A gyanús mozgás pedig fehérrel körülrajzolt emberalakok tánca, akik az elbeszélők szavait jelenítik meg, csupa idős emberét, talán négyét, akik azt mesélik, hogy sárga csillagot kellett a kabátjukra varrni, hogy hogyan csúszott ki kezéből az édesanyja keze, amikor a házuk udvarán felfegyverzett katonák azt parancsolták, hogy a felnőttek lépjenek kettőt előre, majd balra át! Valaki arról mesél, hogy a házuk ablakából látott egy lányt a Parlament előtt, aki a sortűz eldördültekor belevetette magát a Dunába, s a partfal tövében várta ki a vízben, hogy elmenjenek a gyilkosok, majd kimászott és vacogva kért száraz ruhát, megígérve, hogy gyorsan elmegy, nem hoz bajt senkire, s végül férfiruhákban távozott… hogy hova ment, meddig jutott, azt nem tudják a történetét ellejtő szellemalakok sem, akik pedig tudnak mindent, s ma is itt vannak velünk a városunkban, a városukban, ahogy itt lesznek az unokáink unokáival is. Meglehet, nem is szellemek ők, hanem az ég angyalai, a Budapest feletti ég angyalai: sebzettek, odavetettek, de nem hagyják, hogy feledjük, amit magunktól sem tudnánk elfelejteni, bár nyilván sokan szeretnék.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
