Film

Máris hiányzol

  • 2016. július 2.

Film

A meghalós zsáner versenyműveinek alaphőse az élettől búcsúzó, gyógyíthatatlan beteg, (általában) negyven körüli, (kizárólag) tehetős, munkájában és/vagy családi életét tekintve sikeres nő, akit egy (általában) neves, (kizárólag) vonzó színésznő játszhat. Ezúttal Toni Collette lép Julianne Moore és Hilary Swank nyomdokába. A fő attrakció a leépülés fázisainak hatásos bemutatása. Alzheimer, ASL, rák; kemoterápia, hajkihullás, rosszullétek részletes bemutatása, esetleg, mint itt, emlőeltávolítás, sebhelyen időző kamerával. A hős szenvedése közben felfedezi az élet szépségét és/vagy pokollá teszi környezete életét, míg egyre árkosabbra világított arcán megjelenik az elfogadás, s egyszer csak szépen elalszik. Ahogy a rákbetegek szoktak. A filmekben.

Nem, nem a betegségen gúnyolódom. Az nem film. Abban haláltusa van, végtelen kiszolgáltatottság és reménytelenség. Nem szól érzelmes zene. A haldoklás filmes kliséit tartom irritálónak. Most is, amikor a mindennél mélyebb lány-, majd nőbarátság toposzára eresztik rá a gyógyíthatatlan betegséget. Pedig amit látunk, színészileg kétségtelenül hitelesen felépített, szakmailag jól kidolgozott, pörgősre, trendire, ütősre formált film, amelyben a gyerekeit felnevelni már nem tudó két barátnő története különféle viharos, ám csak kevéssé hiteles fordulatokon keresztül, túlontúl esztétikus képekben és szentimentális szófordulatokkal mondja ki azt, ami legelőször jut mindenkinek eszébe.

Forgalmazza a Cinetel

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.