Interjú

„Majd elmegyünk farmernek”

Samantha Jayne és Arturo Perez Jr. filmrendezők

Film

Rendhagyó formában tért vissza a mozikba a Bajos csajok. A 2004-es vígjátékból még 2018-ban készült Broadway-musical, s abból forgatott most filmet a két rendező, akiknek ez a nagyjátékfilmes bemutatkozásuk. A rendezőpárost a klasszikussá lett eredeti moziról és a tinivígjáték-sablonokról is kérdeztük.

 

Magyar Narancs: Emlékeznek még a Bajos csajokkal kapcsolatos első élményükre?

Samantha Jayne: 14–15 éves lehettem, gimnáziumba jártam, és a barátaimmal néztük meg. Azonnal éreztem, hogy ez az én filmem. Egyszerűen annyira vicces volt! Megállás nélkül idéztük az osztálytársaimmal.

Arturo Perez Jr.: Hat évvel idősebb vagyok Samanthánál, szóval a filmet is kicsit érettebb korban láttam először. Már akkor feltűnt, hogy ez nem egy tipikus tinifilm. Aztán 2018-ban már rajongókként néztük meg a Broadway-musicalt, és remekül szórakoztunk.

Samantha Jayne: A nézőtéren ülő fiatal lányok pedig pont úgy reagáltak rá, mint annak idején én. Látszott, hogy egyszerűen odáig vannak ezért a sztoriért, ezekért a szereplőkért. Elképesztő, hogy egy húsz évvel ezelőtti mozi máig ilyen hatással van a nézőkre.

MN: A tinivígjátékok a 2000-es években élték a fénykorukat, a #metoo és a hasonló társadalmi mozgalmak miatt azonban mára a legtöbbjük idejétmúltnak és politikailag inkorrektnek számít. Talán csak két film élte túl a közízlés változását abból a korból: a Superbad – avagy miért ciki a szex? és a Bajos csajok. Mit gondolnak, miért?

Arturo Perez Jr.: Talán azért, mert mindkettő a középiskolás lét egy-egy nagyon jellemző részletével foglalkozik: az egyik az első szerelemmel, a másik a bullyinggal.

Samantha Jayne: Megpróbálni meghódítani a kiszemeltet, vagy épp életedben először megvenni egy üveg vodkát – ezek mind olyan dolgok a Superbadben, amire mindenki emlékszik, aki volt középiskolás. És ugyanez igaz a Bajos csajokra is: nincs olyan, aki ne vágyna arra, hogy elfogadják és befogadják.

Arturo Perez Jr.: Gyakorlatilag erről a két dologról szól a középiskola: arról, akibe belezúgtál és a barátaidról. Ez a két film pedig remekül és viccesen ábrázolja ezeket.

Samantha Jayne: Arról nem beszélve, hogy a Superbad egy hihetetlenül fiús sztori, a Bajos csajok pedig egy elképesztően lányos történet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.