profi fodrászteljesítmény. Azért ha nem is a leküzdhetetlen közlésvágy és egy életérzés kifejezése hajtja, hazugnak mégsem mondanánk a látottakat. Kellemes terápiás városnézésnek annál inkább.

Forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.