Az is rendben van, hogy a művészet és a (filmbeli) valóság egymást tükrözi. A pályáról megalázó körülmények között évekkel ezelőtt vidéki házába távozó, istenáldotta tehetsége ellenére hamar elfeledett nagyság az egyik játékos, aki tán ezzel a szereppel térne vissza a színpadra; de visszatérőnek számít az őt körbeudvarló s a közös fellépésre megnyerni kívánó barát is: az alkotás, a kreativitás, a valódi művészi kifejezés elfeledett ízét keresi az időközben egy népszerű, bár kínosan primitív tévésorozat körberajongott sztárjaként szégyenletesen meggazdagodott celeb. Szórakoztató is a produktum. Szellemesek a párbeszédek, részletekre ügyelő a színészi játék, finom gesztusokban gazdag a film: egy közös éneklés az autóban a morcos amazonból megszólítható nővé változó szomszédasszonnyal egész sorsokat foglal össze egyetlen képpé. A kritikai él is megvolna. Van filmes megoldás is. Ahogy a maga területén úgyszintén elismert szereplőnek számító butuska pornószínésznő találkozik a Moliére-szöveggel, és az értetlen szótagolástól eljut a megrendülésig, az szép.
Mégis, az egészben van valami petyhüdt, valami kókadt. Nem tud drámába fordulni a panaszkodás.
Az ADS Service bemutatója
