Film

Táncegyháza baglya

Amikor Sztupa és Troché újra gyerekek lettek, nem csodálkoztak, de választási lehetőségük sem nagyon adódott. A legnagyobb baj a bizonytalanság volt, hogy nem tudták pontosan, meddig is tart majd ez a nyugodtan mondhatjuk, rendkívüli állapot. Egy hétig? Kettőig? Többre nem számítottak, hisz ismerték a dörgést. A választási lehetőség hiányát innen - az idő és a földrajz távolából - úgy kell elképzelnünk, mint amikor mi voltunk gyerekek. Sem Sztupa, sem Troché nem jelentkeztek, hogy jaj, én most gyerek akarok lenni, mert ha gyerek leszek, akkor fagyit eszek, beolvasok a tanáraimnak, s már hétéves koromban ráhajtok a szomszédék Évikéjére, mert műkorcsolya-bajnoknő lesz belőle esztendők múltával.
  • tévésmaci
  • 2013. július 13.

Nyitott szívvel

Klinikás tévésorozatokból és szappanoperákból felokosodván tudjuk, hogy a kórházi osztály felirata (intenzív) nem csupán a fertőtlenítőszagban zajló egészségügyi ellátás jellegét, hanem az ott dolgozó személyzet lelkében dúló érzelmi viharokat is találóan írja le.
  • 2013. július 13.

A Föld után

Hogy a Föld sorsa, de legalábbis az amerikai blockbusteriparé valamilyen fura kölcsönhatásban áll Will Smithszel, az már eddig is nyilvánvaló volt. Csakhogy A Föld után még úgy sem tartogat meglepetést, hogy ezúttal a bolygón már nincs kit vagy mit megmenteni.
  • Szabó Ádám
  • 2013. július 13.

Kutyából nem lesz pilóta

Amikor Sztupa és Troché a gumimacik élén Vietnamba vonultak, az alakzat - különösen a hátsó fertályokon - olykor-olykor megbomlott. De ne szaladjunk ennyire hátra, hiszen a dolog valójában úgy festett, hogy csak Troché vonult a gumimacik élén, Sztupa nagyon is beékelődött közéjük, jobbról a harmadik volt a szélén, pont abban a menetoszlopban, amit Troché vezetett.
  • tévésmaci
  • 2013. július 6.

Dawson és a haverok

Hunyja be a szemét, lazuljon el, és képzelje azt, hogy.... Igen, bizony, Danny Boyle legújabb filmjében egy pszichológusi szakrendelésen vagyunk, s mint az ilyenkor általában lenni szokott, egy világszép terapeutát figyelhetünk munka közben.

Halálos iramban 6

Annak is megvannak a műfaji szabályai, hogy mit nem tesz az ember egy hatodik rész kommentálásakor. Nem kezd el például az előző öt rész visszatérő gyengéin lovagolni, nem említi a tagbaszakadt Shakespeare-színész, Vin Diesel bikanyakát, Paul Walker kifejezéstelen kifejezéseit, Dwayne The Rock Johnson ijesztően drabális torzóját vagy Michelle Rodriguez rosszéletű nézését - ezekre mind elégnek kellett lennie az előző öt résznek.
  • - kg -
  • 2013. június 30.

A farkas és a tokmányos pörc

Amikor Sztupa és Troché meglátták a Dunában a dobozt, először azt hitték, úszik. Félúton volt valahol a Szabadság és az Erzsébet híd között, egy piszok nagy doboz. Olyan nagy, hogy azt el sem tudod képzelni, ha lapos lett volna a teteje és mondjuk ablakok is lettek volna rajta, bárki simán háznak nézi. De nem voltak ablakai, s a szokott tejeskávébarna színben tündökölt, mint a hűtőszekrények, tévék mezei dobozai.
  • tévésmaci
  • 2013. június 30.

Hemingway és Gellhorn

Lassan elfogynak a hírességek, akikkel Hemingway érintkezett, s akkor majd az olyan filmek következnek, mint a Hemingway és a hentes és az Ernest és Kovácsné, mert az jól látható, hogy Hollywood az író valamennyi evilági ismerősének filmet kíván szentelni.
  • - kg -
  • 2013. június 30.

"Elfogadtam"

Többéves egészségügyi kényszerszünet után tavaly tért vissza a filmezéshez. Immár a pesti mozikban is futó - Niccol˜ò Ammaniti azonos című regényéből leforgatott - Én és te egy kamaszpár egymásra találásának a történetét meséli el. A 73 éves alkotóval Rotterdamban beszélgettünk.
  • Szalkai Réka
  • 2013. június 30.

Almát eszik a kakas

Amikor Sztupa és Troché ellopták a családfát, szerfelett óvatosan kellett intézkedniük, hiszen a fa nagyon szem előtt volt. Mindjárt a platános szélén, rögtön az út mellett, ráadásul még a sétány is pont előtte bírt kanyarogni - babakocsit toló bébiszitterek, szabadságos katonák, kutyasétáltatók és hasonlók korzóztak előtte, csupa dologtalan népség, fényes délelőttől a késő esti villanyoltásig. Még ha leszállt az éj, akkor sem takarodott haza mindenki, fiatalok és örökifjak maradtak a fák alatt csókolózni, meg ki tudja, mit etyepetyézni.
  • tévésmaci
  • 2013. június 23.

Szárazon

Ismert színészeket az Andrássy úton is látni ittasan bicajozni (akárcsak a hullócsillagnak, a bicikliző részeg celebnek is az augusztus a szezonja), de báj és kellem tekintetében a nyomába se érnek a részegen bicajozó Mary Elizabeth Winsteadnek.
  • - kg -
  • 2013. június 23.

A sziget

A hó takar és tisztít, a sziget bezár, elválaszt tértől és időtől. A kettő együtt valamiféle szentség, erről szólna Pavel Lungin filmje, amely 2006-os bemutatója után most ért el a magyar mozikba.