Film

Szerelem, örökség, portugál

Film

Van valami a francia filmekben, ami már az első kockától oly jellegzetesen "francia filmes", hogy például a közhelyessége sem zavaró túlságosan.

Alves könnyű nyári filmje éppen ez a kategória, nem kell mélylélektant várni, éppen elég az ügyes helyzetkomikum (ami szerencsére a felhőtelen színészi játék, a kellemes vizualitás és a nett vágások segedelmével meg is adatik). Már maga az alaptörténet is oly mesés: volt egyszer két igazi kisember, egy Párizsba települt portugál házaspár (Maria és José, hát persze), akiknek egyszer csak nyakukba szakad az örökölt vagyon: villa, borászat, jól menő üzlet... Persze semmi nem ilyen egyszerű, a hőn óhajtott "édes élet" megszerzéséhez vissza kellene települniük a kies Portugáliába. Bármilyen egyértelműnek tűnik is a választás (hiszen gazdag borásznak bizonyára jobb lenni, mint művezetőnek, gondnok asszonynak és bevándorlónak a pökhendi párizsiak közt), mégis adódnak meggondolnivalók. Az még hagyján, ha a barátok és munkaadók is ragaszkodnak az emberhez, de ott van még két Párizshoz nőtt, már nem is portugál, hanem szinte francia gyerek, akik közül az egyik ráadásul férjhez menne a nagyfőnök fiához. A társadalmi rétegek persze senkit nem választhatnak el, de azért a két osztály találkozása és a szülők összeeresztése mindig derűt fakaszt. Egyszóval nehéz a döntés, és ez, bármily banális is az előadás, mégis valós karaktereket és életszagú problémákat hoz a történetbe.

Alves meséje tipikus egynyári növény, kitelepülni vágyóknak vagy már betelepülteknek kifejezetten ajánlott.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."