(ejtés szerint írom az érthetőség végett, a helyes írásmód: pipulník, s valszeg ezzel is folytatom), terv még nem volt, csak Ómafa égre emelt mutatóujja. Vigyázzatok, vigyázzatok, ha ez kitudódik, a pipulníkok nagyon begurulnak, hirtelen haragú népség, és önérzetesek is, őket nem lehet csak úgy kiszorítani, lehozni a pályáról, elvenni tőlük, amiért megharcoltak. Harcoltak, egy frászt. Most fognak majd harcolni, s aztán meg majd ezerszer meggondolják, tódította harcias pofával Troché. Sztupa viszont igyekezett a racionalitás oldaláról megközelíteni a forró kását: má’ mé’ tudódna ki? Azért, mert én hírét viszem, bólintott Ómafa a legnagyobb természetességgel. Sztupa tekintete elfelhősödött, Troché ugyancsak moróz arculatot öltött, a többieknek hirtelen szűk lett a fogadóterem két kanapéja. mocorogtak, bökdösték egymást a könyökükkel. Végül mégis Troché látott át a szitán: te, ennek terve van, mindig is utálta a pipulníkokat; mondjuk, ezzel nem volt egyedül, a pipulníkok egyszerűen nem népszerűek. S Ómafának tényleg terve volt, de most, hogy lelepleződött, jobbnak látta még egy kicsit riszálni, mely elhatározás leginkább abban a gesztusában tükröződött, melynek során a jobbjával az álla alatt kezdett kaparászni. Mintha egy nem létező kecskeszakállat simogatna elmerülten a gondolkozás legbiztosabb jeleként.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
