Film

Merev

Paolo Taviani–Vittorio Taviani: Csodálatos Boccaccio

  • 2016. július 2.

Film

Képzeljük el a Robinson Crusoe-t hajózási és növénytermesztési, a Kalevalát halászati-vadászati szakkönyvként, a Don Quijotét mint bédekkert. De főként a Kámaszútrát mint testnevelési tanácsadót! Ilyen az erotikátlanított, savanyú, komor Dekameron a Taviani testvérek jelen olvasatában.

A veterán művészfilmesek egy pestistől fertőzött fiatalember öngyilkosságával, haldoklással, tömegsírokkal indítják filmjüket, amely jeleneteknek kétségkívül van közük a közismert mű keletkezésének körülményeihez. Az is stimmel, hogy tíz fiatal kivonul a tomboló járványtól sújtott Firenzéből s egy falusi házban történetmeséléssel múlatja az időt az epidémia visszahúzódására várva. A díszlet s a jelmezek is bizonyára teljesen korhűek. Egyvalami hiányzik csak: a filmben amúgy meg nem jelenő címszereplő híres munkájának szellemisége. Az itt jelentőségteljes komolysággal és humortalanul elő­vezetett történetek leginkább balladák. A nyitó darab, a pestises szépasszony kivettetése családjából s annak az érte titkon epedő szerelmes férfi általi megmentése konkrétan is párhuzamba állítható a Sárig hasú kígyó ismert magyar balladájával. Éppígy A sólyom feláldozásaként az utókorra maradt záró epizód is végtelenül szomorú, balladisztikus. S ami a kettő között van: zömmel nehéz lélegzetű, fojtogató hangulatú, tragikus esetek kíméletlenül sötét feldolgozása.

Ám, ha például ezt a búval bélelt, darabos mozgású és üres tekintetű solymászt nézzük, nehéz volna ráfogni, hogy benne szenvedélyek dúlnak, s az élete értelmét jelentő sólymot feláldozza a szeretett asszonyért. Inkább fatökű lúzer szegény, aki üres éléskamrájában hiába kutatván nem akar szégyenben maradni, s képes föletetni a rágós húsú szárnyast a vendégségbe érkező nővel (aki persze pont a madárért jött volna, amelytől gyermeke gyógyulását reméli; az ebéd után már hiába). Ha meg a többi történetet nézzük, azt kell látnunk, hogy a csikorgó narrációval előadott mesék mintha szánt szándékkal igyekeznének kerülni a halál elől menekítő nevetésnek, a szenvedést átértékelni képes humornak még az érintését is. Inkább a nevetés végén figyelő halálra koncentrálnak. Még egy igazán tréfás történet is (az együgyű festősegédé, akivel elhitetik, hogy láthatatlan) képes a mázoló asszonyának agyba-főbe verésével, ill. a bosszúból gyilkolni kész asszonnyal véget érni.

Mintha csak Pasolini híres feldolgozásának ellentételét akarták volna létrehozni Tavianiék: filmjükből hiányzik minden életöröm, minden vidámság, és, legfőképpen, minden pajzánság. Náluk nem a női kebel meztelen, hanem a film szerkezete (amely inkább egysíkú, mint egyszerű), s nem a hímvessző merev, hanem a színészi játék (amely roppant teátrális, viszont semmilyen értelemben sem rituális). Pasolini a gyarlóságait elfogadni képes, saját egyediségére, különlegességére rácsodálkozó ember nagyszerűségét olvassa ki a reneszánsz alapműből. A humor felszabadító erejét érti és érteti meg belőle. De a Tavianiék ünnepélyesen sótlan verziója sem a ránk minden élethelyzetben, minden elterelő szándékunk ellenére leselkedő halálra figyelmeztet, hanem arra, hogy olykor a legkiválóbb művészek ítélőképességét is elhomályosítja az ambíció, ha erőnek erejével valami különlegeset, valami eredetit akarnak létrehozni – ahelyett, hogy egyszerűen csak hitelesek legyenek.

A Vertigo Média bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.