Mába érő háború

Nácik emléke

Film

"Biztosan jobb volt, mint te vagy én" - fakad ki az idősebbik nővér öccsének.

"Biztosan jobb volt, mint te vagy én" - fakad ki az idősebbik nővér öccsének, hatuk közül a legfiatalabbnak. Apjukról vitáznak hosszú hónapok, évek, évtizedek (?) óta, akinek az emlékét az idősebb nővér védi a legkitartóbban, míg húga mind fásultabban beszél róla; az anyjuk már nem él, de a hetvenes évekbeli felvételeken tárgyilagos, mondhatni szenvtelen hangon idézi meg férjét, s legtöbbször nem néz fia kamerájába. A film végén a testvérek gyerekei, a harmadik generáció vall arról, mit jelent számukra a nagyapa öröksége, s hogyan próbálnak megbirkózni vele.

Hanns Elard Ludin

fiatal katonatisztként náci összeesküvést szervezett a weimari köztársaság hadseregében. Hitler hatalomra jutása után gyorsan emelkedett a ranglétrán: 1941-től Tiso fasiszta Szlovákiájában képviseli a Harmadik Birodalom érdekeit, és tevékeny szerepet játszik az ottani deportálásokban. A háború után az amerikaiak elfogják, majd kiadják a csehszlovák államnak, amely kötél általi halálra ítéli.

Legkisebb gyermeke, Malte Ludin kíméletlen következetességgel tárja föl a hozzátartozók előtt a nem vagy alig ismert, esetleg ismerni sem akart múltat.

Nincs kegyelem: a nővérek pozsonyi házuk gyerekszobáit veszik számba, miközben érthető melegséggel emlegetik, hogyan játszottak apjukkal a kertben. A következő kockákon az egykori (és a világháborút túlélt) zsidó szomszéd pedig, aki egyidős a Ludin gyerekekkel, azt magyarázza, egyetlen dolog dereng föl neki azokból az időkből: az állandó félelem attól, hogy sikerül-e élelmet szerezni. A testvérek hol meggyőződéssel, hol némi kétkedéssel azt bizonygatják, hogy apjuk nem tudott, nem tudhatott a koncentrációs táborokról. Csakhogy a monológokat rendre eredeti dokumentumok bevágása szakítja meg: jelentések a "100% Lösung" pillanatnyi állásáról, a foganatosított intézkedésekről - valamennyi H. E. Ludin aláírásával. A legidősebb nővér azonban nem tágít: nem és nem. Ezeket nem hiheted el, különben is, csak a szegény zsidókat vitték el, a gazdagok kivásárolhatták magukat, honnan tudhatott volna apa a koncentrációs táborokról? - győzködi öccsét. Az idős hölgy tisztességes polgár, nincs szó holokauszttagadásról: a nővér mindenekelőtt a maga lelki integritását védelmezi egyre kétségbeesettebben: szenvedése ezért felkavaró. Malte Ludin azonban konokul járja végig a maga választotta utat: s épp e rendíthetetlenség, a tények tudásán alapuló szembenézés akarása és bátorsága az, ami egészen kivételessé teszi e filmet. S hogy az út végén mi vár a legkisebb fiúra? A pozsonyi temető gizgazos részén egy korhadt faléc, rajta három betű - H. E. L. - és egy alákarcolt kereszt. (2 vagy 3 dolog, amit tudok róla, rendezte Malte Ludin, 2004.)

Kevésbé személyes,

de nem kevésbé felkavaró a Joseph Göbbelsről és az Adolf Eichmannról szóló film (A Göbbels-kísérlet, r.: Lutz Hachmeister, 2004; A "szakember", r.: Eyal Silvan, 1999). Az előbbi Göbbels naplója alapján rekonstruálja a birodalom propagandaminiszterének pályáját (az angol nyelvű verzióban Kenneth Branagh a narrátor), az utóbbi Eichmann 1961-es izraeli perének 350 órás nyersanyaga alapján készült. Az Eichmann-perről sokat olvashatni magyarul is: a vádlott feljegyzéseinek, bírósági vallomásainak jó része ismert már. Mégis megéri látni és hallani eredetiben katonás mozdulatait és hanghordozását, gunyoros szájhúzásait, szakszerű fejtegetéseit a zsidótranszportok szervezési problémáiról, vagy azon védekezését, hogy legjobb iskolai barátja zsidó volt. (Sőt: saját bevallása szerint az első gázkamrák látványán csak jelentős mennyiségű alkohol segítségével tudott úrrá lenni.) Az SS első számú zsidószakértője, aki módszeresen képezte magát hebraisztikából, s aki e szakértelme révén lett a "végső megoldásért" felelős legfőbb tisztviselő, úgy küldött a halálba 6 millió embert, hogy maga soha kezet nem emelt senkire.

Egy, a 90-es évek elején a 2000 című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a holokauszt nem az európai hagyomány tagadása, épp ellenkezőleg: annak egyik lehetséges formája, amely aztán a történelem egy adott periódusában realizálódott is. Az Endlösung nagyon is racionális intézkedések sorozata, amennyiben rendkívüli szervezettséget és hatékonyságot igényelt: a bürokrácia olyan fokú részvételét, amely mindig is a modern állami működés alapja volt. Eichmann nem a Gonosz, hanem a parancsot a tudása szerint legjobban teljesítő hivatalnok. Ezért is félelmetesebb, mint a Gonosz; hiszen nem túlvilági, hanem "megfelelő" körülmények közepette nagyon is e világi jelenség.

Akárcsak Göbbels, akit szintén gyakran démonizálnak. Úgy állítják be, mint aki bámulatos tehetségét rosszra használva, totális propagandagépezetével félrevezette a németséget. Pedig dehogy: Göbbels nem félrevezetni akarja népét, hanem nagy és erős néppé és - igen - öntudatos nemzetté szervezni. Ebben akadnak zseniális partnerei is (például Leni Riefenstahl, aki egy filmbéli 1938-as díjátadási ceremónián oly áhítattal csügg Göbbels szavain, hogy az ember nem tud nem arra gondolni: a háború után sokan túl könnyű szívvel bocsátottak meg a művésznőnek), és az eredmények nem is maradnak el. Ludin filmjéhez hasonlóan A Göbbels-kísérlet ugyancsak "élő" anyag. A korabeli filmek és propagandaanyagok látványa, továbbá Göbbels gondolatai a Nagy Célok szolgálatába állított közösségi és családi létről fura érzéseket kelthetnek a nézőben - de ezekről a békesség kedvéért ez alkalommal inkább hallgassunk.

Neked ajánljuk