Amikor Sztupa és Troché, a két öreg bányász kiültek a rönkház elé, csak a novemberi hóesés várta őket. Hideg volt, de jól felöltöztek, jégeralsó, sínadrág, bakancs és jégzokni, sál és bekecs, a fejükben kucsma. Csak a kesztyűjük volt egy kicsit szokatlan. Persze olyat, amiből az ember ujjának kilóg a vége, vagyis a körmös ujjperc, már mindenki látott, csak Sztupán és Trochén viszonylag ritkán, nem ilyet húztak fel ugyanis, ha emberek közé mentek. Sztupának volt egy rendes egyujjas bőrkesztyűje, az jó melegen tartotta a kezét, mint a forró víz, Troché pedig olyat viselt, aminek a marokrésze cserzett bőrből, a teteje meg valami kötött vagy inkább horgolt cérnából volt, jó vastag, már-már szinte madzagnak mondható cérnából. Ez a kesztyű nem volt éppenséggel kályhamelegségű, de Troché mégis szerette, mert egyszerre volt durva és finom, s szépen ráfeszült a kezére, a csuklónál pedig egy ügyes kis patenttal össze is lehetett pattintani, s úgy már teljesen olyan volt, mintha szervesen hozzá tartozna. Mintha nem is egy ruhadarab lenne, hanem a marka meg a kézfeje növesztene valamiféle védőszövetet magára, amikor az időjárás rosszabbra fordul. Most nem ilyen kesztyűt húztak, csak valami vágott ujjú pamutot, aminek a szálain megültek kicsit a hópelyhek, hogy ott lényegüljenek át vízcseppekké. Sztupa feltartotta a kezét a szeme elé, s közelről figyelte e varázsos átalakulást. Egyéb okuk nem is nagyon lehetett az örömre, mert az idő vigasztalannak tűnt, a fák mögött, ahol kilátszott a grafitszürke égbolt, csak az elképzelhetetlenül vastag hófelhőket lehetett látni, már amennyire maga a havazás megengedte. Hiába az elképzelhetetlen, Troché csak megpróbálta elképzelni, milyen vastagok lehetnek azok a hófelhők. Gyermekkorú önmaga jelent meg neki, amint egy karácsonyi estén az ajándék falovacskával bevackol az ágyába, s az anyja még egy dunyhát ráterít arra, amibe már beburkolózott. Troché elképzelte, hogy a mama ráterít egy harmadikat, majd még egy negyediket is, s jó melege van már, és ilyen vastagok lehetnek kinn azok a hófelhők is. Önök pedig képzeljenek egy marha nagy tévét, ami ugyan vékony, de mégis akkora, mint egy tízemeletes, azt fogjuk most nézni.
Pénteken (2-án) a híres bigámista, Tímár Mihály történetének szocialista feldolgozása kerül színre a nemzeti főadón - Az aranyember fél hat után kezdődik. Bruno Ganz, aki szintén egy aranyos ember, bár így vénségére kezd néhol önmaga szobraként megjelenni, de mégiscsak a világ legnagyobb színésze, szóval ő domborít A vég nekem kezdet c. mérsékelten izgalmasnak tűnő filmben kilenc után a Dunán, asszem' keresek is egy képet róla. Éjjel egy előtt a film+-on a Négy esküvő, egy temetés előzményfilmje, a Melquiades Estrada három temetése című mű jön, Tommy Lee Jones tollából vagy fegyveréből.
Szombaton I. Colin Genovába érkezik negyed kilenckor a csarnok m1-es vágányára. Kilenckor lehet váltani a szárnyaló film+-ra, mert kezd Svarci a Total Recall - Az emlékmásban. Ugyanekkor viszont a Hideghegy című egészen kiváló regény igyekvő, ám gondolatszegény adaptációja is elénk kerül, jelesül a Universal csatornán. Említette volna a bokám, de kétségtelenül lesz fél tizenkettő előtt a tv2-n egy John Woo-film is, A fegyverek szava.
Vasárnap aztán kibújik az ütőszeg a zsákból: köszöntjük a száztizenhat éves Woo urat egy hangos San Francisco Cocksucker kiáltással, és az AXN este kilenckor esedékes bekapcsolásával, ahol is az Ál/Arcot tolják az arcunkba, s alig van vége, máris kezdődik a Blackjack a film+-on (tényleg lehet valami az öreggel). Hogy ezek mellé csak Zeffirelli mester gyakorlatilag röhejes Hamletjét tudjuk rakni, az a tévézés teljes értelmetlenségéről tanúskodik, bár ennek a végén kellett volna jönnie.
Hétfőn már egy napja itt vannak a ruszkik, s velük az áldott műsorszünet.
Kedden repülőnap: Kék ég az MGM-en este tíz előtt, kilenc óta Aviátor a Dunán.
Szerdán nov. 7. Közvetítés a Vörös térről.
Csütörtökön este nyolckor Cat Ballou legendája az MGM-en. Tévézni: mint fenn.
