tévésmaci

Lótolvajok nyomában

  • tévésmaci
  • 2024. február 28.

Film

Amikor Sztupa és Troché a kezdetekről meséltek, Ómafa tűrt.

Tűrt, csak tűrt, s a tűrés ki volt írva a pofájára. Mindig minden ki volt írva Ómafa pofájára, de a tűrés talán még világított és villogott is, tényleg épp csak nem tülkölt, szirénázott. De lehet, még azt is. Sztupa és Troché nem nagyon zavartatták magukat, tudták persze, hogy Ómafa előbb-utóbb fellázad, és akkor kérdezni fog. Így is volt, ám pont jókor, Sztupa és Troché épp a kezdetek végére értek, nem mellesleg pont e szavakkal: itt nincs egyes szám, itt többes szám van, volt egyes szám, de már többes szám van. Mindezt Ómafa érthette úgy is, hogy a kezdetek végétől már Sztupa és Troché volt, a kezdetek végéig meg volt Sztupa, és volt Troché. Érthette volna tisztán nyelvtani értelemben is, mint valami makacs lázadást, csakhogy ő az ilyesmit nem szerette, ezért lázadt fel. Most már elég, meséljetek inkább arról, hogy mi volt előtte. A kezdetek előtt. Mit csinált, hova ment Sztupa? S járt-e arra vagy másfelé Troché? Ki írta fel a falra, hogy itt jártam, s áll-e még az a fal? És el szokott-e menni ahhoz a falhoz az illető, hogy ellenőrizze, hogy megvan-e még az a felirat. Sztupa és Troché megesküdtek együtt és külön is, hogy nem, ők nem írtak fel magánközleményeket semmiféle falra, de még közérdekűeket sem. S tovább is mentek, falat sem festettek, hasonló szituációra csak olyanra emlékeznek – ugyancsak egyenként s külön –, hogy fehér krétával írnak fel valamit előbb fekete, később zöld iskolai táblákra. Alighanem azt, hogy 3+2=5 vagy valami ilyesmit, ki emlékszik már pontosan, viszont az kétségkívül szép volt, amikor a frissen lemosott, még nedves táblára lehetett írni, mert akkor bár először alig is látszott meg a kréta nyoma, ám ahogy a tábla együtt száradt a krétaporral, baromi szép, kontrasztos lett végül a jel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.